„Mindennapi kenyerünket…”

„Mindennapi kenyerünket…”

Az elmúlt tíz évben csaknem 18 kilogrammal csökkent az egy főre jutó kenyérfogyasztás Szerbiában. 2006-ban a hivatalos statisztikai adatok szerint egy szerbiai állampolgár átlagban 101,5 kilogramm kenyeret evett meg évente. A 2015. évi adatok már 83,71 kilogrammról szólnak. Tíz éve még Európa-bajnokok voltunk a kenyérfogyasztásban, mára már átlagosan kevesebbet fogyasztunk a németeknél is.

Lehet, hogy eleve nem is érdemes foglalkozni az ilyen statisztikákkal, mert sok esetben csak téves következtetéseket vonhatnánk le belőlük. Érdekes megfigyelni, hogy elismert szakemberek is mennyire különböző módon próbálják megmagyarázni a kenyérfogyasztási statisztikákat. Egyikük ama véleményének adott hangot, hogy akkora a szegénység Szerbiában, hogy már elegendő kenyérre sem telik. Egy másik éppen ellenkezőleg: azzal magyarázza, hogy valószínűleg több húst, tejterméket, tojást, gyümölcsöt és zöldségfélét eszünk. Szerinte az elfogyasztott élelmiszer-mennyiség szerkezete változott meg: eltolódott a jobb minőségű élelmiszerek irányába.

Lehet azonban, hogy eme két egymással ellentétes okfejtés egyike sem felel meg a valóságnak. Pedig a hivatalos statisztika még azt is kimutatta, hogy Szerbián belül a főváros lakosai fogyasztják a legkevesebb kenyeret: átlagban 70 kilogrammot évente. Tudjuk, hogy ott nagyobbak a bérek, jobb az életszínvonal, így az adat az utóbbi teóriát támaszthatja alá. A belgrádiak évente fejenként átlagosan annyi kenyeret fogyasztanak, mint az osztrákok, de kevesebbet, mint a németek (84 kg) vagy a dánok (72kg). Egy másik statisztika viszont azt mutatja, hogy a fővárosban a legnagyobb az egy főre jutó péksütemény-fogyasztás: 10 kilogramm átlagosan. Mivel a péksütemények is jórészt lisztből készülnek, lehet, hogy a fővárosiak étkezési szokásai sem tekinthetőek sokkal egészségesebbnek, ők sem esznek többet az értékesebb összetevőket tartalmazó élelmiszerekből?

Vannak olyan magyarázatok is a kenyérfogyasztás nagymértékű csökkenésével kapcsolatban, hogy a hazai kenyér általában nagyon rossz minőségű, és ezért fogy belőle mind kevesebb. És ez nem csak a nép véleménye, hiszen ugyanezt jeles szakemberek is megfogalmazták már. Egy magas rangú technológus szerint a búza felvásárlásakor már nem veszik figyelembe a mag minőségét, ez pedig odáig vezetett, hogy a jól termő, de gyengébb minőségű gabonafajták dominálnak. Ezekből csak rossz minőségű lisztet lehet őrölni, melyet a pékek különféle adalékanyagokkal „dúsítanak”. Ennek eredményeképpen pedig szemre talán látványos, de könnyen morzsálódó, nehezen szeletelhető, íztelen, élvezhetetlen kenyeret sütnek.

Elgondolkodtató és egyúttal talán tipikus példája is ez annak, hogy a hivatalos statisztikai adatok gyakran semmit sem mutatnak. Főleg akkor nem, ha pusztán a számokat ismerjük. Mert a hivatalos statisztikák szerint a hús, a tejtermékek, de még a burgonya fogyasztása is évről évre csökken. Ez cáfolhatná a teóriát, mely szerint az általunk fogyasztott élelmiszerek szerkezetében történt eltolódás az értékesebbek javára. Érdekes, hogy az egyik professzornak erre is volt magyarázata: a gépesítésnek köszönhetően kevesebb fizikai erőt kell kifejtenünk, ezért kevesebb kalóriát viszünk be szervezetünkbe.

Megállapíthatjuk, hogy ezek a jelesnek mondott szakemberek sajnos nem tudnak a szakterületük által behatárolt szűk látókörön kívülre tekinteni. Mert mi van akkor, ha a pékek az általuk megsütött kenyér egy részét az adózás elkerülése végett nem könyvelik el? Vagy mi van azokkal, akik a többnyire valóban rossz minőségű ipari kenyér helyett saját maguknak sütik meg a napi betevőt? Vagy mi van az eldobott kenyérrel? És ezzel még nem is merítettünk ki minden (hiba)lehetőséget…


Nyitókép: mti.hu

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Mindennapi kenyerünket…”
Nézőpont
  • Dr. Mészáros Zoltán
  • 2020.01.21.
  • LXXV. évfolyam 3. szám
„Mindennapi kenyerünket…”
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2020.01.17.
  • LXXV. évfolyam 2. szám
Facebook

Támogatóink