„Karácsonykor valamennyien kicsit ismét gyermekké válunk”      

„Karácsonykor valamennyien kicsit ismét gyermekké válunk”      

Kozma Imre atya néhány évvel ezelőtti karácsonyköszöntő gondolataiból kölcsönöztem a címet.

A Karácsony Isten ajándéka című elmélkedése így kezdődik: Azóta, hogy az ember kiűzte életéből a világosságot, történelméből az Istent, gondolataiból az igazságot és a szeretetet, azóta saját boldogságát hazugságokon s mások kizsákmányolásán keresztül akarja megvalósítani, s ezáltal csak növeli a sötétséget. A betlehemi Kisded Isten világossága a mi sötétségünkben.

S így folytatódik: Világosság mindazok szívében, akik befogadják. Hétköznapi világban élünk. Hétköznap volt akkor is, amikor megszületett a Kisjézus. Voltak hatalmasok és uralkodók, akik zsarnokoskodtak népeik felett, tetszelegtek fölényükben, s éreztették hatalmukat. Voltak szegények milliószámra, alattvalók és néptömegek, akiknek egyetlen joga az engedelmesség és a kemény munka volt. A világ megy a saját hétköznapi útján, de Isten is jön felénk a maga kegyelmi útján. Karácsony örömteli üzenete, hogy életutunk találkozott Isten útjával. Ez a találkozás a hétköznapokban támadt örömünnep, s szinte az egyetlen, amikor az emberiség többsége együtt ünnepel. Majd ezekkel a sorokkal zárul: Karácsonykor Isten kicsinek és gyengének mutatkozott, gyermeknek, akitől nem félünk, hanem féltjük, mert szeretjük. Karácsonykor valamennyien kicsit ismét gyermekké válunk. Szükségünk is van az önfeledt gyermeklélekre ebben a rohanó, dübörgő világban, amikor talán úgy hisszük, hogy sok minden nagyon fontos. Ezen a szent éjszakán semmi sem fontos, csak a Kisded. A betlehemi jászolban a Szeretet fekszik a Kisded alakjában, s a miénk ez a Szeretet.

 

A fény sötétség feletti győzelme

A karácsony a keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepe, az adventi ünnepkört zárja le. December 24-e az adventi idő utolsó napja. Ez még nem karácsony, de a sötétség beálltával fokozódik a várakozás, mert tudjuk, hogy ez az az éjszaka, amikor megszületik az Úr. A várakozás az éjszakai misével ér véget, ahol meghalljuk az örömhírt: megszületett.

XVI. Benedek pápa 2005. évi katekézise a karácsony misztériumáról felidézi, hogy az egyházban a liturgikus év nem Krisztus születésével kezdődött, hanem a feltámadásába vetett hithez kapcsolódott. A kereszténység legősibb ünnepe tehát nem karácsony, hanem húsvét volt.

De miért éppen december 25-e? A téli napforduló időszaka már jóval a kereszténység előtt meghatározta a közösségek életritmusát, ezért van az, hogy a legtöbb hagyomány valamilyen pogány szokásra, hiedelemre vezethető vissza. E ciklusváltás miatt döntött az Egyház úgy, hogy ekkorra teszi Jézus születésének — tudományosan egyébként meghatározhatatlan — emléknapját: a világ Világossága eljövetelének ünnepét a fény sötétség feletti győzelmének idejére.

A fény jelképe olyan valóságot idéz fel, amely az ember legbensőbb énjét érinti: a jó világossága legyőzi a rosszat, a szeretet leküzdi a gyűlöletet, az élet győzelmet arat a halál felett. Karácsony erre a belső fényre, erre az isteni fényre emlékeztet, mivel újból és újból hirdeti Isten szeretetének végleges győzelmét a bűn és a halál felett — fogalmazott XVI. Benedek pápa az említett katekézisében. A kereszténységben a IV. században nyerte el végleges formáját karácsony ünnepe, viszont az a jellegzetes spirituális légkör, amely körülveszi, a középkorban alakult ki, Assisi Szent Ferencnek köszönhetően, aki rendkívül mély szeretettel volt Jézus, a velünk való Isten iránt.

 

Ünnepi asztal

A tradicionális ünnepi ételek és elfogyasztásuk szokásai is mind ehhez a szimbólumrendszerhez kötődnek. A szenteste elmaradhatatlan étele a hal. Egyrészt azért, mert régen advent is kötelező böjti idő volt, Ádám és Éva napja pedig szigorú böjti nap, másrészt a magyar hagyományokban a halpikkely a gazdagság jelképe a következő esztendőre. Karácsony napján előnyben részesítették azokat az ételeket, amelyek sok termést, magot hoznak, hiszen azok bőséges új évet ígérnek: ezért fontos része az ünnepi étkezésnek a bab, a lencse, a mák, a mazsola. A töltött ételek, mint a töltött káposzta és a bejgli is a következő esztendő jó terméséről, a termékeny állatokról, a teli csűrökről hivatottak gondoskodni. Ősi Krisztus-szimbólumként a dió sem hiányozhatott a karácsonyi asztalról. A termés keserű, zöld burka az Úr földi szenvedésére, csonthéja a keresztfára vagy a sziklasírra, belső magja pedig Jézus isteni természetére utal. A néphiedelem szerint az ártó lelkek az év leghosszabb éjszakáin, Luca-nap és karácsony estéje között vannak hatalmuk teljességében. A szenteste várakozásban töltött óráiban a gonosz felett aratott győzelmet szimbolizálja a csonthéjból feltört dióbél. A karácsonyi asztal másik jellegzetes gyümölcse az alma. Ez a legtöbb kultúrában erotikus jelkép, a csábítás, a kísértés szimbóluma — ezért lett a keresztény hagyományban is a paradicsom közepén álló fa gyümölcse alma, bár a Biblia nem nevezi meg, milyen fáról van szó. Belőle sarjad azonban az élet fája, melynek termése maga a Megváltó: A kis Jézus, aranyalma, / Boldogságos Szűz az anyja — szól a karácsonyi ének. Az ünnepi asztal almája tehát Isten irántunk érzett szeretetének jelképe. Ezenkívül számos néphiedelem és jóslás is kötődik hozzá: a legelterjedtebb, hogy szenteste a családfő annyi cikkelyre vágja az almát, ahány családtag van, majd együtt megeszik, hogy az év során bármi történjék is, összetartsanak. Az ünnepi vacsora részeként sok helyen fogyasztanak mézet, mellé fokhagymát, mely ősi gonoszűző, egészségmegőrző szer. A méz, valamint a hagyományosan sokféle karácsonyi sütemény édessége az ünnep örömét is kifejezi.

 

Karácsonyfa és ajándékozás

Az ajándékozás a XX. század elején még csak a nagyobb városokban volt divatban, ott is csupán a jómódú polgárság és az arisztokrácia körében. A parasztság számára egészen a század derekáig a házról házra járó betlehemezőknek adott finomságok töltötték be az ajándék szerepét: a bibliai hagyomány alapján Jézust jelképező alma és dió, illetve a felkínált ételek.

A karácsony — különösen a protestantizmus megjelenése után — inkább egy belső elmélyülést hozó ünnep volt, igen szigorú renddel, melybe az ajándékozás vidámságai nehezen fértek bele. Jézus valójában „Isten ajándéka” volt, melyet az emberiségnek adott.

Az ajándékozási szokás tehát még a karácsonyfa állításának elterjedésénél — vagyis a XIX. századnál — is újabb a magyar nyelvterületen.


(Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír, HVG)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Karácsonykor valamennyien kicsit ismét gyermekké válunk”      
Képmás
Facebook

Támogatóink