„Fontos a színpadon magáról az emberről beszélni”

„Fontos a színpadon magáról az emberről beszélni”

Zaklatott és sűrű napokon van túl a vajdasági származású színművész,

hiszen csak néhány napja mutatták be a Katona József Színház társulatával a Bánk bán című előadást, Tarnóczi Jakab rendezésében, nemrég fejezett be egy forgatást, egyik leányának születésnapját is mostanában ünnepelték, szóval az biztos, hogy nem sok ideje marad unatkozni. A színház az első számára, de a vásznon s a képernyőn is sokat szerepel. Láthattuk a többi közt a Kincsem című filmben, a Liza, a rókatündérben, a Made in Hungariában, a Drága örökösökben, az Aranyéletben, a Munkaügyekben, Nagypál Orsi Nyitva című nagyjátékfilmjében pedig a férfi főszerepet játszotta.

* Színházból ki, moziba be, Biberach jelmezét a mosásba téve, Szappanos Kristófét magadra öltve. Mennyire nehéz egyik szerepből a másikba ugrani, egyeztetni színház és forgatások között?

— A színház az első, így a főpróbahéten nem is volt forgatásom. Muszáj a két félnek kommunikálnia egymással, hiszen élő szerződéseim vannak, de úgy érzem, nincsen baj, eddig is megoldottam, s ezután is meg fogom. Vannak keményebb napok és vannak lazábbak. Hogy értsd, az elmúlt időszak talán legdurvább napja úgy telt, hogy 3.50-kor felkeltem, 4.10-kor beszálltam egy autóba, 6 órakor már forgattam 9-ig, aztán elrohantam próbára, ezután visszavittek még egy kicsit forgatni, megint színház, lejátszottam egy előadást, utána hazasiettem szöveget tanulni, mert másnap is forgattam. De ez valóban a legdurvább napok egyike volt. Csak azt érzem, hogy több ilyen nap volt, mint amennyi egészséges. Egy picit elfáradtam.


Fotó: Dömölky Dániel

* Az év vége felé egyébként szerintem mindenki fáradtabb. De ahogy beszélsz minderről, mégis azt érzem rajtad, hogy a fáradtság mellett ott a lelkesedés is. A filmezésben mi a legjobb?

 — A színész természetesen mindig nagyjátékfilmben szeretne játszani, mert ott mindenre van idő. Ami egy nagyon fontos szempont. Az anyag is tovább íródik, a rendező is jobban beleássa magát, minden pillanatát, részletét ismeri annak, amivel dolgozik, ez a csúcs. S ezen belül is a főszerep, melyből azért kevés van, nekem konkrétan eddig egy volt. És hát... azt élveztem a legjobban. De imádok forgatni, mindegyik sorozat, mindegyik film külön világ. A mostani kollégáimat is nagyon szeretem, könnyű velük dolgozni, s ez sokat számít.

* Visszanézed a filmeket, sorozatokat, melyekben játszol? 

— Van, amit nem. A Most van most című filmet például még nem érkeztem megnézni, de tervben van. A nagy filmeket az ember azért nyilván megnézi. Nem szoktam magam azzal gyötörni, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Ez nem színház. A filmen már nem lehet módosítani.


Fotó: Sárosi Zoltán

* Szerinted mitől függ, hogy az egyik színészt foglalkoztatják filmen, a másikat meg nem? 

— Több dologtól. Van a színészekben (főleg az előző generációban) egy olyan érzés, hogy irtóznak a castingoktól. Azt gondolják, hogy felesleges, hiszen aki valamelyik színésszel szeretne dolgozni, az nézze meg a színházban, aztán döntse el, megfelelő-e a filmes szerepre. De ez nem éppen így van. A castingok azért vannak, hogy a filmesek megnézzék, a vásznon hogyan mutat a színész, hogyan működik a partnerrel. Nagyon fontos a filmnél a kép, melyet a filmrendező lát. Sok minden függ a szerencsétől is, szóval sok összetevős dolog ez.

* Azt mondják, minden kezdet nehéz. Te hogy emlékszel vissza a kezdetekre?

— Nekem könnyű dolgom volt, mert a főiskola után mindjárt egy olyan színházba kerültem, amely szem előtt van, rögtön jött egy filmes szerep is, így a filmesek szeme előtt is tudtam forgolódni, tehát elég gyorsan beindultak a dolgok. A most következő időszak a kérdéses, hiszen hamarosan vége a Drága örökösök forgatásának, és még nem tudom, lesz-e újabb sorozat, esetleg valami nagyjátékfilm, vagy sem. A színházi világ jövője kapcsán is sok a kérdőjel a fejemben, szóval nem tudni, mi lesz.
 


 

* A Katona József Színház mindig reagál a mára, társadalmilag fontos kérdésekkel foglalkozik. Te magad színészként mennyire tudsz ezzel menni?

— A társulatunk egy nagyon összetartó csapat. Főleg most, hogy gyűlnek a sötét felhők a fejünk felett. Én magam ódzkodom a politikai színháztól, hiszen óhatatlanul is piszkálja bizonyos emberek politikai álláspontját. Ha azt mondom, hogy az egészségügy gondjáról szeretnék beszélni egy előadásban, az nem feltétlen üzeni azt, hogy az elmúlt négy vagy nyolc év cseszett el valamit. Viszont ezekről a dolgokról beszélni kell, főleg, ha egy kórház azt mondja, hogy WC-papírra és izzókra van szüksége. Hát ha ilyen rossz a helyzet, akkor erről nem lehet nem beszélni. Színházilag fontosabbnak tartom azt, hogy mi történik két ember között, fontos a színpadon magáról az emberről beszélni, ez azonban nehezen megkerülhető a fentiek figyelembevétele nélkül. Szinte mindenütt rendezői színház van, amivel semmi gond nincs, amíg gondolnak rád, szükség van rád színészként. Amikor azt érzed, hogy ez nincs meg, vagy nagyon más a világlátásod, akkor érdemes váltani. Tarnóczi Jakab például egy olyan fiatal, pályakezdő rendező, aki éppen úgy gondolkodik a színházról, ahogyan, mondjuk, én is. Őt a Bánk bánban sem az érdekli, hogy ó, a gonosz németek, akik kívülről jöttek, és leigázták a magyart, hanem az, hogy van egy nő, akik ott hagynak a hatalom terhével, s aki rossz döntéseket hoz, és egy egészen más dolog miatt végül megölik. Az emberi gőg érdekli a történetben, nem az a nemzeti kapcarongy, amelyet szeretnek ráadni, s amely semmit sem jelent. Egy igazi színházi embernek ezt kell tudnia felismerni.


Fotó: Szabó Adrienn

* Sikerül megtalálni mindegyik munkádban a színészi kihívást, a rutinossá válás ellenszerét?

— Szerintem van olyan, hogy az ember elveszíti a lelkesedését, a labdaéhségét. Nekem is van olyan előadásom, ahol biodíszletnek érzem magam, és harminchét évesen azért nehéz magam pusztán az alázat könnyű lidércével kergetni. De te állsz a színpadon, nem más. Keresni kell a kihívásokat, mert neked kell vigyáznod magadra, más nem fogja a kezedet fogni. Az a nehéz, amikor bemész 19-re a színházba, hogy egy mellékszerep első jelenetét lejátszd, s a következő jelenésed, mondjuk, csak 20.20-kor van. Azt az egy órát értelmesen eltölteni, s azokat a rövid jelenetecskéket lelkesedéssel feltölteni pokolian nehéz feladat.

* Vajdaságban is játszottál, hiszen a Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulata koprodukcióban készítette el a Vörös című előadást.

— Hú, az sem most történt. Nagyon jó volt a lentlét. Élveztük a közös munkát. Végig Szabadkán próbáltunk, ott laktunk, ami a társulat számára is nagyon izgalmas és különleges volt, azt hiszem. Én vajdasági vagyok, már elég sokszor jártam Szabadkán, maga a hely nem volt akkora újdonság, de a közös munka nagyon jólesett. Én szeretem Pestet a maga módján. Szívesen dolgoznék külföldön is, de a nyelv akadályoz. Haza is ritkán járok, hiszen a határhelyzet valami elképesztő. Két pici gyermekkel el sem mernék indulni.
 


 

* Mit kívánsz 2020-ra? Magadnak, a családodnak, a színháznak, az országnak vagy csak úgy mindenkinek.

— Azt, hogy békéljünk meg azzal a ténnyel, hogy van, aki máshogy gondolkodik, van, aki mást szeret. Próbáljunk meg szakmai alapon úgy működni, hogy valóban az ember érdekeljen bennünket, emberi alapon pedig úgy, hogy valami szakmai. Ha ez sikerül, akkor, azt hiszem, rendben leszünk. De nincsenek illúzióim… Az önös kívánságom pedig csupán annyi, hogy mindig legyen jó a gyermekeimnek. Ennyire egyszerű. Érdekes kaland ez az apaság. Az ember sok mindent megtanul magáról. Minden idő, melyet nem velük töltesz, kárba vész, négy óra velük töltött idő után viszont hihetetlenül kell koncentrálnod, hogy visszafogd magad, mert nagyon csintalanok és hiperaktívak a kicsik. De ha nem volnának az életemben, semminek sem volna túl sok értelme, azt hiszem.
 


Fotó: Dömölky Dániel

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Fontos a színpadon magáról az emberről beszélni”
Heti Interjúnk
„Fontos a színpadon magáról az emberről beszélni”
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink