„Valami erő kellene, ami az utánunk jövőket egybekapcsolja”

„Valami erő kellene, ami az utánunk jövőket egybekapcsolja”

A magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén nyújtották át az arra érdemeseknek a VMMSZ által alapított életmű- és pályadíjakat. Közöttük a Magyar Életfa Díjat is, mely a felterjesztések alapján a temesvajkóci születésű pancsovai művelődésszervezőnek, Erdei Ernő bácsinak lett a jutalma.

Mottó: „A közösség jó a jóknak, rossz a rosszaknak. Így a kárhozott lelkek a paradicsomban vannak, csakhogy számukra a paradicsom pokol.”
(Simone Weil: Akit szeretnünk kell, távol van)

A magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén nyújtották át az arra érdemeseknek a VMMSZ által alapított életmű- és pályadíjakat. Közöttük a Magyar Életfa Díjat is, mely a felterjesztések alapján a temesvajkóci születésű pancsovai művelődésszervezőnek, Erdei Ernő bácsinak lett a jutalma.

Kitüntetettünk életének a nyolcvankettedik évét tapodja, és immáron, mint viccesen megjegyezte, olykor-olykor már érzi az öregedés jeleit. Erdészmérnökként kezdett dolgozni, de rátermettsége révén 1984 és 1989 között (vagyis a „forradalmi többség” akaratának diadaláig) Pancsova város polgármesterévé választották. Arra viszont már csak kevesen emlékezhetnek, hogy a XIX. század végi koronás rézcímer is valamikor az ő kezdeményezésére lett felhelyezve a Temes-parti kisváros új városházájának falára. Egyébként Ernő bácsi közösségteremtő erejének és szervezőtehetségének hála évtizedekkel később, a magyar jelzőt hivatalosan ismét viselő Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben is történt emléktábla-avatás IV. Béla királyunk tiszteletére, aki a tatárjárás után, 1243 táján újjáépítetté a pancsovai várat. A díjazott gazdag szakmai életútját a dél-bánsági régió művelődésének és közösségének szervezése is fémjelzi. Régóta nyugdíjas ugyan, de mindmáig hű maradt az álom és a való között vezeklő diplomáciai küldetéséhez, mellyel maga a Gondviselés tüntette ki, rábízva a hely, a táj, a múlt és a jelen értékeinek megörökítésének és édes anyanyelvünk védelmezésének a feladatát is. A trianoni határmegvonás után a pancsovai magyarság műkedvelő amatőrjeinek sorából sajnos csak neki adatott meg, hogy verseskötetei lássanak napvilágot. Alapító tagja és kezdeményezője, továbbá mindmáig lelkes támogatója az 1969-ben létrejött Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjének Hertelendyfalva, Kevevára, Pancsova, Székelykeve és Torontálvásárhely közös akaratából, hogy újra megmozgassa a déli végek hagyományszerető dél-bánsági sziget-, illetve szórványmagyarságát. A mozgalom eredményeként szervezték meg a kisváros gimnáziumában 1988 júniusáig a magyar tannyelvű oktatást. A közéleti tevékenységén kívül Erdei Ernő bácsi nemcsak a művelődési egyesületek működését istápolta, hanem a Pancsovai Televízió Magyar percek c. magazinműsorának is megalakulásától kezdve tíz esztendőn át a munkatársa. Nos, a szülőföldet építő efféle érdemeit számba véve terjesztette fel örökifjú helytörténészét nyilvános laudációra a pancsovai Petőfi Sándor MME intézőbizottsága. Beszélgetésünk kitüntetése átvételének előestéjén készült Pancsován.

— Kellemesen meglepődtem, mert amikor az ember már életének a vége felé jár, és a tervezés helyett inkább összegez, tulajdonképpen mások elismerésére már nemigen számít. Mindazt a munkát, amit ennyi éven át végeztem, nem érzem hiábavalónak. A kitüntetés nyilván annak az elismerése, hogy hagytam magam mögött valamit, amire akár építeni is lehet. Számomra ez a díj a munkásságomért járó korona. Örömmel és köszönettel fogadom el.

* A régi szép időkre hivatkozva az ember többnyire azokat a kihívásokat, nehézségeket és megpróbáltatásokat igyekszik megszépíteni, amelyek a maguk idejében korántsem voltak annyira szépek. Ha most újrakezdhetné, végigjárná-e a közösségépítés göröngyös útját, minden buktatója ellenére is? Vagy inkább azt mondaná: vigye az ördög, nem kell ez nekem, legalábbis nem ilyen áron! 
— Világéletemben jókedvű ember voltam. Az életnek nem a keserveit tartottam számon, hanem inkább azokat a pillanatokat, napokat és éveket, amelyekben valami jó dolog történt. Akár a családban, akár a közéletben. Polgármesterkedésem ideje alatt sem kimondottan a politika érdekelt, hanem a vállalt feladatok teljesítése. Amíg a megbízatásom tartott, kétezer ember kapott állást, elkészült a kórház új konyharészlege, utak épültek, új vízgyár, további három gyár, ám ezek a teljesítmények nem csupán az én érdemeim. Sokkal inkább a választmányé, melynek magam is tagja voltam, illetve a közösségé, amely nemcsak bizalmat szavazott csapatunknak, hanem bizonyos önrész vállalásával a közös cél érdekében hajlandó volt össze is fogódzni.

* Manapság gyakran hangoztatják, hogy régebben, amikor egy adott térség legkisebb településén is több üzem működött, a kultúrát is könnyebb volt életben tartani. Igaz ez?
— Való igaz, hogy polgármesterkedésem „régi szép idejé”-ben minden pancsovai művelődési egyesület az évi költségvetése 60-80%-át megkapta a községi költségvetésből, a kultúra szervezőinek tehát kisebb anyagi gonddal kellett szembesülniük. Voltak ellenben más jellegű nehézségeik, melyek leküzdéséhez elhivatott és talpraesett egyesületi gárdára volt szükség.

* Nemrégiben látott napvilágot a hatvanöt éves pancsovai Petőfi Sándor MME múltját és jelenét bemutató, sőt a jövőképét is némileg felvázoló monográfia Méltó utód címmel az Ön tollából. Mi a véleménye: van-e még elég szellemi potenciál a pancsovai magyarságban, melyre az egyesület is számíthat?   
— Pancsován a honfoglalás kora óta kisebb-nagyobb számban élnek magyarok. Egyesületünk egy-egy nagyobb szabású rendezvényére rendszerint több tíz ember jár el, az meg egyenesen biztató, hogy a legutóbbi Mikulás-napi ünnepségen is félszáz kisgyerek és ugyanannyi szülő volt jelen. Szerintem ugyanerre a gárdára lehet(ne) továbbra is számítani. Az egyesület legsúlyosabb gondjai voltaképpen nem is annyira a város magyarsága számának a fogyatkozásából adódnak, még csak nem is a pénzszűkéből, hanem az anyanyelvismeret elkeserítő állapotából. Sajnos, mindez városunk magyar tannyelvű oktatásának röpke néhány évtized alatt való teljes leépüléséből fakad. Úgy vélem, valami erő kellene, ami az utánunk jövőket egybekapcsolja, több önbizalomra és elszántságra bátorítja őket. Az egymással tárgyalni képes civil- és közszférák, illetve a politikum összefogásával először is a gimnáziumi magyar tagozatot kellene visszahoznunk Pancsovára. Sőt, ha mernénk még ennél is nagyobbat álmodni, akár egy szórványkollégium létrehozását is szorgalmazhatnánk városunkban. A szellemi utánpótlás, a magyar szellemiségű és cselekvő értelmiségiek új nemzedékének kinevelése és felkarolása, helyben tartása nélkül ugyanis egyetlen település magyar művelődési élete, így a pancsovaié sem lehet hosszú távra szóló.
 

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Valami erő kellene, ami az utánunk jövőket egybekapcsolja”
Zene
„Valami erő kellene, ami az utánunk jövőket egybekapcsolja”
Nemzetpolitika
  • Hét Nap
  • 2018.11.05.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink