„El ne add az ősi házat, el ne add az ősi telket”

„El ne add az ősi házat, el ne add az ősi telket”

A Törökkanizsáért Egyesület szervezésében szeptember 30-án tartották meg a Firigyháziak VII. Találkozóját.

Az eseményre, mely egyúttal Szent Mihály arkangyal és a falu búcsújának az ünnepe, a településről elszármazottak is eljönnek. A Ricze Emlékházban megtartott összejövetelt az idén annak jegyében hirdették meg, hogy Firigyháza 1858-ban, vagyis 160 évvel ezelőtt önálló községi rangot kapott.

A rendezvény búcsúi szentmisével kezdődött, majd megkoszorúzták Kuppis Józsefnek, az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc hadnagyának, falusi jegyzőnek és néptanítónak a tavaly felavatott emléktábláját. A kegyelet virágait Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Orosz Urbán Csilla, a VMSZ törökkanizsai községi szervezetének elnökhelyettese helyezte el. Az ünnepségen jelen volt Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és a Magyar Összefogás lista több jelöltje is.

Újhelyi Nándor, a Törökkanizsáért Egyesület elnöke az alkalmi műsor kezdetén elmondta:

— Azok, akik ma hazatértek kis falujukba, minden bizonnyal felidézik az egykori Firigyházához fűződő emlékeiket. Maradjon ez így, hiszen akkor válhatunk igaz lelkű emberekké, ha nem feledjük el, honnan indultunk a nagyvilágba.

Az egybegyűltekkel Hajnal Jenő osztotta meg a jeles naphoz kapcsolódó gondolatait:

— A szülőföld nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható terület, ahol a táj, a kultúra és az ember egysége valósul meg. Önök pedig nem tettek és tesznek mást, mint egész évben, de különösen ilyentájt, Szent Mihály arkangyal havában és napján, megtalálják azokat a hiteles magatartásokat és szerepeket, a hagyománynak azokat a szálait, amelyek éltetni, megtartani tudják nyelvi közösségüket — hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, és hozzátette, bízik benne, hogy a november 4-ei választáson a Magyar Összefogás listáját támogatják majd, mert annak tagjai nem csupán egy-egy kisebb vagy nagyobb csoport érdekeit tartják szem előtt, hanem minden magyar ember fontos számukra.

A közönség nagy tapssal jutalmazta a fellépőket: Teleki Kata Pósa Lajos Anyám intése című versét, Tratyik Regina az Egy szem búza című népmesét mondta el, Szulomár Nóra erdélyi népdalokat adott elő, az oroszlámosi Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület Pántlika tánccsoportja felcsíki, a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán Hagyományőrző és Környezetvédelmi Egyesület Tarka Lepkék néptánccsoportja dél-alföldi táncokkal, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszácska leánykara pedig beregi párosító népdalokkal mutatkozott be.

A szervezők A firigyháziak közösségének tiszteletbeli tagja elismerésben részesítették Szabó József törökkanizsai helytörténészt a sokévi fáradhatatlan kutatómunkájáért, valamint köszönőlevelet adományoztak Savelin Zoltán, Baráth Gábor és Sóti János atyáknak, Vass Máriának, Jerasz Antonnak és Ibolyának, Bicskei Miklósnak és a Hét Nap szerkesztőségének.

Vass Mária beszélgetésünk során elmondta, Törökkanizsán született, viszont gyermekkorában nagyon sokat járt a Filityen élő nagynénjéhez, majd az emlékházban levő kiállításon megmutatta azt a fotót, amelyen ő is rajta van kislányként.

— A búcsú mindig nagy ünnep volt számunkra, a nagynénémnél hatvanan-hetvenen is összejöttünk. Olyankor új ruhát kaptam, anyukám pedig kistáskát vett nekem a búcsúban. Sok szép emléket őrzök abból az időszakból, ezért még most is nagyon jó kijönni a faluba. Ilyenkor és pünkösdkor van szentmise, melyre még mindig összejön az itt élő maroknyi magyarság.

Teleki, született Ricze Rozália otthon érzi magát a tájházban, hiszen az valamikor a nagyapjáé volt. Ő és férje továbbra is a faluban laknak, két fiuk és négy unokájuk pedig Törökkanizsán. Számukra is nagy élmény a búcsú, az idén is készültek rá, szívesen látták a vendégeket. Jó érzés, hogy az elszármazottak is hazajönnek, a régi ismerősök pedig találkoznak.

A jelenleg Magyarkanizsán élő Ung János szülőháza a Ricze-ház mellett található. 1972-ig lakott a településen, majd Csókára, onnan pedig Svájcba került, ahol negyven évet töltött. Amióta visszajöttek, minden évben részt vesz a búcsúnapi ünnepségen. Visszaemlékezett az egykori szép, rendezett falura, ahova akkor még betonút sem vezetett, majd abbéli örömét fejezte ki, hogy létrejött az emlékház, mert ez a Törökkanizsáért Egyesület gondoskodásával együtt nagyon fontos a településnek.

Az esemény hagyományos búcsúnapi bállal fejeződött be, melyen a Sarkantyú tamburazenekar muzsikált.

Miközben hazaindultam, a műsorban hallott Pósa Lajos-vers megszívlelésre érdemes sorai jutottak eszembe: „El ne add az ősi házat, / El ne add az ősi telket, / Hol a csűrön késő őszig / Gólyamadár kelepelget!”


A szerző felvételei

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„El ne add az ősi házat, el ne add az ősi telket”
Riport
„El ne add az ősi házat, el ne add az ősi telket”
Riport
Facebook

Támogatóink