„Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc...”

„Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc...”

A mai felvidéki Deáki (szlovákul: Diakovce) a mátyusföldi/nyitrai kerület vágsellyei járásában keresendő község. Ősi neve (Wag) Szent István király 1002-ben kiadott — a pannonhalmi főapátság kiváltságleveleként ismert — oklevélben szerepel először, melyben a birtokot a mártonhegyi bencés kolostornak adományozza.

A Halotti beszéd és könyörgés másolata

A Szent Benedek-rend tagjai, miután új birtokukon megjelentek, feltehetően rövid időn belül templomot építettek, melynek létéről az első írásos bizonyíték II. Pascal pápa 1103-ban kelt levelében található. A XIII. század húszas éveiben megújult templomot IX. Gergely pápa utasítására Jakab nyitrai püspök szentelte fel 1226. november 14-én. Az időpont a Pray-kódexben olvasható feljegyzésből ismeretes, mivel ezt a szertartáskönyvet, melynek 154. lapján lelhető fel a legősibb magyar nyelvemlék — a Halotti beszéd és könyörgés —, a XIII. században ebben a templomban használták. A miséskönyv eredetileg a székesfehérvári prépostsági egyház számára készült, innen a somogyvári apátsági egyházba került. Itt írták be, mégpedig 1195 és 1203 között az ottani egyházban szokásos temetési szertartásokat, valamint a Halotti beszédet is a magyarul nem tudó francia Benedek-rendiek számára. Az ő kiutasításuk után a könyv a Pozsony megyei Deáki község paplakára, majd a pozsonyi káptalani könyvtárba került. Itt fedezte fel 1770-ben Pray György. A kódex 1813-ban jutott mostani birtokosának, a Nemzeti Múzeumnak a tulajdonába. A deáki templomban, különösen annak felső részében számtalan esetben talált menedéket a falu népe támadás, zaklatások vagy éppen a Vág folyó — melynek egyik ága közvetlenül a templom előtt folyt — áradásai idején. Feljegyezték, hogy 1831-ben a kolera szedett számos áldozatot a községben, az 1849. június 20-a és 21-e között lezajlott peredi csata során pedig éppen a deáki templomnál voltak felállítva a császári csapatok ágyúi.

Ottjártunkkor a helyi kulturális kalauz szerepét Hajdú Irénke néni vállalta, aki már az 1875-ben kelt, a bejárati homlokzatra vésett Deo Optimo Maximo et Virgini Deiparae Assumtae írás alatt/előtt is elképesztő élénkséggel és átéléssel tolmácsolta a valót. Az impozáns templombelsőhöz fűződő történetek ízlelgetésén kívül természetesen a templomkert, valamint a hozzá szervesen illeszkedő temetőkert motívumainak — az 1905-ben emelt Szentháromság-oszlopnak, a címeres fakeresztnek Krisztussal a nemzetért felirattal, a Kálváriadombnak, illetve a világégésekben a hazáért és az Istenért életükkel, vérükkel áldozók emlékére emeltetett mementóknak — „megérintésére” is jutott idő. Röpke percek, melyek csendességükben is ékesen szóltak a régiek töretlen hitéről. A múltról, egyúttal a jelenkor emberének — az egyre divatosabbá váló intézményesített történelemhamisítás ellenére is — bizakodni merő jövőképéről.

Ott, ahol egykoron a Halotti beszédet lapozgatták. Ott, ahol a XX. század megannyi, úgynevezett parancsba foglaltatott évtizede után az imára kulcsolt üres kezek helyett ismét a Szent Koronát emel(het)i fel a Magyarok Nagyasszonya felé népünk törvényes uralkodója. Az államalapító király. A mai deáki katolikus templom legősibb részeként számon tartott Szent István-kápolna freskóján.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink