„Ha el tudnának felezni, akkor az egyik felem a színház, a másik a családom lenne”

„Ha el tudnának felezni, akkor az egyik felem a színház, a másik a családom lenne”

Körmöci Petronella a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának új igazgatója

Mindjárt utazunk Budapestre a társulattal vendégszerepelni. Pénteken reggel már itthon leszek — válaszolta, amikor kinevezése után ráírtam az interjúkérelemmel. No de addig már lapzárta! — csörögtem rá azonnal, s egykettőre megbeszéltük, szusszan egyet csomagolás közben, és máris kérdezhetem.

* Akkor rögtön csapjunk is bele: milyen érzés? 

— Nagyon jó érzés! (Mosolyog a hangja.) Egyrészt rendkívül megtisztelő a társulat részéről, hogy másodszor is felkért, merthogy ugye négy és fél évvel ezelőtt is felkért… Másrészt nagyon megtisztelő Gyarmati Kata eddigi társulatigazgató részéről, aki az utódjának tekintett, az utolsó hónapokban feltétlenül, de akár a kezdetektől is. Ez is nagyon jó érzés! A Magyar Nemzeti Tanács, illetve a kulturális bizottság felől érkezett bizalom is nagyon megtisztelő, merthogy egyhangúlag megszavazták a kinevezésem. Igaz, egyetlenegy jelölt voltam, de akkor is: nem volt sem tartózkodás, sem ellenvetés, és ez is nagy öröm.

* Számodra ez emberként miért jó, fontos? Milyen állomás ez a te életedben? 

— Én mindig mondom, hogy nekem az egyik felem a színház… Tehát ha el tudnának felezni, akkor az egyik felem a színház, a másik a családom lenne. Húsz éve vagyok a társulat tagja, és az, hogy a társulat minden tagja egyhangúlag, ilyen hosszú időn keresztül ilyen bizalommal fordul felém, nyilván nagy kihívás is számomra. Én a színházra sosem úgy tekintettem, hogy, mondjuk, valaki csak színész vagy csak rendező, hanem mindig egy társulati közös gondolkodásként, közös munkaként. Ez most kiteljesedik. Annak idején, amikor a kezdetek kezdetén a zentai színtársulatban amatőrködtem, ott is foglalkoztam mindenfélével, rendeztem is, színházat is szerveztem, meg közönséget, meg dramatizáltam is — tehát nekem egy szétválaszthatatlan egész a színházi munka. És gondolom, hogy nemcsak nekem, hanem a társulat többi tagjának is, hiszen mindenki foglalkozik akár kosztümtervezéssel, díszlettervezéssel stb. Úgy érzem, valamilyen mértékben ennek a gondolkodásnak, ennek a hozzáállásomnak is a díjazása, hogy most társulatvezetőként akár több mindennel is foglalkozhatok.


Körmöci Petronella (fotó: Kovács Attila)
 

* Tehát társulatvezetőként is mindenes leszel? 

— Igen, igen! Nagyon specifikus a mi helyzetünk. Már ezerszer elmondtuk, milyen körülmények között dolgozunk, folyamatosan soroljuk a nehézségeket, melyeket a létszámcsökkentés kapcsán még a nyakunkba kaptunk… A színház minden dolgozója nem csupán a munkaköri leírás szerint teljesíti a feladatait, hanem mindenki azon van, hogy ez az intézmény menjen tovább. Mivel még csak épületünk sincs, a humán erőforráson kívül más érték ebben a színházban nincs, viszont az nagyon értékes. 

* Meg nyilván a produkciók és a közönség, nem? 

— De még mennyire! A közönségnek és a társulatnak köszönhető, illetve a társulat körül dolgozó embereknek, hogy ilyen értékes, jó előadásokat tudunk készíteni, a közönség szeretetének, annak, hogy érdeklődéssel fordul felénk — ezen a kettőn múlik a színház. Ha van színész meg közönség, az már színház. Az összes többi nélkül, így vagy úgy, de lehet dolgozni… 

* A helyiséggondokra kaptatok valami megnyugtató ígéretet, mely megvalósulhat, mielőtt beköszönt a tél? 

— Tudomásom szerint nem. Pedig a körülmények valóban gyalázatosak, mindenkit megviselnek, fizikailag és lelkileg is. Vannak ígéretek évek óta, hogy készen lesz az épület, hogy majd beköltözünk a hadseregotthonba, de én a közeljövőben nem látom ennek a megvalósulását. De adja isten, hogy így legyen, mi lennénk a legboldogabbak. 

* Mik a terveid?  

— Említettem, hogy húsz éve vagyok itt. Így több társulatvezetővel is volt szerencsém együtt dolgozni. Igyekszem ezekből a tapasztalatokból leszűrni a számomra jókat, a társulat számára jókat, és igyekszem hozzátenni azt a pluszt, amelyet az én személyem tud. Azt gondolom, hogy az itteni közönséget, hála a jóistennek, nagyon jól ismerem, ismerjük, az igényeiket is, és egy sikeres színház vagyunk, szinte húsz éve töretlenül. Gyarmati Kata négy éve is a Sterija-díjról, a Pataki-gyűrű díjról és a különféle szakmai elismerésekről szólt… Semmiképp sem szeretném alább adni, inkább hozzátenném azt, amit én gondolok ezzel a húszéves tapasztalattal arról, hogy mi lenne a jó. 

* Részleteznéd? Mi került be a programodba?

— Egy négyéves programot kellett elkészíteni, melyhez igyekeztem optimális darabokat választani, vagyis mind a magyar íróktól, mind a világirodalom különféle drámaszerzőitől kiválasztani azt, ami alkalmas a társulat tagjaira, hogy egyénileg is, és együtt is tudjanak fejlődni. Nagyon nagy hangsúlyt szeretnék helyezni az úgynevezett ifjúsági előadásokra — nem biztos, hogy ez a legjobb kifejezés erre, lehet ezt tantermi produkciónak, beavató színháznak is nevezni —, merthogy nekem van egy tizenhat éves fiam, ő a másik felem, és azt látom, hogy ennek a korosztálynak igazából nem nagyon készül előadás. Tehát rögtön az első produkció egy ifjúsági előadás lenne, Pass Andreától az Újvilág, mely hetedik-nyolcadik osztályosoknak, illetve középiskolásoknak szól. Szeretném azt is újra bevezetni, hogy délután 5-től mutatnánk be ezt az előadást. Annak idején, ha emlékszel, az Aska és a farkast így játszottuk… Mert ugye tapasztalom, hogy a gyerekek, akik a diákotthonokban laknak, vagy utaznak Horgosról, Noszáról, Palicsról, egy hosszabb előadás után nem tudnak hazamenni, ezért nem járnak színházba. Így viszont be lehet iktatni egy magyaróra vagy egy osztályfőnöki óra keretében a színházat. Az előadás után beszélgetni is szeretnék az ifjú közönséggel. Ricz Dencs Tündével, illetve más pedagógusokkal, szakemberekkel is ejtettünk már szót arról, hogy feldolgozunk egy témát, melynek itt most az elsődleges vonala nyilván a szerelem, de rögtön itt van mögötte a rasszizmus is. Véget ér ez az egy óra néhány perces előadás, és ha akarunk, van kedvünk, beszélgethetünk vagy arról a gondolatról, amelyet a produkció ébreszt a közönségben, vagy magáról a színházról. A darabot egyébként a szerző fogja rendezni, ez is egy kuriózum. 

* És a felnőttek mire számíthatnak?

— Szokás volt itt a Magyar Társulat részéről, hogy karácsonyra vagy a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan mindig egy zenés előadással készült, ez volt a mi ajándékunk a közönségnek, egy kis szórakozás, egy kis zene… Úgyhogy a következő bemutatónk, a decemberi, az a Fekete Péter lesz, újfajta feldolgozásban, még az élő zene felé is kacsingatok, de ezt nem tudom megígérni, mert a színháznak sajnos nincs saját zenekara. És a következő év is, mely még mindig ehhez az évadhoz tartozik, egy nagyon érdekes élményt kínál, ilyen a társulatunkban még nem volt — ez valójában Kata ötlete volt, bár más darabokkal. Szóval, februári bemutatóval, januártól készül egy előadás, melyben a társulat összes férfi tagja játszik, és aztán a tavaszra készül egy másik, melyben az összes nő tagunk. Mindkettő nagyon érdekes szöveg, a fiúké a Tesztoszteron, Andrzej Saramonowicz lengyel kortárs szerző műve, jó szövegű, tartalmas, sajátos humorú. A másik darab pedig Parti Nagy Lajos Sógornők című műve. Ez a színésznek is egy fürdőzés, egy nagyon jó lehetőség, illetve a közönségnek is egy ugyanilyen megmártózás lesz. És persze műsoron maradnak olyan előadások, amelyeket folyamatosan játszunk, illetve amelyekre szeretettel várjuk a közönséget.

* Izgulsz? Vagy hogyan jellemeznéd a lelkiállapotodat?

— Nem izgulok, mivel ez egy hosszú folyamat volt, elindult onnan, hogy Gyarmati Kata az évad eleje felé kijelentette, ő nem fog még egyszer pályázni. Akkor újra felkért a társulat, volt egy kis gondolkodási időm erre, egyik dolog hozta a másikat, ismét nekifogtam a pályázatíráshoz, rendezőkkel beszéltem, iszonyatosan sok drámát olvastam el, jobbnál jobbakat, melyekből tizenhatot kiválasztani nagyon nehéz volt! Szívem szerint legalább ötvenet bele tudnék zsúfolni, ha lenne erre kapacitás, ha nagyobb társulatunk lenne, vagy több játszóterünk, de ugyebár nincs… 

* Akkor mondhatjuk úgy, hogy megérkeztél?

— Igen, igen! Most megnyugodtam egy picit, hogy jól van, letudtuk ezeket a különféle formaságokat, és hála istennek, gördülékenyen átment. Megnyugodtam, és inkább azt várom, hogy ne csak tervezgessünk, hanem valóban jöjjön a szeptember, fogjunk hozzá, és lássuk, hogyan működik a többi közt az említett ifjúsági darab is.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink