„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv”

„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv”

A fenti idézet Kányádi Sándor költőtől származik, s azt hiszem, hogy nem is adhatnék jobb címet egy, a magyar nyelvről szóló írásnak. 2011 óta november 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadta el az Országgyűlés a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelvről és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvényt.

E törvény a többi közt kimondta: „1. § Az országgyűléshez bocsátandó minden kegyelmes királyi Leiratok, Előadások, Válaszok, és Intézvények ezentúl egyedül magyar nyelven adassanak ki. 2. § A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg: úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak.”

A nyelveket összehasonlítva a legdallamosabb az olasz, a második helyen álló görög után pedig a magyar következik. Ezt Giuseppe Mezzofanti bíboros állította (1774—1849), aki 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt. Ő maga mondta Ludwig August Frankl költőnek: „Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben...”

 

„Különös, a magyar nyelvben összecseng és egymásból következik ez a két szó: ölés és ölelés.” (Márai Sándor)

 

Ha most megkérdezzük magunktól, mit is tudunk a magyar nyelvről, eszünkbe jutnak tanulmányaink és a magyarórán elhangzottak? Tudjuk, mi az az agglutináló nyelv vagy mi az a manysi? Szerintem vegyük át ezt még egyszer. Ránk fér.

A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja, a finnugor nyelvek közé tartozó ugor nyelvek egyike. Legközelebbi rokonai a manysi és a hanti, majd utánuk az udmurt, a komi, a mari és a mordvin nyelvek. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a moldvai csángó önálló nyelv — különösen annak északi, középkori változata —, így ez volna a magyar legközelebbi rokon nyelve. A magyart a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Európában a 14. legbeszéltebb nyelv, valamint a legbeszéltebb olyan nyelv, amely nem az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik. A magyar agglutináló, azaz ragozó nyelv. A latin ábécé magyar változatát használjuk íráskor. Helyesírásában a legfontosabb elvként érvényesül az értelemtükröző írásmód. Második, ennek alárendelt általánosság a fonetikus írásmód, vagyis a leírt szövegből különösebb előismeretek nélkül is könnyen kikövetkeztethető a megközelítőleg helyes kiejtés. A latin ábécé betűi mellett helyesírásunk több ékezettel kiegészített írásjegyet használ a magánhangzók jelölésére, melyekből tizennégy van.

 

„Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” (George Bernard Shaw)

 

Legyen ennyi elég a száraz nyelvtörténetből. Nem tudom, olvasóim közül hányan tanítottak magyar nyelvet szerb anyanyelvű polgártársainknak, én megpróbálkoztam vele, és sajnos azt a következtetést kellett levonnom, hogy a magyar bizony nem tanulható meg heti kétszer másfél órában (főleg, ha a diák otthon egyáltalán nem használja, nem hallja). Azaz megtanulható, de nagyon sok év kell hozzá. A kedvenc kérdésem az órákon mindig a „De, tanárnő, most ez miért van így?” volt, hiszen a magyar nyelv tele van rendhagyó alakokkal. (Ló és lovat, de hó és havat? — kérdezték a diákok.)

Úgyhogy nézzünk is most néhány érdekességet a magyar nyelv tanának háza tájáról:

* Nincsenek nyelvtani nemek. Az alanyi és a tárgyas ragozás pedig nem csak a magyar sajátja, például a kecsua nyelvben is megtalálható.

* A magyar nyelvnek rendkívül nagy tömörítő képessége van, egy-egy szóval egész mondatokat is ki tudunk fejezni. (Segíthetek? Szeretlek. Látlak. Vártalak. Elkápráztathattalak.) Eldöntendő kérdésre az igekötővel is tudunk válaszolni.

* Nyelvünk hihetetlenül gazdag, szavainknak képalkotó képességük van. A megannyi mozzanatos, gyakorító, műveltető, ható igével, főleg pedig igekötőink előre- és hátravetésével a cselekvés és az idő boszorkányos árnyalatait, mozzanatait jelölhetjük. Ilyen bravúrra a világ egyetlen más nyelve sem képes! Példa a néz ige módozataira: néz, nézeget, nézelődik, nézőben, nézve, nézvést, nézetlen, nézhetetlen, néztében, nézetében stb. Egy kicsit elviccelve az egészet: nem mindegy, hogy egyöntetű vagy ön egy tetű, mögöttem vagy nem öttem mög, rovarszervet ivartalanítani vagy ivarszervet rovartalanítani, nedves kőre vagy kedves nőre fekszünk-e, véres párbaj vagy páros vérbaj, köhögve röpülsz vagy röhögve köpülsz.

* Passzív szerkezetek csak töredékesen léteznek a magyarban, melyeket állapotmeghatározás esetén használunk: a haja szőkére van festve.

* A szótárban nem a főnévi igenévi alak szerepel, mint azt más nyelvek esetében megszokhattuk, hanem az egyes szám 3. személyű (ő/ön) igealak, hiszen innen tudhatjuk meg, hogy a szóban forgó ige ikes-e vagy iktelen, és ez nyújt további segítséget az ige ragozásához.

 

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.” (Kosztolányi Dezső)

 

Kosztolányi minden szavával egyetértek. Arról persze lehetne vitázni, hogy mennyire helyesen használjuk saját anyanyelvünket, mennyire bánunk vele finoman, vagy csúfítjuk el Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Kárpátalján jövevényszavakkal, melyek akarva-akaratlanul beolvadnak a mindennapok nyelvhasználatába, főleg azokéba, akik nem az irodalmi nyelvet beszélik.

Ez fordítva is előfordul, de azért jóval kevesebbszer. Néhány példa a szerb (horvát) nyelvben használt, magyarból átvett szavakra: cipela (cipő), čizma (csizma), gaće (gatya), kamata (kamat), lopov (lopó), šator (sátor), soba (szoba), puška (puska), és még sorolhatnánk.

Oda kell hát figyelnünk arra, hogy helyesen használjuk ezt a szép nyelvet, ha már magyarul írunk, olvasunk, beszélünk, álmodunk. Újságíróként is fontosnak tartom a választékos fogalmazást, s a hétköznapokban is igyekszem kerülni a pongyolaságot. A magyar nyelv napján kívánok hát mindenkinek sok új magyar szót és szép magyar beszédet.

 

S arra mindig figyeljünk oda, hogy ne tévesszük össze: 
a boka táját a toka bájával, a borztanyát a torz banyával, a száradt füzet a fáradt szűzzel, a harcsa máját a Marcsa hájával, a csokorban adott bókot a bokorban adott csókkal, a foltos bölényt a boltosfölénnyel.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink