„Mire megfordultunk...” — fénybe írt jelek az Élet országútjának mentében

„Mire megfordultunk...” — fénybe írt jelek az Élet országútjának mentében

A lehetőséget a torontálvásárhelyi, a torontálalmási (Jabuka) és a pancsovai pedagógusok közös tantestületi kirándulása kínálta fel. A többi a helyszínen látottak, hallottak és (meg)tapasztaltak függvényében bontakozott ki. 2018. május 4-e és 6-a között.

Mottó: „Nincs a világon se jó, se rossz: a gondolkodás teszi azzá...” (William Shakespeare)

 

A Boszna folyó forrásvidékén kialakított, védett természetkomplexum egyik nevezetessége a juharlevelű platán (Platanus acerifolia) és a vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) „keverékéből” száztizen- és valahány esztendővel ezelőtt kialakított fasor. A mintegy három és fél kilométeres útszakaszon az idelátogatók akár fiákerezhetnek is. Még ha töredékéiben is, mégis sikeresen megidézve a soha vissza nem térő aranykor hangulatát. Soko, azaz Sólyom. Így, nagy kezdőbetűvel jegyzem, hisz’ tulajdonnév. A batár rúdja elé fogott szürke mén gazdája egy zsenge huszonéves formájú legényember. A bakra önállóan, édesapját helyettesítve, nyolcéves korában ült először. A másik lovának a Leo nevet adta. Felváltva járatja őket. Mire megfordultunk a sétakocsikázásra kijelölt, igencsak hepehupás útszakasz fináléjában, már nemcsak szavunk, de óvatosan csomagolt gondolataink, kérdéseink és válaszaink is voltak egymáshoz. A(z)(el)köszönésbe végül egy baráti parola is belefért.

Hazafelé vezető utunk eleinte ismét a Miljacka folyó mentén, a legújabb idők légmozgásaihoz alkalmazkodó köntösbe öltöző Szarajevón át halad. Azon a városon, amelyből — egy tanár kollégánk személyes észrevétele szerint — bizony alaposan kispórolták az élő virágot! Az ugyancsak állomáshelyül választott Drina menti Visegrádon az örökös lüktetésben lévő történelem boszniai nagykönyvének újabb fejezetei elevenednek meg. Az alább jegyzett idézet sorait a turistacsalogató hűtőmágneseken kívül egy helyi murál is méltatja:

„Az élet fölfoghatatlan csoda, mert szüntelenül költ és pazarol, mégis tovább tart, és szilárdan áll, mint a híd a Drinán.” (Ivo Andrić: Híd a Drinán)

Csupán kilométerekkel a néhai délceg, délszláv szocialista föderáció tagköztársaságainak adminisztratív választóvonalától csoportunk az 1343-ban alapított, Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt Dobrun kolostort látogatta meg. Itt kanyarog tova szurdokvölgyében Visegrád felé a később a Drinával egyesülő Rzav folyó. Csendes sóhajok közepette integetve egy, a keskeny nyomtávú sargáni vasútvonal helyi érintőpontján türelmesen silbakoló gőzmozdony-matuzsálemnek. Ígéret van ugyanis, hogy egyszer, ha majd újra összeállnak azok a bizonyos képkockák, a szerbiai Mokra Gora és a boszniai Višegrad között újraindul a vasúti forgalom. A gond egyelőre „csak” annyi, hogy Isten malmai — emberi léptékkel mérve — túl lassan őrölnek.

Fényképezték: Martinek Imre és Györffi Réka

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Mire megfordultunk...” — fénybe írt jelek az Élet országútjának mentében
Bánáti Újság
„Mire megfordultunk...” — fénybe írt jelek az Élet országútjának mentében
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink