„Uram, jó nekünk itt lenni...”

„Uram, jó nekünk itt lenni...”

Hamarosan ismét tízezrek zarándokolnak Csíksomlyóra

Şumuleu Ciuc. Nem sokan kapnánk fel a fejünket a város nevének hallatán. Nem tudnánk helyi nevezetességet mondani, a legtöbben abban sem lennénk biztosak, hol is keressük a térképen. Ha azonban a magyar nevét, a Csíksomlyót halljuk, akkor minden bizonnyal szinte mindannyiunknak eszébe jut a pünkösdi zarándoklat, a kegytemplom, a csodatévő Mária-szobor és még sok minden más.


A szerző felvételei

Bevallom, én még soha nem voltam ezen a búcsún. Két évvel ezelőtt viszont részt vettem egy kisebb, ugyancsak csíksomlyói zarándoklaton. Én, aki nem szeretem a tömeget, és már a sport szó hallatán is kifáradok, gond nélkül legyalogoltam a 16 kilométeres zarándoklatot, mindezt június közepén, tikkasztó melegben. És még csak kimerült sem voltam a végén. Isteni csoda ez valóban, amikor összegyűlnek az emberek, és egy közös cél vezérli őket: Istent dicsőíteni, őt imádni, az ő színe elé járulni.

„A zarándokok motivációi különbözőek, de a hívó szó azonos valamennyi zarándok szívében” — áll az erdélyi ferences rendtartomány sajtóközleményében. „Szentatyánk, Ferenc pápa a 2018. évi rendes püspöki szinódust a fiatalok, a hit és a hivatástisztázás témában hirdette ki. A világegyház szándékához kapcsolódva a Gyulafehérvári főegyházmegye is a 2018. pasztorális évet a fiatalok a hit útján témában tervezi meg. Ennek a pasztorális évnek az elmélyítésében akar segítséget nyújtani 2018-ban a csíksomlyói kegyhely is. [...] Nagy a felelősségünk a fiatalok iránt. Ezért az ifjúság évében és a csíksomlyói pünkösdi búcsún is imádkozzunk mindannyian azért, hogy a Jóisten tegyen képessé bennünket arra, hogy példaképek tudjunk lenni számukra, és szeretetünkkel, imáinkkal, életünk tanúságtételével tudjuk segíteni a fiataljainkat az útjukon!”

A zarándoklat az idén május 18-án, 19 órakor szentmisével kezdődik, melyet egész éjszakán át tartó virrasztás követ. Másnap reggel 7-kor és 8-kor, valamint 19 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A zarándokok délelőtt fél 11-kor indulnak a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise 12.30-kor kezdődik. A kegytemplomban a 19 órai, pünkösdelőesti szentmise után 20 órától reggelig tartó virrasztás lesz. Másnap, vasárnap, pünkösd napján a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és 19 órakor tartanak szentmisét. Hétfőn is ünnepi sorrendben lesznek a szentmisék a kegytemplomban, reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és 19 órakor.

Az ünnepi búcsús szentmise szónoka Marian Adam Waligóra OFSPPE pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke lesz, aki mindig különös figyelmet szentel a magyar zarándokoknak, hívja, várja és nagy szeretettel fogadja őket Częstochowában. A gyakori meghívásoknak eleget téve rendszeresen látogat Magyarországra, viszont a külhoni magyarság sorsát is ismeri, illetve a szívén viseli. Több alkalommal járta végig a határon túli magyar helyeket, így fordult meg többször Csíksomlyón is.

A csíksomlyói kegyszobor megérintése, sőt, már maga a látványa is maradandó élmény lehet mindenkinek. A szakemberek ugyan mindmáig nem tudták pontosan megállapítani, mikor is készült — kb. 1515-re teszik az alkotás idejét —, és hogy ki által, ám 1661-ben a Ferenc-rendi krónikások feljegyzéseiben már említést tettek róla. Az egyik legismertebb, a szoborhoz fűződő történet a tatárjárás idején keletkezett. Ekkor esett meg ugyanis, hogy a tatár vezér megrongálta a Szűzanyát, lándzsájával sikerült is felsértenie az arcát, és le akarta dönteni a helyéről. A tatár karja azonban egyszer csak megbénult, a szobor viszont ép maradt. Megpróbálták ugyan elszállítani, de az alkotás olyan nehézzé vált, hogy nyolc ökör sem tudta elvontatni. Az arcon továbbra is láthatóak kisebb-nagyobb sérülések, karcolások, melyeket a monda szerint megpróbáltak elrejteni, helyrehozni, de sohasem sikerült, az évszázados sebhelyek nem tüntethetőek el. A hit szerint a Napbaöltözött Asszony arcának színeváltozása, illetve a feltűnően szomorú arckifejezése a hívek számára valamilyen ellenség vagy veszély közeledtét jelezte. A szobor többször könnyezett is.

 

Az idén is sokan indulnak el a csíksomlyói búcsúra. A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége is szervez zarándoklatot, május 17-étől 20-áig. A viteldíj teljes ellátással 120 euró. Bővebb információ a 024/69-22-55-ös vagy a 062/784-065-ös telefonszámon kapható, valamint a Mária Rádióban, Szabadkán, a Matija Gubec utca 8. alatt.

 

Uram, jó nekünk itt lenni, a Te szent hajlékodban!
Veled egyesülhet lelkünk, itt, az oltár-titokban.
Értünk dobog itt szent Szíved, mely bűnünkben is szeret.
Uram, jó nekünk itt lenni, hőn szeretni Tégedet.
 
Uram, jó nekünk itt lenni, hol kegyelmed várva vár,
hová mindig visszatérünk; Szíved nekünk nyitva áll.
Bármily messze tévelyedünk, nagy irgalmad ránk talál.
Uram, jó nekünk itt lenni, hol szívünk nyugtot talál.
 
Uram, jó nekünk itt lenni, érdemünk bár oly kevés.
Könnyű lesz így életterhünk, és édes a szenvedés.
Szívünket, ha megérinti szent kegyelmed balzsama,
Uram, jó nekünk itt lenni, s nem hagyunk el már soha!
(egyházi ének)
 
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink