„Voltak kitűzött céljaim, és keményen küzdöttem, hogy el is tudjam őket érni!”

„Voltak kitűzött céljaim, és keményen küzdöttem, hogy el is tudjam őket érni!”

Az alma ritkán esik messze a fájától. Igaz ez az óbecsei Zavarkó család (Zavarkó Géza és Zavarkó szül. Martinek Julianna) sarjaira is, akik közül az idősebbiket, név szerint Zavarkó Vilmost a tekesport koronázatlan királyaként tartja számon a szakma. Külhonban mindenképpen.

Világcsúcsot 728 fás, hivatalosan is jegyzett egyéni eredménnyel 2009-ben döntött a dettenheimi teke-világbajnokságon. Huszonegy éves volt akkor, és tagja annak a szerbiai válogatottnak, amely 3969 döntött fával világbajnokként zárta a rangos megmérettetést. Két évvel később a szerbiai válogatottal megvédte a világbajnoki címet. 2015. május 23-án mintegy 2500 néző előtt a történelem megismételte önmagát. A szerbiai tekeválogatott 54 fával (3902:3848-as ütött fa, illetve 6:2-es pontozású végeredmény) múlta felül a házigazda Németország csapatát Speichersdorfban. Az együttes sikeréhez Vilmos ezúttal 705 fás egyéni teljesítménnyel járult hozzá. Utólag, pontosabban az örömmámor perceinek/óráinak múlásával, elvétve bár, de a (leg)átlagos(abb) médiatermék-fogyasztóban is mocorogni kezdett a gyanú, valami azért még sincs rendben! Mert például míg országunk fociválogatottjának csillagai a külföldi klubokban, ahol kemény pénzeket fizetnek a szereplésükért, játszani is tudnak, a címeres mezt magukra öltve gyakran egy teljesen szétesett gépezet benyomását keltik. Magamutogatók, játék tekintetében ötlettelenek... Mégis hatalmas a felhajtás körülöttük. Személyesen magam is igencsak furcsállottam, hogy — leszámítva néhány lapzártás kishírt — szinte senkinek sem jutott eszébe behatóbban foglalkozni a témával. Szerkesztőségtől és nyelvtől függetlenül.
 
— Sikerünk ellenére tizedakkora publicitást sem kaptunk az elmúlt esztendőben, mint a többi „aranyos” sportág. Fájt, de önerőből sajnos nem tudtunk (rá)hatni a közvéleményre. Noha a tekések diadala nyitotta meg azt az „aranyesőt”, amely országunk csoportos sportjait jellemezte 2015 májusától júliusáig, rólunk ezúttal igencsak megfeledkezett a média. A focit meg végképp nem lehet összehasonlítani sportágunkkal! — valahogy így indult meg végül február véknyán a sok-sok hónapon keresztül újraterveztetett találkozásunk tematikus beszélgetése. Már-már a rokoni szálakat (1988. március 14-ei születése óta ugyanis Vilmos édesanyja, a torontálvásárhelyi női kuglizás úttörői között emlegetett tekézőnő révén mi ketten másodfokú nagybácsi-unokaöccs viszonyban vagyunk egymással) is megrezegtetve, az interjú megvalósíthatóságát szem előtt tartva. Mivel mindössze huszonnyolc éves, és versenyzői sportkarrierjének csúcsán van, eleinte valahogy illetlennek találtam rákérdezni, miként is látja önmagát ebben a sportágban, teszem azt, tizen-egynéhány esztendő múlva.
 
— A hivatalos eredmények alapján már nem vagyok világcsúcstartó, ellenben a nem hivatalos eredménynek számító 755 fás teljesítményemet eddig két alkalommal is sikerült túldobnom. Hogy hol is leszek tizen-egynéhány esztendő múlva? Nos, személyesen nagyon meg leszek elégedve, ha negyvenéves koromig aktívan tudom űzni ezt a sportot. Ezért is ügyelek a fizikai állapotomra, a kellő felkészülésekre, melyek nélkül a sérülések seperc alatt utolérik az embert.
 

Iveta Kardhordová felvétele
 
* Tény, hogy nemcsak egy-egy gurítás sikeressége, hanem minden meccs kimenetele fejben dől el. Ráadásul olykor a bajnoknak is lehet rossz napja. Ilyenkor mi a teendő?
 
— Igen, velem is többször megesik, hogy elégedetlen vagyok a pillanatnyi eredményemmel. Egyszerűen nem úgy teljesítek, ahogyan szeretnék. Esetemben ilyenkor csak a még keményebb tekepályás edzés tudja visszaadni a megingott önbizalmat. Ezt már többször is tapasztaltam. 
 
* Jelenlegi klubodhoz, a szlovákiai/felvidéki zólyombrézói Sport Podbrezova együtteséhez hét évvel ezelőtt szerződtél. Ezelőtt magyarországi és vajdasági tekecsapat(ok)ban játszottál. Meglátásod szerint mennyire van jelen ebben a sportágban az utánpótlás felkarolása és kinevelése? 
 
— Reálisan nézve az utánpótlás nemcsak itt, Szerbiában, de külföldön is egyre gyengébb. A szegénység mindenütt jelen van, mert tény, hogy az emberek mindent pénzben mérnek. Ami valahol talán érthető is volna... Viszont mindebből eredően jelen van a veszély is: ott, ahol a város/település vagy egy jó szponzor nem támogatja a tekét, ott utánpótlás sincs. Vagy ha van is, igen ritkán. Meglátásom szerint a közeljövőben ez az állapot sajnos aligha fog más irányt venni!  
 
* Lépjünk vissza egy csöppet az időben. A tekézés és a tanulás, pontosabban az iskolai kötelezettségek mennyire tudtak esetedben alkalmazkodni egymáshoz?
 
— A középiskolát 2005-ben fejeztem be, és világbajnok is ekkor lettem először 662 fával a csehországi Náchodban megtartott ifjúsági teke-világbajnokságon. Emlékszem, a tanítás utáni minden időmet a tekepályán töltöttem. Visszaidézve a múltat, most már mondhatom, hogy elég mostoha körülmények között edzettem. Megfelelő tekepálya hiányában Kanizsára voltam kénytelen bejárni. Egyáltalán nem volt könnyű egybehangolni az iskolai kötelezettségeket, a városok közti ingázást és az edzéseket, de voltak kitűzött céljaim, és keményen küzdöttem, hogy el is tudjam őket érni! 2005 májusának végén volt a ballagásunk, előtte azonban ki kellett mennem a vb-re. Mondjam? Az osztályfőnökömnek ez persze egyáltalán nem tetszett, mivel a záróvizsga előtt majdnem két hétig nem voltam iskolában. Mondtam is neki, ha kell, megismétlem az osztályt, de a vb-t, bizony, nem hagyom ki! A bajnokságról végül két arany- és egy bronzéremmel tértem haza. Büszkék voltak rám.  
 
* Mennyire tövises az út a csillagokig? Mi mindenre van szüksége az oda igyekvőnek? 
 
— Eredetileg hajlamra és rengeteg munkára, de a kellő klubtámogatás, az ösztöndíj, a tehetős rokonság sem mellékes. És mindez persze temérdek szerencsével is megfűszerezve. Komolyra fordítva a szót, egyáltalán nem volt könnyű eljutnom eddig, ahol most vagyok. Magyarországi tekézésem idején az akkori főnököm egy alkalommal tréfásan úgy fogalmazott, hogy szerinte én még a légyfogási versenyben is megmérettetném magam. Nem volt alaptalan a megjegyzése, én ugyanis mindig a legjobb tekésekkel akartam versengeni, technikáikat ellesni. Az ottani edzőmnek köszönhetően, aki ebbéli kívánságaimat mindig teljesítette, lassacskán nemcsak felfejlődtem ezekhez a profikhoz, de idővel túl is szárnyaltam őket. Az út végül kitárulkozott előttem, s a rengeteg befektetett munka immár kamatot is hozott. 2007-ben már 700 fás eredményem is volt, két évvel később pedig az a bizonyos németországi vb és a 728 fás világcsúcs következett, melyre ezután végeláthatatlan sorozatban tapadtak a jobbnál jobb eredmények.      
 
* Remélem, számodra úgynevezett tekementes napok is léteznek...
 
— Augusztustól május végéig mindennapjaimat szinte megállás nélkül az edzések és a meccsek töltik ki. Ezt egy két hónapos szűnidő követi, amikor a tekéről még hallani sem akarok. Ezt az időszakot a barátaimmal töltöm. Horgászni, teniszezni, futni, úszni járok. Ilyenkor tudom csak igazán kipihenni az egész év fáradalmait.  
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Voltak kitűzött céljaim, és keményen küzdöttem, hogy el is tudjam őket érni!”
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink