1956. Pétervárad, Újvidék és...

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

1956. Pétervárad, Újvidék és...

Havas Boldogasszony napja, augusztus 5.Péterváradi albérletünkben töltöttük mézesheteinket, egy hónapja voltunk házasok. Éjnek közepe táján nagy mozgolódásra, hangzavarra verődött ki a szememből az álom. - Mi lehet ez? - kérdezte menyecském.Mire én tréfálkozva:- Tán kitört a forradalom, vagy a Pobed...

Havas Boldogasszony napja, augusztus 5.
Péterváradi albérletünkben töltöttük mézesheteinket, egy hónapja voltunk házasok. Éjnek közepe táján nagy mozgolódásra, hangzavarra verődött ki a szememből az álom. - Mi lehet ez? - kérdezte menyecském.
Mire én tréfálkozva:
- Tán kitört a forradalom, vagy a Pobeda gyár vasasai sztrájkolnak. - Föltámadott a tenger - idéztem kissé idétlenül a lánglelkű költőt, majd mindketten ki az ágyból, oda az ablakhoz. A sötét főutcán, a Tekia felé vezető úton a sötét tömeg, tömött sorokban kántáltak. Mentek a búcsúra.
Szerkesztőségek, Maxim Gorkij utca 20.
A gyerekkori aranykor után az 55-56-os esztendő volt számomra a második aranykor. Az újságokban megjelent írásaim után ekkor lettem szerkesztőségi tag. Megvehettem a szabadkai kerékpárgyár piros, szabadonfutó ,,bádogszamarát', ami abban az időben nagy szó volt. Azzal kerekeztem a Progres Kiadóházba, ahol a magyar nyelvű hetilapokat, Dolgozók, Ifjúság, Pionírújság, Sportújság, majd a Polja nevű folyóiratot szerkesztették. Kiadtuk Steinbeck Egerek és emberek című regényét.
A vezérigazgató és a Dolgozók főszerkesztője - helyette Bogdánfi Sándor végezte a munka dandárját, B. Szabó György az irodalmi mellékletet - a szépemlékű kommunista politikus, Kovács András volt. Használatra egy zöld színű Škoda autót juttattak neki, ami abban az időben, mint az én biciklim, nagy szó volt. És láss csodát, néha átadta nekünk terepjárásra. A jól fűthető gépkocsit.
1956. 23-a volt, amikor Kovács András hazajött a baranyai Tökösről. Megbízható lévén tolmácskodott a Tito fogadta magyar küldöttségnél. Gerő Ernő, a ,,hídverő' és Kádár János voltak a vendégek.
- Tudjátok, nagyon alázatosak voltak, de szemmel tartották egymást a magyar küldöttek. Kádárnak ki kellett mennie a mosdóba, ami nem tetszett Gerőnek. Én kísértem ki Kádárt, kimenet visszapillantva láthattam, hogy Gerőnek nem tetszik távozása - mesélte András a Progres újságíróinak. - Kinn Kádár el-elszólta magát, meghurcoltatásáról, Rákosi Mátyás, a Borzas, rémtetteiről.
Ennyiben maradtunk.
Szól a rádió
Másnap, Péterváradról jövet fölugrottam Thomka Gábor barátomhoz - aki a hídra vezető sugárúton lakott, nála albérlősködtem három hónapig - az egyszobás lakásba. A két vaságyon, egy szekrényen és egy nagy íróasztalon kívül volt egy Kosmaj rádió. Még volt főszerkesztő korában kapta. S ahogy beléptem hozzá, éppen szólt a rádió. A Kossuth rádió. A vacak készülékből hangzavar fogadott, valami fölkiáltások, valami fölszólalások.
- Mi ez, mit hallgatsz? - kérdeztem Gabit.
- A fene tudja, úgy látszik, valami hangjátékot közvetítenek - válaszolt, és kikapcsolta a recsegő készüléket.
Akkor még nem tudtuk, hogy Nagybudapesten kitört a forradalom, a népi munkás értelmiségi fölkelés.
A cigányprímás fülünkbe súgta
Még aznap este betértünk néhányan a Vojvodina Szálló sárga termébe, a Žuta sala vendéglőjébe, ahol Balázs János, a topolyai születésű remek cigányprímás és csapata muzsikált. János, a szép szál muzsikus odasétál hegedűjével hozzánk, aztán Gabi fülébe súgta:
- Hallgattam a Szabad Európa Rádiót, már vérfürdő van Pesten. A rádiónál - suttogta könnybe lábadt szemmel.
A péterváradi magyar kolónia
A péterváradi albérletünkben nem egyedül voltunk. Egyetemi hallgatókkal volt tele a ház. A két bácskossuthfalvi Sanyi, a Somogyi és a Szűcs, a Borbély Géza, a Kadvány gyerek. Meg még egy seregbeli orvostanhallgató, az is magyar. Meg később ott húzódott meg egy időre Bencz Mihály, a költő, a rádió lektora.
