„Nem érdekel, ki mondta, mert annyira igaza van”

„Nem érdekel, ki mondta, mert annyira igaza van”

„Az internet rögös útjain eltévedni könnyű” (Petőfi Sándor)

...vagy nem Petőfi Sándor. És nem is József Attila. Ki tudja, ki és mikor, kinek és hogyan mondta. De ha már megjelenik a közösségi oldalon, lesz, aki terjeszti, megosztja, továbbküldi, és ami a legrosszabb: lesz, aki elhiszi. Hogyan születnek az álhírek? Miért olyan könnyű elhinni őket? És főleg: miként ellenőrizhetjük egy-egy Facebook-os hír igazságtartalmát? Beszélgetés Marinov Iván újságíróval, az Urbanlegends.hu weboldal megálmodójával, szerzőjével.

* Nem mondhatom, hogy szinte, hiszen egyáltalán nem múlik el nap úgy, hogy legalább két-három ismerősöm meg ne osztana egy-két álhírt. Mindig lenyűgöz az emberek hiszékenysége: jeles személyek halálhírét, pénzért könyörgő gyermekek sírástól feldagadt arcának fotóját osztják, és még annyi minden mást... Holott sokszor egy kis utánajárással kiderülhetne, hogy a halottnak mondott színész, énekes valójában éppen a Bahamákon nyaral, a beteg kisgyerek meg már tízszer meggyógyult azóta. Te mikor döntötted el, hogy megpróbálsz utánajárni ezeknek az álhíreknek?

— Valamikor 2004 elején jutott eszembe, hogy jó lenne létrehozni egy oldalt a netes kamufelhívások, körlevelek összegyűjtésére és megcáfolására. Nem sokkal korábban indult el az első magyar blogmotor, melynek segítségével könnyen be lehetett üzemelni egy oldalt, sőt, a szolgáltató címlapján  rögtön közönséghez is juthattak a szerzők. Az aktuális veszélyforrásokra figyelmeztető felhívásokon kívül később történelmi és egészségügyi tévhitek leleplezése kapott még helyet a honlapon, manapság pedig elég sokat foglalkozom a média helyzetével, illetve a közösségi oldalakon jelen levő dezinformáció kérdésével.


Fotók: Bődey János

* Igen gyakori jelenség a közösségi oldalakon például a bölcs idézetek megosztása is. Ezek többsége nem is akkor, nem is úgy, és nem is attól hangzott el, amikor, ahogyan és akinek tulajdonítják. Sikerül ilyenkor kideríteni, valójában ki a „nagyon okos” mondások valódi szerzője, és ki kezdte el terjeszteni?

— Az emberek szeretik a hírességek szájába adni ezeket az okosságokat, és vadul osztják is őket a Facebookon — különösen, ha azok megerősítik saját gondolataikat, világlátásukat. Nagy népszerűségnek örvendenek a neten Albert Einstein, Winston Churchill, Széchenyi István vagy — hogy egy legújabb kori hírességet is említsünk — a színész Morgan Freeman állítólagos sziporkái. Pedig ezek az idézetek megdöbbentő módon sokszor hamisak, vagy kontextusukból kiragadottak, kiforgatottak. Gyakori reakció, hogy valaki az idézet helyretétele után csak annyit mond: nem érdekel, ki mondta, mert annyira igaza van. Ilyenkor szoktam visszakérdezni: ha nem érdekel, akkor miért nem terjeszted egy-egy személy neve nélkül? A válasz az esetek többségében egyértelmű: azért, mert maga a szöveg nem ér sokat a hozzá ragasztott név nélkül. A forrásmegjelölés sok esetben ugyanis nem hivatkozás, hanem azért van, hogy rangot adjon egy sekélyes, közhelyes gondolatnak.

* Szinte a kezdetektől olvasom az oldaladat, melynek köszönhetően sok kérdésre kaptam választ. Mi alapján szelektálsz az „alapanyagokból”? Hogyan döntöd el, mi érdemel cikket, és mi nem?

— Az Urbanlegends.hun alapjában véve azzal foglalkozom, amiről az emberek épp beszélnek. De persze egy egyszemélyes blogon nem tudok mindenről beszámolni. A fő tematikán belül az elsődleges kiválasztási szempont sokszor az, hogy valami megfogjon egy-egy témában, érdekesnek ítéljem. Fontos emellett az edukációs lehetőség is. Vagyis hogy olyan eseteket is feldolgozzak, amelyeknek segítségével — a példa és a „megoldás” részletes bemutatásával — rávezethetem az embereket, hogy a hasonló történeteket legközelebb hogyan értelmezzék saját maguk. És persze vannak a kötelező körök: amikor egy engem egyébként nem érdeklő téma berobban, és tudom, hogy az oldal rendszeres követői számítanak rám, várják, hogy nyilatkozzak az ügyben.

* Fel tudnál sorolni néhányat a legelterjedtebb, „legkitartóbb” álhírek közül?

— Nehezet kérsz, mert a több mint 2000 bejegyzésemnek akár a kétharmadát is elővehetném most. Nagyon sok álhír, tévhit, átverési kísérlet újra és újra előkerül, annak ellenére, hogy egy egyszerű Google-kereséssel utána lehetne járni az állítás hitelességének. Ezek a felvirágzások gyakran szezonálisak: amikor például az emberek tavasszal kiszabadulnak a kertekbe vagy a természetbe, azonnal megjelennek a kullancsos tévhitek. Ugyancsak a tavasz hozza el a szabadban való játszást, ezzel együtt pedig a fekete autós gyerekrablókkal és szervkereskedőkkel riogató kamufelhívásokat is. Vagy hogy egy aktuális magyar példát is mondjak: az áprilisi választás környékén előjött az összes voksolással kapcsolatos korábbi álhír, idézet vagy konspirációs elmélet, a többi közt az eltűnő tintás tollakkal való szavaztatás világszerte ismert legendája is.

* Mit gondolsz, lehet valamit tenni azért, hogy az emberek elkezdjenek kritikusabban gondolkodni? Hogy ne az legyen az első, hogy rányomnak egy megosztást a hangzatos hírre, hanem esetleg utánaolvassanak előtte…

— Én ezen vagyok. Szeretnék hinni benne, hogy ha az emberek kapnak gondolkodási sémákat, mintákat, példatörténeteket, továbbá megismerik a pszichológiai mechanizmusok működését és az emberi elme sebezhetőségét, akkor idővel egészséges kritikával kezelik majd a rájuk irányuló befolyásolási kísérleteket. Fontos lenne az ezekhez szükséges készségeket minél korábban, akár már az iskola alsó tagozatában oktatni.

* Ha már itt tartunk: te hogyan „nyomozol”? Milyen kiindulópontok alapján kezded el keresni a hír eredetét?

— Az oldalamon több cikkben is foglalkozom a módszereimmel, bemutatom a „nyomozást” segítő eszközöket, viszont mégiscsak az a legfontosabb, hogy megtanuljuk magunkat kívülről látni, amikor egy álhírrel találkozunk. Mivel a legkönnyebben azokkal a cikkekkel tudnak megvezetni bennünket, amelyek érzelmeket idéznek elő bennünk, ha egy ilyen anyaggal találkozunk, álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el. Tegyük fel magunknak a kérdést: nem lehet, hogy azért tálalták ebben a formában a hírt, hogy az erre érzékenyeket megvezessék? Keressünk sokatmondó nyomokat: nézzük meg a cikk URL-jét, megjelenésének dátumát, keressünk rá a forrásra, a szerző korábbi munkásságára, gyűjtsük ki az ellenőrizhető konkrétumokat, és vizsgáljuk felül őket a Google keresőjében. Az álhírek nagy többsége egy néhány perces rutinmunka segítségével leleplezhető. 

* És ha már álhírek, végezetül egy kérdés: igaz, hogy Marinov Iván újságíróként hobbiból készíti ezt a weblapot, és ideje is jut rá, hogy viszonylag gyakran minőségi, érdekes és érthető cikkekkel töltse meg? Úgy, hogy közben „szabadidejében könyveket fal, kosárlabdázik és kosármeccseket néz”? Szintén zenészként ez nekem eléggé tudományos-fantasztikusnak hangzik.

— Én azt vallom, hogy ami az embernek fontos, arra elő kell teremtenie az időt. Valóban sok, évi 50-60 könyvet olvasok, igaz, ez a munkámnak is a része. Van, hogy az utcán, menet közben, esetleg a metrón jön össze a napi keret, viszont volt időszak, amikor épp a fiamat a mellkasomon altatva tudtam olvasni. A kosárlabda is központi része az életemnek, így aztán fontosnak tartom, hogy a heti két edzés közül legalább az egyikre elmenjek, vagy hogy a kedvenc csapatomnak, a Crvena zvezdának legalább az Euroliga-meccseit lássam (a tavalyi 30 mérkőzésből 28-at néztem meg, az idén 27-et sikerült). És ilyen projektum az Urbanlegends.hu is, mellyel kapcsolatban egyre többször gondolok arra, hogy egyszer esetleg ez lesz a fő munkám.


Elérhetőségek a közösségi oldalakon:

Facebook: Urbanlegends.hu

Twitter: @urbanlegendshu

Patreon: urbanlegendshu

Instagram: urbanlegendshu

Pinterest: urbanlegendshu

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Nem érdekel, ki mondta, mert annyira igaza van”
Interjú
„Nem érdekel, ki mondta, mert annyira igaza van”
Interjú
Facebook

Támogatóink