„Sem magasság, sem mélység nem rettent!”

„Sem magasság, sem mélység nem rettent!”

Négynapos emlékkonferenciát szervezett a reformáció 500. évfordulója alkalmából a kishegyesi székhelyű Kiss Lajos Néprajzi Társaság (KLNT).

A „Sem magasság, sem mélység nem rettent!” elnevezésű rendezvény előadói Bajsán, Torontálvásárhelyen és Bácsfeketehegyen szólították meg az érdeklődőket, majd egy tanulmányutat tettek a szerémségi Maradékra.

A program — a néprajzi társaság közgyűlésének, illetve elnökségének jóváhagyásával — június 29-e és július 2-a között valósult meg. A konferencia tartalmi koncepcióját dr. Szőke Anna, a KLNT elnök asszonya állította össze.

— Szememben Vajdaságot továbbra is Bácska, Bánát és Szerémség egysége alkotja — indította összefoglaló gondolatait a nyugalmazott óvópedagógus, a programsorozat koordinátora. — Vidékünk protestáns egyházainak református és evangélikus központjait szerettem volna kiemelni. Örülök, hogy nemcsak a helybéliek, illetve a vendégeik hallhatták a Magyarországról, Erdélyből (Arad megyéből), továbbá a tőlünk, Vajdaságból érkező szakemberek értekezéseit, de maguknak az előadóknak is alkalmuk nyílt szinte testközelből megismerni azokat a közösségeket, amelyek nevével a kutatói munkájuk során találkoztak. Az első napot Bajsán töltöttük, és az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház esperesi hivatalának szervezésében tartottunk egy tartalmas konferenciát. Alkalom volt ez arra is, hogy bemutassuk a vallási kultúránkon belüli tárgyi, pontosabban kegytári kultúrát is, melynek szerves alkotórészei az újverbászi, a kúlai, illetve az 1944/1945-ben teljesen felszámolt torzsai németség kegytárgyai. Ez utóbbiakat az akkori Újverbászi evangélikus egyházközség mentette át az utókornak. „Kirajzásunk” második munkanapján a dél-bánsági Torontálvásárhelyre érkeztünk, útközbeni állomásként az eleméri Szent Ágoston-templomot, Kiss Ernő aradi vértanú tábornok végső nyughelyét is felkeresve. Megálltunk továbbá Nagybecskereken is, tiszteletünket téve a Béga-parti kisváros református híveinek templomában. A négynapos konferencia központi rendezvényét Bácsfeketehegyen tartottuk meg, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöki székhelyén. Ez utóbbi helyszínen egy tematikus fényképkiállítást is szerveztünk — Jelt kell hagyni magunk után címmel —, mely ötvenöt kinagyított fotó segítségével mutatja be Vajdaság protestáns templomait. A tárlat vándorjellegű, vagyis igény szerint a későbbiek során más közösségekbe is hajlandóak vagyunk elvinni. Az emlékkonferenciánk zárónapjára tervezett tanulmányi utunk Szerémségbe, a Tarcal-hegység lankáin lévő Maradékra vezetett. Négy napig voltunk úton, négy napon át emlékeztünk. Gyűjtöttük, szívtuk magunkba a látottakat és a hallottakat, illetve igyekeztünk továbbadni a már megszerzett tudást.

A négynapos konferencia helyszínein elhangzottakat a szervezők egy úgynevezett konferenciakötetben is meg szeretnék jelentetni. Hitelesen felölelve ezáltal a megfigyelés és az elemzés centrumául választott (al)régiók protestáns közösségeit. Pontosabban azok múltját, jelenét és jövőjét egyaránt!

A Torontálvásárhelyi református egyházközség templomában referáló előadók között Besnyi Károly bácskossuthfalvi helytörténész, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság titkára is jelen volt, és a vajdasági protestáns egyházközségek életéből mutatott be néhány különös történetet.

— Idestova fél éve készülök erre az előadásra, megannyi apró részletből bontakoztatva ki azt. Egyháztörténeti fejtegetések helyett inkább a hétköznapok szülte események bemutatásával igyekeztem felvillantani a református és az evangélikus egyházközségeink néha örömteli, máskor pedig gyötrelmes életét. Egy-egy közösség életében mindenkor jelentős eseménynek számított a templomépítés, melyből/melyhez leginkább „csak” az ötletet megvalósíthatóvá konvertáló pénzeszköz hiányzott. A gyülekezeteket a leleményességen és a makacsságon kívül az emberség és a hit ereje is gyakran segítette. Ékes bizonyíték erre a maradékiak templomépítési igyekezete, melybe annak idején a nagy háború is beleszólt. Olyannyira, hogy az eklézsiától még az építőanyagot is rekvirálták. De mégsem adták fel. A bácskossuthfalvi református templomot például huszonnyolc (!) nap alatt falazták föl, miután a falu apraja-nagyja összefogódzott a közös ügy érdekében. Másképpen aligha tudták volna kivitelezni. Nagybecskerek esetében a helyi református lelkész nemcsak az Ígét hirdette, de országos adománygyűjtést is kezdeményezett templomuk felemeléséhez. A pancsovai belvárosi református templom megépítéséhez Jókai Mór hirdetett országos gyűjtési akciót, az óbecseiét pedig — a helybéliek céltudatos szervez(ked)őkészségének eredményeképpen — személyesen az akkori Habsburg uralkodó is támogatta. Protestáns templomaink itt, Vajdaságban mind gyönyörű műemlékek (lehetnének). Épületek, melyek sajnos nemcsak az 1800-as évek építőművészei, de a pusztulás lenyomatait is magukon viselik. Nemritkán a szándékos pusztításét is. Többjük jelentős felújításra vár. Ehhez viszont mindenekelőtt észre kell őket vennünk, jelenlétükre mások figyelmét is rá kell irányítanunk. 

A reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett emlékkonferencia kiemelt támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Egyházi és Nemzetiségi Támogatások Osztálya, a Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szekeres László Alapítvány, valamint a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság volt.


A szerző felvételei

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink