„Örülök, hogy éltem egy olyan korban, amikor a társalgás igazi, élő beszélgetésben ment végbe, nem üzenetekben és emojikban”

„Örülök, hogy éltem egy olyan korban, amikor a társalgás igazi, élő beszélgetésben ment végbe, nem üzenetekben és emojikban”

Reisz Gábor, a filmrendező, Reisz Gábor, a vízilabdázó, Reisz Gábor, a zenész, Reisz Gábor, a költő, Reisz Gábor, aki mindig szerelmes akar lenni. Reisz Gábor és a levendula, Reisz Gábor Párizsban.

Reisz Gábor második filmje, azaz a Rossz versek, melyben visszautazunk főszereplőnk gyermekkorának Magyarországára, végigkövetjük a ’80-as évek végét, majd átugrunk a ’90-es évekbe, kamaszodunk egyet, miközben együtt nevetünk a sötét moziteremben azon a sok „hülyeségen”, amely ezt a kort jellemezte. Kíváncsi vagyok, min fogunk kacagni húsz év múlva, ha 2019-re gondolunk. Azt viszont megjósolom, hogy a Rossz versek tuti eszünkbe fog jutni. Reisz Gáborral, a film rendezőjével, főszereplőjével beszélgettünk.

Gábor előbb a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát, majd az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakán tanult, 2006-tól pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán, ahol Enyedi Ildikó volt az osztályvezetője. Több rövidfilm után 2014-ben csinált egy egész estés filmet, ez a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, mely nagyon gyorsan vált kedvenccé, nem csak a mezei nézők körében, hanem a szakma is díjazta. Elnyerte a többi közt a torinói filmfesztivál különdíját, közönségdíját és kritikusi díját, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, valamint a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját is. Aztán most itt van ez a Rossz versek. Ami még jobb lett, mint az első filmje. Szerintem. Két film. Két hasonló, mégis nagyon különböző film. Az elsőt csak rendezte, a másikban már ő a főszereplő is.


Reisz Gábor (Bach Máté felvétele)
 

* Generációs filmek — szokták mondani a filmjeidre, hiszen már a VAN kapcsán is lehetett ezt olvasni. Milyen a te generációd? Melyek azok a jellemzők, amelyeket pozitívnak gondolsz, és mi a negatívabb oldal?

— Soha nem volt szempont számunkra, hogy konkrétan egy generációról csináljunk filmet, csak magunkból és a környezetünkből indultunk ki. Az én generációmra talán az a legjellemzőbb, hogy nem igazán tud mit kezdeni a szabadsággal. Egy nyugodtabb, kevésbé stresszes gyermekkor után egy olyan életben kell felnőttet játszania, amely felfoghatatlanul gazdag és túlzsúfolt. Nehezen lehet megemészteni ezt az adatáradatot, amely nap mint nap szembejön velünk a világhálón. Én személy szerint nagyon örülök, hogy éltem egy olyan korban, amikor a társalgás igazi, élő beszélgetésben ment végbe, nem üzenetekben és emojikban.

* Ezzel én is így vagyok. S akkor még nem lehetett késni, mindenki ott volt a megbeszélt helyen, nem intézte el egy Kések, bocs szmájlival. A filmben saját életed került vászonra. Nem volt benned félelem ország-világ elé tárni saját emlékeidet? Ráadásul úgy, hogy te magad játszod a főszerepet?

— Csak az érdekelt és izgatott, hogy milyen film lesz ez, mert nem láttam tisztán. Mondhatni, egy kísérlet volt. Noha adódott egy csomó nagyon stresszes pillanat, azt gondolom, hogy ez az izgalom leküzd mindenféle félelmet.

* Több filmes utalás is felfedezhető a Rossz versekben, legyen az egy konkrét film, sorozat vagy filmes stílusirányzat. A sokból hogyan tudtad kiválasztani a filmhez illőt? Avagy miért nem került be például egy western- vagy egy sci-fi-hangulatú és képi világú jelenet? Miért éppen az Amélie csodálatos életét idézed, stb.?

— Nyilván azok a filmek, amelyeket hommage-ként felfedezhetnek a nézők, mind közel állnak hozzám, mégsem mondhatom azt, hogy ez volt a szempont. Asszociatív módon választottuk ki ezeket. Az Amelie-t én nagyon szeretem. Szerintem egy kiváló példa arra, hogy a giccs nem feltétlenül pejoratív jelző, hanem lehet akár egy esztétikai eszköz is. Az idilli motorozás pedig a mi filmünk esetében lehet akár egy rémálom is.
 


 

* Milyen nehézségekkel szembesültetek (ha voltak ilyenek) a külföldi, párizsi forgatáson, ahol a többi közt az említett motorozós jelenetet is felvettétek?

— A párizsi forgatás volt a legnehezebb része az egész filmnek. Mert hiába töltöttem ott fél évet az íráskor, mégiscsak egy idegen környezetben forgattunk. Sokat segített a francia koproducer csapata, de rendkívül nehéz forgatási napok voltak. Konstans tizennégy órákat nyomtunk, napi három-négy helyszínen. Én magam a reptéri forgatásra lettem teljesen hulla, mert az mind fizikailag, mind érzelmileg nagyon kemény volt.

* Az, hogy te játszod a főszerepet, nem volt zavaró abból a szempontból, hogy első kézből nem láthattad rögtön azt, amit a kamera látott, hiszen te is benne voltál a képben? Vagy bíztál a külső szemekben (operatőr, asszisztens stb.)?

— Bíztam bennük, igen. Berkes Juli producer, Fignár Anna asszisztens/dramaturg, Bacskai Brigi scriptes meg persze a két operatőr, Bálint Dani és Becsey Kristóf voltak az ellenőrök, akik szóltak akkor, ha én valamit belül már jónak éreztem, de mégsem volt az. Minden beállítás végén közösen visszanéztük a forgatott anyagot. Nem egyszerű folyamat, egy kicsit lassítja is a munkát, de másképp nem lehetett volna megoldani.

* Nagyon tetszett, hogy így nyúltál a szerelem témájához, ahogy. Nem lett giccses, nyálas, éppen ellenkezőleg. S ott volt a jó kis önirónia is, melyet különösen szeretek. A karakterek között van egy igen fontos ember, Vali. Mesélsz nekem róla? Az igaziról?

— A nagynéném mindig nagyon közel állt hozzám. Állandóan moziba jártam vele kiskoromban. Betéve tudtuk a Bud Spencer-filmeket, de rengeteg akciófilmet is néztünk együtt. Igazából minden hülyeségre kapható volt. Túl azon, hogy elképesztően művelt volt, remek humorérzékkel is bírt. Mindig jóbarátok voltunk, de akkor, amikor életemben először lettem szerelmes — ahogy ezt a filmben is látni, elég bénán vallottam szerelmet az illetőnek —, azon az estén hozzá mentem fel. Attól kezdve pedig majdnem mindennap nála lógtam.
 

 

* Van egy személyes történetem, mely egy picit talán kapcsolódik a filmhez. Gyerekkoromban én is úsztam, majd ezek az edzések vízilabdaedzésekké alakultak. Amikor nemrég egy családi összejövetelen felmerült a téma, mármint a vízilabda, illetve a vele együtt járó korán kelés, édesanyám azt mondta: ugyan, te nem is vízilabdáztál, miről beszélsz… Pedig de. Vagy már én sem tudom. Nagyon sunyi dolog ez az emlékezet. Lehet, hogy kötelezővé kellene tenni a rendszeres naplóírást? :)

— Nem vagyok az emlékezés szakértője, mármint nem olvastam erről pszichológiai tanulmányokat, viszont azt gondolom, hogy a naplóírás ugyan valóban dokumentál valamit, de a szavak utólag visszaolvasva egy kicsit mindig mást fognak jelenteni. A film is ilyen. Ebben az értelemben a tény valójában nem is létezik, ami persze nem igaz. Talán az érzelmekhez köthető események, pillanatok változnak folyamatosan.

* Lehetséges. Végül még annyit, hogy nagyon remélem, a fejedben már most ott bujkál egy új film ötletcsírája.

— Valami mindig bujkál, igen, de folyamatosan változik is, szóval konkrétat még semmiképp sem mernék mondani.

A Rossz versek már most több díjat nyert: a monte-carlói nemzetközi filmfesztiválról a fődíjat hozta el, melyet először kapott magyar film, a torinói filmfesztiválról három díjjal tért haza a stáb: elismerő oklevél, Scuola Holden-díj a legjobb forgatókönyvért, valamint az AVANTI-díj. A Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, illetve a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával megrendezett V. Magyar Filmhéten elnyerte a legjobb mozifilmnek járó díjat, Reisz Gábor a legjobb rendezőnek, Monori Lili a legjobb mellékszereplőnek, Tálas Zsófia pedig a legjobb vágónak járó díjat. Aki teheti, nézze meg. Többször. És nézesse meg a barátaival is.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Film rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Örülök, hogy éltem egy olyan korban, amikor a társalgás igazi, élő beszélgetésben ment végbe, nem üzenetekben és emojikban”
Film
  • Brasnyó Zoltán
  • 2019.08.19.
  • LXXIV. évfolyam 33. szám
„Örülök, hogy éltem egy olyan korban, amikor a társalgás igazi, élő beszélgetésben ment végbe, nem üzenetekben és emojikban”
Film
  • Brasnyó Zoltán
  • 2019.08.13.
  • LXXIV. évfolyam 32. szám
Facebook

Támogatóink