- Fiúk, baj és fölkelés van Pesten-Budán - mondtam a szorgalmasan tanuló egyetemistáknak. Elborult erre a képük, Somogyi Sanyi elővette az asztali citerát, és hazafias dalokat pengetett nekünk. A szomszédból bort hoztunk, és darvadoztunk, könnyünket hullatva.
A horgosi Bácska birtokon
Végül is már elárasztottak bennünket a hírek. A Magyar Szó akkori szerkesztője, Apró Mátyás beült az olasz terepjáróba, melyet Lajos Mihály sofőr vezetett. Egy nagy jugoszláv zászlóval borították le a jármű tetejét. Annak a zászlónak akkor még ázsiója volt, és átmentek a határon, föl a harcoló Budapestre.
Nos, a Zenta járási szakszervezeti tanács mezőgazdasági bizottsága - hogy ,,testközelben legyen a dolgozókkal', a horgosi birtokon tartotta kibővített elnökségi ülését, melyen Erős János elnökölt. Én mint a Dolgozók lap munkatársa vettem részt az ülésen. Fanyar volt a hangulat, nagy szüneteket tartott Erős János, holott már benne jártunk a bársonysötét bácskai estében. Kimentünk szellőzködni a volt Röck-kastély elé, amikor bekanyarodott Lajos Mihály a terepjáróval. Üzemanyagért jöttek a birtok töltőállomására.
- Mi van odaát, mi történik? - kérdeztük Apró Matyit. Elborult képpel csak legyintett, s amikor megtankoltak, fordultak vissza Szeged felé.
Mit ad Isten, a múltkoriban csörgött a telefon, Apró Matyi hívott Fiuméból, avagy Abbáziából. Ma ott él, ha... Szóval valakinek a címe kellett, és a telefonkönyvből az én nevemre bukkant. Nos, ő a pest-budai útjáról, a forradalomból hazatérve beszámolt a dolgok véres folyásáról. (De gyorsan el is hallgattatták.) Fölment a Széna-térre, Budára, s ott beszélgetett a fölkelőkkel, egy lányt is említett.
Jönnek a magyarok!
A második szovjet beavatkozás véresen leverte a szabadságharcot. A röszkei-horgosi határátkelőn százával jöttek a menekültek. A magyar statisztikák összesen 193 885 menekültet közöltek, közülük mindössze 18 181 jött Jugoszláviába. A miloševići rémuralmunk idején sokukba azt táplálták be, főleg a menekültekbe, hogy Bácskába-Bánátba 56-ban jöttek a magyarok. Ám az a több mint tízezer sem maradt, mentek sietve Nyugatra, mert nem fűlött a foguk az UDB-s rendszerhez. Egy-kettő azért maradt darab ideig, mint az a fiú, aki újvidéki gimnáziumba járt, kiváló sakkozó volt, de eztán átment a túlsó féltekére, Ausztráliába.
Vonattal Zentáról
Szolgálati utamról jöttem a lassan járó gőzössel. S mit ad Isten, az egyik fülkében a rég nem látott Rudics Erzsi, a sudár termetű, göndörösen fekete hajú lány.
- Hát honnan, merre? - huppantam le mellé.
- És te? - kérdezett vissza?
- Újvidékre. Látogatóban voltál a rokonoknál? - kérdeztem, mert tudtam, hogy a valamikor gazdag Rudics család szeretett lánya akkorra már Nyugatra emigrált.
- Tulajdonképpen Horgosról jövök, a menekültügyi biztosnak vagyok a titkára, tolmácsa.
A háromórás vonatúton, fölelevenítettük a régi emlékeket, a házibulikat. å akkor elmondta, hogy a menekültek az iránt érdeklődnek, hogy miként távozhatnak, minél előbb, a titói paradicsomból. Mert már tudták, hogy Tito, Kardelj és Rankovič elárulták Nagy Imrét, s egyben a magyar forradalmat. Tőrbe csalták a magyar elnököt és munkatársait a jugoszláv nagykövetségen.
A minap, számomra is szomorú gyászjelentést láthattam az újságban: Rudics Erzsébet 76 éves korában valahol a Nyugaton elhunyt.
Harcolt-e a mi pesti srácunk?
56 november vége felé fölkérdeztem Thomka Gábor barátomat, hogy tud-e valamit a mi barátunkról? Éreztem, hogy tud valamit, kerülő úton jött felőle hír, hogy a volt határőrtiszt Ausztriában van. å az oroszok elől - összekülönbözött a csekás tiszttel - szökött át Kelebián a határon. Akkor nagy csinnadrattával fogadták a jugoszláv illetékesek, hiszen egyedüli eset volt. A ,,láncos kutya' szolgálatában állók lecsaptak rá, le az újságírók.
De róla, ha megengedtetik, majd más alkalommal, és Thomka Gábor elhalálozása előtti vallomásáról.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

1956. Pétervárad, Újvidék és...
Színház
1956. Pétervárad, Újvidék és...
Riport
  • GYURKOVICS Virág
  • 2013.06.26.
  • LXVIII. évfolyam 26. szám
Facebook

Támogatóink