A Szabadkai Városi Képviselő-testület csütörtöki ülésén 47 napirendi pont kerül a tanácsnokok elé – ismertette Gyivánovity Dániel, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke az ülést megelőző sajtótájékoztatón.
A képviselők egyebek között a város 2025. évi zárszámadásáról, városrendezési tervekről, közvállalati ügyekről, a Subotica-Trans végelszámolásának megindításáról, valamint a díszpolgári cím és a Pro Urbe díj odaítéléséről is tárgyalnak.
Szabadka 2025. évi költségvetése 9,8 milliárd dinár volt, mely a tervezett összeg mintegy 96 százalékának felel meg. A teljes költségvetési bevétel 9,3 milliárd dinárban valósult meg, szintén az éves terv 96 százalékának megfelelően. A város bevételeinek legnagyobb részét továbbra is a jövedelemadó tette ki, mely a költségvetési bevételek mintegy fele. Ez tavaly csaknem 5 milliárd dinár volt. Vagyonadóból 1,8 milliárd dinár folyt be, míg nemzetközi szervezetek adományként 88 millió dinárt folyósítottak.
![]()
Gyivánovity Dániel elmondta, a rendelkezésre álló forrásokból 2025-ben 8,9 milliárd dinárt költöttek el, vagyis a felhasználható összeg 91 százalékát. A kiadások teljesítése a bevételek üteméhez igazodott, elsőbbséget pedig a város törvényben előírt kötelezettségei, valamint az intézmények zavartalan működése élvezett.
Több városrendezési kérdés is a testület elé kerül. A tanácsnokok egyebek mellett Palics és egyes szabadkai övezetek szabályozási tervének kidolgozásáról, valamint a Proletár brigádok utca menti terület rendezéséről tárgyalnak. A tervek célja a területek észszerűbb hasznosítása, a természeti és kulturális értékek megőrzése, valamint a hosszabb távú városfejlesztési célok támogatása.
Napirenden lesz a Kelebia térségében található homokbánya részletes szabályozási terve is. A dokumentum a terület további hasznosításának feltételeit, a szükséges infrastruktúrát, valamint a környezetvédelmi intézkedéseket határozná meg.
Az ülés egyik fontos közvállalati témája a Subotica-Trans sorsa lesz. A város a vállalat végelszámolásának megindításáról dönthet, mivel az indoklás szerint a cég további működésének gazdasági és szervezeti feltételei már nem állnak fenn. A vállalat nem végzi azt a kommunális tevékenységet, amelyre alapították, mert azt időközben egy magáncég vette át. A közlekedést érintő napirendi pontok között szerepel a városi és elővárosi személyszállításra vonatkozó köz-magán társulási szerződés módosítása is. Erre az utazási díjak változása miatt van szükség.
A képviselő-testület a szabadkai hulladékgazdálkodási régióval kapcsolatos megállapodás módosításáról is tárgyal. A térségi együttműködésben Szabadkán kívül Topolya, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Kishegyes, Törökkanizsa és Csóka is érintett. A dokumentumok módosítása egy új tag csatlakozásával és a megállapodás hatályos előírásokhoz való igazításával függ össze.
A helyi közösségek működését szabályozó rendelet módosítása szintén napirenden lesz. A javaslat azokra az esetekre nyújtana átmeneti megoldást, amikor a tanácstagok mandátuma már lejárt, de az új tagokat még nem választották meg. Így nem kerülhetne veszélybe a pénzügyi tervek elkészítése és a sürgős feladatok ellátása.
A testület a díszpolgári cím és a Pro Urbe díj odaítéléséről is dönt. A javaslat szerint az idén Bencsik István újságíró kapja meg Szabadka díszpolgári címét. Pro Urbe díjra a szabadkai tűzoltó-mentő zászlóaljat, a Bratstvo Vasutas Művelődési Egyesületet, valamint Sebők Valériát, a népművészet mesterét terjesztették fel. Az elismeréseket szeptember 1-jén, a városnapi díszülésen adják át.
A következő évek fejlesztéseiről is szó lesz. Elindulhat Szabadka 2026 és 2028 közötti turizmusfejlesztési programjának kidolgozása, mely a város középtávú céljait és beruházásait határozná meg. A tervezett projektumok között szerepel 26,7 kilométernyi út megépítése, a vízvezeték- és szennyvízhálózat bővítése, valamint a Szabadka és Tavankút közötti vízellátási gerincvezeték kiépítése. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint forrást irányoztak elő egyebek között a Móra Ferenc utca útépítésére és a Rigó utca aszfaltozására is.
Szennyvízcsatorna építését tervezik a Dinko Zlatarić és a Ptuj utcában, emellett a kisbajmoki ipari övezet vízhálózatának fejlesztése, valamint a sándori szeméttelep szanálása és rekultivációja is szerepel a tervek között. A fejlesztések része lenne az energiahatékonysági pályázatok folytatása is. A külterületi utak rendezésére is jutna forrás. A leirat szerint a szabadkai, királyhalmi, csantavéri, bajmoki és tavankúti dűlőutak rendezése is a támogatott munkálatok között szerepel.
Az OptiBike 3 projektum keretében mintegy 4200 méteren épülne kerékpárút a szegedi és a magyarkanizsai út mentén. Jelentős beruházásként említették a Đuro Salaj Általános Iskola épületének felújítását is.
Az ülésen személyzeti döntések is várhatók. A tanácsnokok egyebek mellett iskolaszéki tagok kinevezéséről, az egészségügyi tanács alelnökének felmentéséről és kinevezéséről, valamint a Szabadkai Szimfonikus Zenekar vezető testületeinek és megbízott igazgatójának a kinevezéséről is döntenek.