„Jó néha megméretni magad”

„Jó néha megméretni magad”

Magyar tévés az angyalok városában

Legyen tűző napsütés vagy szélvihar, ő tökéletes öltönyben, de laza eleganciával és főként mindig felkészülten tudósítja az M1 nézőit Los Angelesből. Évek óta bejelentkezik az Oscar-gáláról, illetve ott volt maszkban a kaliforniai óriási bozóttüzeknél vagy éppen kokárdával a kint élő magyarok március 15-ei ünnepségén. Azonnal átrepült Las Vegasba, miután Stephen Paddock tömegmészárlást hajtott végre egy countryfesztiválon, és New Yorkba a tavaly ősszel történt terrortámadást után is, továbbá elmagyarázta az amerikai elnökválasztás bonyolult rendszerét, és élőben tudósított Washingtonból, az elnök beiktatásáról. Ezúttal Lukóczki Gábor adott interjút lapunknak. 

* Naponta többször is bejelentkezel élőben, hogy az itthoniakkal friss információkat közölj, pedig ez nem egyszerű, már csak a kilencórás időeltolódás miatt sem...

— Két időzónában élek, gyakran azt sem tudom, milyen napot írunk. Ez ilyen szakma: a hír csak abban az órában érdekes, friss, aztán kapcsolják Rómát vagy Skandináviát. Mire itt újra felébredek, mire újra adásba kerülök, már megint más a hír. De ha csak Amerika két partját nézem, akkor sem sokkal jobb a helyzet. Amikor itteni idő szerint reggel fél 8-kor tudósítok, akkor rendszerint 6-kor kelek, viszont lefekvés előtt még átnézem a neten a híreket, természetesen ébredés után megint, majd felkészülök az adásra. A tudósításoknak egyébként nemcsak kommentátora vagyok, de operatőre és vágója is. Ez egy egyszemélyes vállalkozás.

* Melyek azok a témák, amelyek igazán közel állnak a szívedhez?  

— Többnyire az itteni belpolitikával foglalkozom. Tudósítottam például az amerikai elnökválasztásról Washingtonból, és természetesen napi rendszerességgel számolok be élőben a fontos, aktuális hírekről. Ilyen volt a New York-i terrortámadás, a Las Vegas-i brutális vérontás vagy éppen a hetekig tartó kaliforniai erdőtüzek. És harmadik éve Oscar! Aminek azért is örülök, mert amióta itt vagyok, mindig van magyar vonatkozása is, így igazán izgalmas ez az időszak. Kaliforniát többnyire Hollywooddal, a napfénnyel, a tengerparttal, a pálmafákkal és a szörfösökkel azonosítják, holott ez egy hatalmas kulturális olvasztótégely is, rengeteg népcsoporttal. Persze az is igaz, hogy Los Angeles egy életérzés megtestesítője. A szabadságé, a luxusé, a kultúráé. Mindemellett nagyon fontos a közérthető tájékoztatás, hogy ezt a sokszínűséget át tudjam adni, ráadásul abban a négy-öt percben, amely egy-egy tudósítás alkalmával a rendelkezésemre áll. Számomra lényeges szempont, hogy az otthoniak megértsék az összefüggéseket, és elgondolkodjanak. 

* Korábban kereskedelmi csatornánál dolgoztál. Nagy váltásnak számított a közszolgálati média?

— Ugyanannyi felkészülést és szakértelmet kíván mindkettő. Mindenkihez kell szólnom, és jó lenne felkeltenem az eddig közömbösek érdeklődését is. Hogy az is bekapcsolódjon, akit eddig nem érdekelt a külpolitika, nem tudott különbséget tenni republikánusok és demokraták között, nem értette, hogyan működik a szenátus és hogyan dolgozik a kongresszus, vagy bonyolultnak vélte az amerikai elnökválasztási folyamatot. Mindezt nagyon érthetően kell tálalni, úgy, hogy akár az én nyolcvanéves nagymamámat is érdekelje.  

* Vannak olyan témák, amelyeket nem szeretsz?— Nincsenek, bármiről szívesen beszélek, ha van hírértéke. Kihívások vannak. Ilyen volt például a Las Vegas-i lövöldözés, amikor négy napon át folyamatosan a helyszínről, élőben tudósítottam. Kihívás volt, hogy hozzájussak az információkhoz, hogy első kézből rögtön tájékoztatni tudjak. Vagy ott volt a New York-i terrortámadás, amikor egy üzbég származású férfi felhajtott egy kerékpárútra, gyalogosokat és bicikliseket gázolt el. Los Angeles-i idő szerint ez délután 3-kor történt, hat órám volt összeszedni a felszerelést, illetve átrepülni New Yorkba, hogy a magyar közmédia reggeli sávjában tudósítani tudjak. Nem aludtam, hiszen amint odaértem, azonnal mentem a helyszínre. Rendkívül jó érzéssel tölt el, hogy én tudok elsőként hírt adni arról, mi történik itt, milyen a közhangulat. 

* Milyen fontos változásra, akár életmódváltásra késztetett az amerikai élet?

— Négy éve költöztem ki, viszont korábban több hónapra is kijöttem tanulni a UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) hallgatójaként. Aztán úgy döntöttem, megpróbálom az itteni életet. Egyrészt érdekelt az amerikai kultúra, sok amerikai barátom is van, másrészt úgy éreztem, kell egy kis kaland. Jó néha megméretni magad, tudni, milyen érzés távol lenni az otthontól, megállni a helyed egy idegen országban, alkalmazkodni a helyi kultúrához. Ez szerintem igazi kihívás. Korábban is sokat utaztam, a megtakarított pénzemet mindig arra költöttem, hogy bejárjam Európát, a világot, megpróbáljak minél több idegen kultúrát, embert megismerni. Újságíróként, riporterként ez különösen lényeges.  

* Ennyi munka mellett mással is tudsz foglalkozni? 

— Ez egy televíziós és filmes város, az ember rengeteget tanulhat, ha alkotni szeretne. Az amerikai televíziózás sokban különbözik az európaitól, más az interjúk készítésének módja, a témák felkutatása, feldolgozása, itt más szakmai fogásokkal élnek. Ezzel sokat foglalkozom, de mindennap szakítok időt a sportra is, mert az itt kötelező. Persze nem csak ezért... 

* Mit edzel?

— Köredzésre járok, mely egy negyvenöt perces, komplex edzés. Naponta változik, hogy melyik testrészre dolgozunk. Az egyik héten a mobilitás a kiemelt terület, máskor a zsírégetés vagy a tömegépítés, az izommunka. Nagyon felgyorsult az élet, ez közhely, viszont Los Angelesre fokozottan igaz. Nincs idő arra, hogy órákig eddzen az ember, de számomra rém unalmas is lenne, hogy egy edzőterem kondigépénél órákig emelgessem a súlyokat. Különben is, mire használnék akkora izomtömeget? Inkább az a fontos, hogy az ember egészséges és fitt legyen. Los Angelesben, a vörös szőnyeg, a filmcsillagok, a partik és a glamour városában nagyon fontos a kinézet, és az itt élők tesznek is ezért. Nem beszélve arról, hogy nagyon drága a betegbiztosítás, úgyhogy inkább egészséges ételekre és sportra költök.  

* Szeretnél majd filmezéssel is foglalkozni valamikor?

— Nálam is elérkezik majd az idő, amikor szeretnék valamit az utókorra hagyni, jó lenne például egy jól felépített dokumentumfilmet készíteni. Csakhogy én a hírek szerelmese vagyok, inkább ebben gondolkodom, legalábbis egyelőre. A hírcsatornákat nézem, moziba nem járok, ha a barátaim ajánlanak egy jó filmet, megnézem itthon. Azért Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nagyvásznon láttam, ahogyan az elmúlt évek Oscarra jelölt magyar alkotásait is.  

* Vannak odakint magyar barátaid, ismerőseid?

— Amerikai barátaim már korábbról is voltak, így amikor idejöttem, az első évben velük vettem körbe magamat. Olyan környéken élek, ahol csak elvétve hallok magyar szót. Ez annyiban segített, hogy egy kicsit jobban beleszoktam az itteni hétköznapokba. Miután beindult a televíziózás, elkezdtem a magyar közösségbe is járni, mely itt, Los Angelesben példaértékű. Sokat beszélek ugyan az otthoniakkal, de azért nekem is hiányzott, hogy „ismerős” közegben legyek. Emlékszem az első itteni karácsonyi misére, nagyon megható volt. Annak idején a nagymamámmal és a szüleimmel is jártunk, de hát teljesen más, amikor 9000 kilométerre otthontól magyar misét, énekeket hall az ember. A magyar gyerekek itt is laptoppal, telefonnal a kezükben élnek, angolul beszélnek, viszont járnak magyar iskolába vagy cserkészkedni. Ünnepekkor pedig együtt süt-főz mindenki, ilyenkor előkerülnek a magyar receptek és persze a magyar borok is. Amikor együtt vagyunk mi, magyarok, az olyan, mintha otthon volnánk. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Jó néha megméretni magad”
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink