„Nehéz hosszú távon gondolkodni”

„Nehéz hosszú távon gondolkodni”

Kovács Vecei Fanni a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművészeti szakának huncut mosolyú harmadéves hallgatója. Több előadásban játszik, örül, ha van mit csinálni, s azt is elmesélte, miért szerette meg Csehovot. Bírja és igényli is az építő jellegű kritikát, minél többet akar tanulni, és kíváncsian várja, mit hoz számára az egyetem utolsó két éve.

* Azt hiszem, tőled még megkérdezhető, hogy miért kezdtél színészettel foglalkozni.

— Az első színpadra lépések a szavalóversenyek és a jazzbalettfellépéseim voltak. És már akkor jól éreztem magam fent a világot jelentő deszkákon. Lámpalázam persze mindig volt, ez nem múlik el, azt hiszem, soha. Utána Sári nővérem tagja lett a zentai amatőr társulatnak, és hatodikos koromban én is bekerültem A kis herceg című előadásba, bolygókat tologattam. Aztán jött Mácsai Endre, aki az Antigonéval indított, s ez már nagyon nagy kihívás volt. Hetedikes aggyal Antigonéval foglalkozni nem könnyű. Endre sokat mesélt nekünk, rendesen belementünk az anyagba. Emlékszem, mennyire lenyűgözött, hogy milyen mélyre lehet ásni egy szerepen belül, milyen komplex dolog ez. A visszajelzések is jók voltak, aztán a Cselédeket és A padlást csináltuk, s azt hiszem, ott vált számomra egyértelművé, hogy ezen az úton szeretnék továbbmenni. Magyarországra, Szentesre felvételiztem a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára. Az egy nagyon jó közeg volt. Sokszínű emberekkel, tanárokkal, osztálytársakkal találkoztam.


A szerző felvételei

* Soha nem volt benned egy olyan érzés, hogy mégsem ez az utad?  

— De. Amikor befejeztem a gimit, felvételiztem rendező-koreográfus szakra Horváth Csaba osztályába, ami nem sikerült, utána megpróbáltam a felvételit Újvidéken a színművészeti akadémián, ugyancsak sikertelenül, s akkor azért rendesen elbizonytalanodtam.

* Budapestre is felvételiztél ekkor? 

— Engem akkoriban legfőképp a tánc, a mozgás érdekelt, a próza kevésbé. Persze megpróbáltam Pestet is, Hegedűs D. Gézánál felvételiztem, elmondtam egy verset, de láttam, hogy nem kötöm le a figyelmét, kérte, hogy énekeljek, erre nem jutott eszembe a dal első sora, elkezdtem nevetni, elég kellemetlen helyzet volt, nem is vettek fel. Ezután beiratkoztam a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába, felkerültem Pestre, majdnem minden este előadásokat néztem. Abban az évben nem felvételiztem sehova. Úgy voltam vele, hogy most jó helyen vagyok, kell egy kis pihenés a sok sikertelen próbálkozás, a hiszti, az őrület után. Nekem valóban rossz élmény volt felvételizni. S nem is a kudarc miatt, hanem… Be kell vallanom, hogy elég lusta voltam akkoriban, sokan le is szidtak, barátok, tanárok, így az ezt követő évben újra felvételiztem. Akkor Máté Gábor nyitott osztályt, az már jobb élmény volt, de újfent nem vettek fel, onnan mentem a Kaposvári Egyetem színművész szakára. Az pedig annyira szuper élmény volt, hogy el sem tudom mondani. Egymás után következtek a fordulók, mindegyiken jól teljesítettem. Nem voltam ideges, nem paráztam azon, hogy mit gondolnak rólam, tiszta volt a kommunikáció a tanárokkal, jó passzban voltam, jó partnereket is kaptam, és sikerült. Felvettek. 


A szerző felvételei

* Ez a jó érzés megmaradt a későbbiekben is? 

— Voltak hullámhegyek és völgyek, ez mindenhol így van, de azt hiszem, igen. Néha voltak üresjáratok, mert nehezen tudtak lejönni a tanárok Budapestről, viszont amikor a mesterségvizsgánkra készültünk, akkor nem volt megállás, nem pihentünk. Nagyon intenzív időszak volt. Az első év után pedig már végig ebben a tempóban dolgoztunk, statisztálni jártunk és járunk Budapestre, a Nemzeti Színházba. Benne vagyunk a többi közt Az ember tragédiájában, a János vitézben, hamarosan játszunk Kaposváron is, szóval lesz dolgunk bőven a suli mellett is. Az öt évből nekem még két és fél maradt, most következik az az időszak, amikor el kell kezdeni azon gondolkodni, hova tovább. 

* És te hova mennél szívesen? Egyáltalán eldöntheted ezt te, vagy van egy válogatás a színházak részéről? 

— Ezt nem tudom pontosan. A tanáraink segítenek, de nekünk is aktivizálni kell magunkat. Én vidéki színházba mennék gyakorlatra, azt mondják, ott lehet megtanulni a szakmát. De még nem tudom, hová. Nehéz tájékozódni, mert nagyon keveset látunk a vidéki színházak repertoárjából, nincs időnk elutazni előadásokat nézni. Szimpatizálok Tatabányával s a Jászai Mari Színházzal, mert közel van Pesthez, jó érzésem van vele kapcsolatban, ahogyan Miskolc és Pécs is szóba jöhet.


A szerző felvételei

* A mozgás és a tánc akkor most háttérbe szorult?

— Vannak zenés darabjaink, melyekben mi zenélünk és táncolunk, tehát valamennyire megmaradt, de workshopokra nincs időm járni. Aminek most nagyon örülök, az az, hogy el tudtam menni Budapestre a színművészetire játszani egy előadásban, mely a Bagossy László-osztállyal készült, ez a Piroskával mindig baj volt című darab. A rendező, Dyssou Bona jelezte, hogy szívesen dolgozna velem, az osztályfőnököm pedig rábólintott, hogy mehetek. Ez sem volt könnyű menet, éjszakai próbák, utazgatás, le voltam terhelve rendesen, de nagyon szerettem. Ez kellett nekem. Aztán ott van most a Lear (Shakespeare Lear király című darabja alapján), melyet az egyik osztálytársam, Móczár Bence rendezett, egy beavatószínházi előadásról van szó, s a Kaposvári Egyetem, a Csiky Gergely Színházért Alapítvány Schwajda György-ösztöndíjprogramja, valamint a Nemzeti Színház támogatta. A maradék szabadidőnket erre használtuk el. Októberben mutattuk be, most a marketingen dolgozunk, fesztiválokra nevezzük, szeretnénk játszani. Az előadásban Nádasdy Ádám fordítását használtuk, ezt egészítettük ki narrációkkal, hogy a gimiseknek egy picit érthetőbb legyen, mi is történik a drámában.


Papp Fanni felvételei

* Te hogyan állsz a nagy színházi klasszikusokkal? Szereted őket, vagy jobban vonzanak, mondjuk, a kortárs szövegek?

— Csehovot régen nagyon nem szerettem, most viszont imádom. Kelemen Józseffel tavaly a Platonovot és a Három nővért csináltuk, akkor kedveltem meg. Itt is rengeteget elemeztük a karaktereket, sokat vitáztunk, kerestük a saját olvasatunkat, ütköztek a vélemények. Régebben nehezemre esett Csehovot olvasni, úgy éreztem, túl sokat dumálnak, és semmi sem történik közben.

* Gondolom, ez a táncos, pörgős, energikus időszakodban lehetett.

— Hát igen. Most pedig a gyökerek érdekelnek, és a mélyre ásás.


Bocskai Rita felvétele

* Elég hülyén hangzik a te esetedben ezt mondani, de lehet, hogy ez a korral is jár?

— (Nevet.) Hát, lehet. S ezek szerint talán jövőre is egész más fog érdekelni.

* Milyen számodra a jó partner? Te például milyen vagy?

— Erre nehéz válaszolnom. Mostanában sokat foglalkoztat ez a téma. Nagyon figyelem a többieket, ki hogyan viszonyul a másikhoz. Azt nézem például, hogy meddig lehet elmenni, mit lehet megmondani a másiknak, és mit nem. Mert egy hajszál választja el az idegesítőt a hasznostól. A másiknak nem szabad azt éreznie, hogy kioktatom, inkább azt, hogy segíteni próbálom.


Gálos Samu Mihály felvétele

* S erre ott vannak a rendezők, akik persze más aspektusból vizsgálják a színészi játékot, nem feltétlenül úgy, mint a színészek egymás között, de mégis ők instruálnak.

— Igen. És nagyon fontos, hogy én még egyetemista vagyok, eddig főleg velem egykorúakkal dolgoztam. Ha a rendező instruál, a színésznek nem kell okoskodnia. Nekem most még be kell húznom a fülem-farkam, és csinálnom, amit kérnek, méghozzá a tőlem telhető legjobban. Egyébként az nagyon érződik, ha a színészek figyelnek egymásra, s nem saját magukban, maguknak játszanak. Ez a szakma nem működik egymás nélkül. Nekünk sokat segítenek az idősebb kollégák is a Nemzetiben. Nem éreztetik velünk, hogy kicsik vagyunk, kérdezhetünk, s ők szívesen segítenek. Fontosak a megerősítések, de még fontosabbak az építő jellegű kritikák. Én, azt hiszem, jól fogadom a kritikát, mert utána mindig az van bennem, hogy jó, akkor csináljuk, javítsuk, menjünk, nyomjuk. Nem kell a hátba veregetés, amíg van min javítani.


A szerző felvétele

* Érzel-e vágyat arra, hogy nevet szerezz magadnak, hogy úgy emlegessenek: A Kovácsvecei?

— Nincs. Szeretném jól csinálni. Annyi a vágyam, hogy mindig legyen mit csinálni. Nemrég forgattam egy sorozatban, durva volt megtapasztalni azt a világot, azt az agyműködést, amely a színésznek egy forgatáshoz kell. Mindennap úgy mentem haza, hogy úristen, hogyan lehet ezt bírni?! Azóta egész máshogy nézem a filmeket. Nagyon összetett dolog, sokat tanultam belőle. Most itt tartok. Próbálok mindenből tanulni valamit. Eszméletlen gyorsan múlik az idő, egyre nehezebb minden, egyre inkább súlya van mindennek, amit csinálunk. Ez néha ijesztő. Maradnék még egy picit az iskolapadban... Nagyon gyorsan változik körülöttünk minden. Azt érzem, hogy nehéz hosszú távon gondolkodni. De lehet, hogy nem is kell.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink