„Elfogult vagyok az Újvidéki Rádióval”

„Elfogult vagyok az Újvidéki Rádióval”

Madár Anikó az Újvidéki Rádió munkatársa, művelődési műsorának szerkesztője immár tizenhárom éve. Mivel ő is a művelődést érintő témákkal foglalkozik, sokszor találkozunk bemutatókon, fesztiválokon, koncerteken vagy irodalmi esteken. Anikó akkor is az Újvidéki Rádiót hallgatja, ha éppen nem dolgozik. Szerinte fontos, hogy egy jó rádiós sokat olvasson, fejlessze a szókincsét, és mindig tanuljon. Hiányolja az építő jellegű kritikát a médián belül.

— Biztosan azt szeretnéd kérdezni először, hogy miért éppen a rádió, ugye? — vág bele rögtön, hiszen ő is inkább a kérdezéshez szokott. — Nincs a döntésem mögött semmi romantikus háttértörténet. Az Újvidéki Rádió éppen akkor írt ki egy pályázatot gyakornokok részére, amikor munkát kerestem, ezért jelentkeztem. Előtte csak rádióhallgató voltam, ennél közelebbi kapcsolatunk nem volt egymással, de már az elején nagyon megszerettem, pedig bevallom, nem volt könnyű megszoknom a nagyvárosi életformát.  


Madár Anikó

* Az biztos, hogy nem mindenkinek való a rádiózás, téged viszont jó hallgatni. Magabiztos és nyugodt „rádióshangod” van.

— És tökéletesen megfelel a személyiségemnek. Nem kell túlságosan előtérben lennem, nem én vagyok a műsor központi figurája, s nem vagyok kamera előtt sem. Kipróbáltam magam a tévében... Nem nekem való. A rádióban egy mikrofon előtt ülök, a technikus az egyetlen szemmel is látható hallgatóm, rajta kívül pedig még ott ül a beszélgetőtársam a stúdióban, és ennyi. A készülékek előtt sokan hallgatnak otthonról, de nem látnak, s ez megnyugtató érzés. Nem vagyok extrovertált típus. Mondjuk, az egyik kollégám éppen azt kérdezte tőlem, hogy mégis melyik univerzumban számítok én introvertáltnak. Neki is azt válaszoltam, hogy a saját univerzumomban igenis az vagyok.

* Az elején nem volt furcsa visszahallgatni a saját hangodat? Annak idején, amikor még a Mozaik Televízióban dolgoztam, ez még annál is jobban zavart, mint saját magam látványa a képernyőn.

— Az elején furcsa volt. Az első anyagomat visszahallgatni... Hááát, nem volt jó érzés. Mondhatni, sokkolt, hiszen nem azt hallottam, amit gondoltam, hogy fogok. Ma azonban már nem érzem ezt. Egyébként nagyon hasznos visszahallgatni a műsoraimat, mert így szembesülök a hibáimmal, s a fejlődést is észreveszem. Az elejétől kezdve szorgalmasan gyakorlom a szép beszédet: otthon felolvastam könyvekből, ezt felvettem, és visszahallgattam a hanganyagot. Amikor már nem zavar a saját hangod, elkezdhetsz arra figyelni, mit artikulálsz rosszul, hol nem megfelelő a hangsúlyozásod. Ezeket ki kell javítani, mert a rádiózásban, azt gondolom, nagyon fontos, hogy helyesen beszéljünk. 

* Ezzel egyetértek. Az Újvidéki Rádióban egyébként van szakember, aki az ott dolgozók beszédtechnikájával foglalkozik, vagy mindenki magát képzi?

— Állandó beszédgyakorlat nincsen, de időnként jönnek hozzánk szakemberek Magyarországról. Wacha Imre bácsi sokat járt, nagyon szerettük. Hasznosak ezek a képzések, jó lenne, ha rendszeresebbek lennének. Nálunk dolgozik Erős Laci bácsi, ő a rangidős, és például ő is sokat foglalkozott velem. Az utóbbi hónapokban pedig Figura Terézia, az Újvidéki Színház színművésznője kezdett el dolgozni a fiatalokkal. Éppen a napokban küldött nekem is légzőgyakorlatokat, hiszen egy ideje bemondóként is dolgozom, és ha egy hosszabb szöveget kell felolvasnom, néha elfogy a levegőm.

* Míg mi, újságírók tudunk egy picit kozmetikázni a megírt interjún, a rádióban az hangzik el, amit a felvevő rögzít. Vannak taktikáid, hogyan húzd ki a megfelelő mondatokat egy olyan beszélgetőtársból, aki szófukarabb?

— Ha valaki nem beszédes, olyankor nincs mit tenni. Én azokat az alanyokat szeretem, akiknek van mondanivalójuk, és szavakba is tudják önteni, viszont a művészek sokszor inkább a művészetükkel fejezik ki gondolataikat. Festenek, zenét szereznek… Ezért előfordul, hogy szóban nehezebben fogalmazzák meg érzéseiket, gondolataikat. Nagyon sok függ a felkészüléstől. Én minden beszélgetésre sokat készülök. Ez a munkám legnagyobb része. Minél többet tudsz a vendégedről, annál jobb lesz a beszélgetés, és ha elakad, egy ütőkártyával előre tudod mozdítani a fonalát. Nem szeretek felkészületlennek tűnni, ezt a másik rögtön észreveszi, rosszuleshet neki, s a beszélgetés minőségén is ront.

* Történt már olyan, hogy nagyon izgultál egy beszélgetés előtt, de végül jól sikerült?

— Enyedi Ildikó filmrendezővel volt egy interjúm, előtte nagyon izgultam, de jól sült el. Egyébként a külföldi alanyaimmal készülő beszélgetések előtt valamiért mindig nyugtalanabb vagyok, főleg, ha egy nagy névről van szó. Azon izgulok, nehogy ugyanazokkal a kérdésekkel álljak elő, mint minden egyes újságíró. Igyekszem érdekessé tenni az interjút néhány sajátos kérdéssel, s ettől általában a válaszoló is jobban lázba jön, nem érzi azt, hogy az újságíró csak le szeretné tudni a feladatát. Jó érzés, amikor az alanyod is elégedett a beszélgetéssel.

* Ha már az interjúzásnál tartunk, nem csak rádiós műsorokat készítesz, írni is szoktál.

— Elsősorban művelődési témákkal foglalkozom, de nyitott szemmel és szívvel járok-kelek a világban, sokszor megérint más téma is. Hogy mit vagy kit találok érdekesnek, az szerintem attól is függ, hogy éppen milyen életszakaszban vagyok, mi foglalkoztat. Néha megtörténik, hogy ezeket a témákat nem tudom a rádióban feldolgozni, olyankor írni szoktam, főleg a riport műfaj áll közel hozzám. Szeretem aprólékosan kidolgozni az írást, mondatról mondatra, szóról szóra haladva, hogy úgy tudjam átadni a gondolataimat, ahogyan az én fejemben vannak. Azok az emberek hoznak lázba, illetve nyűgöznek le, akiken látom, hogy szívvel-lélekkel csinálnak valamit.

* Hallgatsz más adókat is az Újvidéki Rádión kívül?

— Elfogult vagyok az Újvidéki Rádióval, nagyon hűséges hallgatója vagyok. Úgy indul a napom, hogy bekapcsolom az Újvidéki Rádiót, és hallgatom a reggeli műsort. A kollégáimat. Sőt, képzeld, még a saját műsorom ismétlését is meghallgatom, ha tudom. Másik rádió műsorát nem hallgatom, esetleg nagy ritkán zenét. Ha utazom, akkor is az Újvidéki Rádió szól. Szinte már önmagam számára is nevetséges vagyok ezzel a fanatizmussal. (Nevet.)

* Ha így van, akkor biztosan „van füled” a hibákra is. Azt már mondtad, hogy folyamatosan dolgozol magadon, de a kollégáidnak is megmondod, ha észreveszel valami javítanivalót?

— A legapróbb hibákat is meghallom. (Nevet.) Úgy vagyok vele, hogy ami észrevehető, az ki is javítható. S igen, a fiatal kollégáknak is el szoktam mondani az észrevételeimet, persze mindig úgy, hogy ne gázoljak bele a lelkükbe. S ami nagyon fontos, nem csak a hibákra irányítom rá a figyelmüket. Azt is elmondom, ha valamit jól csinálnak. Szerintem ez nagyon fontos. Nem tudom, más médiumokban hogy van, de nálunk nem jellemző a másik dicsérete, pedig egy jól sikerült műsor után jólesne egy kis hátba veregetés. Ezért szoktam én például megmondani a rosszat és a jót is. Hiányolom az elemzést. A pozitív és a negatív kritikát. Azt sem jó minden héten hallani, hogy wow, szuper volt a műsorod, hiszen én is nagyon jól tudom, melyik sikerült jól, melyik kevésbé. De ha már valakinek véleménye van, akkor ezek szerint vette a fáradságot, és meghallgatta a műsort, odafigyelt rá.

* A nyomtatott sajtó jövőjét sokan sötétnek látják, a jóslatok szerint „onlájnosodni” fogunk. A rádióval azonban más a helyzet, hiszen újra divatba jött a hang mint olyan. Podcasteket hallgatunk, s a nagy pörgésben a rádiót előbb kapcsoljuk be, mint a tévét, mert mellette mást is tudunk csinálni.

— Sokan jósolják, hogy a rádió is átkerül az online térbe, de ez az egyik leghosszabb életű, sok próbát kiállt médium, ezért szerintem nem fog eltűnni. S pontosan a fenti okok miatt: azért, mert nem kell előtte ülni és nézni, nem kell kézbe fogni és olvasni, bármit csinálhatsz mellette. Tíz éve vagyok már az Újvidéki Rádióban, azóta nagyon sok minden változott, és folyamatosan változni is fog. Most, hogy otthonról dolgozunk, azt vettem észre, hogy a fiatalok húznak ki bennünket a csávából, mert könnyedén átálltak, gyorsan alkalmazkodnak az új helyzetekhez. Emellett pedig jól használják a modern technika vívmányait és a különféle programokat, nem gond nekik felvenni, összevágni, elkészíteni egy rádiós anyagot. Az idősebb kollégáknál ez már sokszor okoz gondot. Régen óriási kamerákkal a vállukon szaladgáltak az operatőrök, ma akár mobiltelefonnal is lehet jó minőségű mozgóképanyagot rögzíteni. Szóval a rádió marad, de fejlődni, alkalmazkodni fog a korhoz. Egyszerűbben, gyorsabban fogunk tudni kész műsorokat készíteni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink