„Csak tiszta forrásból merítsünk”

„Csak tiszta forrásból merítsünk”

Interjú Gyurkovics Hunor képzőművésszel, néprajzkutatóval

A Kárpát-medence vándora — ezen a címen jelent meg a múlt évben monográfia Gyurkovics Hunor alkotói munkásságának tiszteletére az Aracs Alapítvány kiadásában. Végiggondolva életművének sokszínűségét, illetve hallgatva azt, ahogyan kimeríthetetlen lelkesedéssel és kíváncsisággal beszél hivatásáról, nem is tudnánk csupán egy titulust állítani a neve mellé. Képzőművész, néprajzkutató, hagyományaink őrzője, ápolója és továbbörökítője — a Kárpát-medence őshonos lakosa, az a fajta beszélgetőpartner, akinek történeteiből, szavaiból nemcsak a múltról, egy személyes történetről informálódhatunk, hanem a művészi önmegvalósítás örök érvényű és kontextustól független módjairól, titkairól is.

Hivatásról, kalandozásról és művészi elhivatottságról beszélgettünk.

* Hogyan, milyen hatásra fordult a képzőművészet felé? Hogyan vált a hivatásává?

— Mindig is szerettem rajzolni, gyerekkorom óta. Nem is hagytam abba, a gyereknek fontos kifejezőeszköze a rajz, ugyebár. Amikor befejeztem az általános iskolát, apám megjelent egy cikkel arról, hogy Újvidéken megnyitották az Iparművészeti Középiskolát, majd azzal az érvvel, hogy úgyis szeretek rajzolni, beíratott oda, ami engem nagyon boldoggá tett. Miután elvégeztem, egyenes út vezetett a belgrádi Művészeti Akadémiára, ahol a tanáraim tanácsára a grafika szakot választottam. Következett egy zágrábi katonai szolgálat, majd miután letudtam ezt a kötelezettséget, Szabadkára hívtak. Itt ekkor indult a Létünk című folyóirat, melynek tervezésével, majd műszaki szerkesztésével bíztak meg. Ezenkívül meghívtak tanárnak a Tanítóképző Középiskolába is, mely később átalakult főiskolává, majd egyetemmé.

* Elég erősen kötődik Harasztihoz, ennek ellenére végül mégis Szabadkán telepedett le. Hogyan jelenik meg a művészetében ez a város és Vajdaság?

— Mivel ide hívtak, és műtermet, lakást ígértek, ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt. Invitáltak Eszékre is, de végül itt ragadtam. Vajdaság természetesen a képeimen is megjelenik. Vizuálisan nézve ez egy különösen jellegzetes terület nekem, egészen különböző az otthonitól. A szántóföldeknek külön hangulatuk és varázsuk van, amit aztán számos képemen ábrázoltam. De igazából egy helyhez sem kötődök kizárólagosan. Nagyon szeretem a Kárpát-medence egész területét, ahol szívesen utazgatok, így az ihlet is számos helyről származik.

* Van kedvenc témája vagy technikája?

— Az akvarellt nagyon megszerettem. Egy időben évekig nem volt műtermem, ekkor a szabad ég alá jártam ki festeni. Egy alkalommal Kisújszállásra hívtak kiállítani. Erre úgy készültem, hogy a környező tanyákon festettem meg az akvarelleket. A természet mindig szép, és „kéznél van”, szívesen festek odakint. Bartók és Kodály szerint „csak tiszta forrásból merítsünk”, és én is tiszta forrásból merítek, a természetből. Ez mindenre vonatkozik, nem csak a festészetre, és ezt így adtam át tanítványaimnak is.

* Mi határozza meg, hogy éppen miből merít inspirációt, vagy hogy milyen témát dolgoz ki?

— Ihlet mindig van, és kimeríthetetlen a forrása. Akár a természetből, történelemből, néprajzból vagy egy egyszerű gondolatból is érkezhetnek az ötletek. Ha könyvet olvasok, mindig vázlatokat készítek, lejegyzem a gondolataimat, és előbb-utóbb alkotás lesz belőlük. Ha ismeretlen helységbe megyek, körüljárom, vázlatozok, fényképezek, elmegyek a múzeumba, templomba, megismerem a helyet, és mindig akad valami, ami megragad. Egy teljesen kietlen pusztában is talál ihletet az ember.

* Hatással voltak-e vagy vannak művészi megnyilvánulásaira egy kor társadalmi, politikai aktualitásai?

— Természetes, hogy az embert különféle hatások érik, de elsősorban az ihlettől függ, hogy mit fogok feldolgozni, nem pedig attól, hogy az melyik korból származik. A politika sohasem érdekelt, mindig a saját utamat igyekeztem járni.

* Harasztiban — önnek köszönhetően — van egy nagyon híres és gazdag néprajzi gyűjtemény. Úgy látszik, valódi küldetésének érzi nemzeti értékeink megőrzését és továbbadását. Hogyan, milyen motivációk hatására kezdett el foglalkozni tárgyi emlékek gyűjtésével, és miért éppen Harasztiban?

— Pécsett születtem ugyan, de gyermekkoromban Harasztiban éltem, és a helybeliek is úgy tartották, hogy oda tartozom. Ezért kötelességemnek éreztem, hogy begyűjtsem a nem igazán becsült, de értékes néprajzi kincseiket. Én egy hagyományőrző és -ápoló típus vagyok, ami már gyermekkoromban kiderült, akkor kezdtem el ugyanis a gyűjtögetést. Mindent elraktam, amit értékesnek véltem. Haraszti egyike a szlavóniai honfoglalás kori négy ősmagyar falunak Szentlászló, Kórógy és Rétfalu mellett. Úgy éreztem, ez az én világom, és a napról napra pusztuló, gyönyörű, értékes néprajzi értékeket igyekeztem múzeumba helyezni, vagyis megmenteni a jövő számára, mert mindevvel senki más nem törődött. Az eszéki múzeum és a helybeliek is áldásukat adták szándékomra, mert megértették, hogy elérkezett a néprajzi értékek mentésének utolsó órája. Addigra viszont a legértékesebb néprajzi tárgyakat — népviseleteket, cserépedényeket, tulipános ládákat, kócsagos ládákat és sok minden mást — sajnos már eladogatták külföldre, illetve elkótyavetyélték vagy elpusztították. Mindezek ellenére azonban a szlavóniai gyűjteményem igen gazdagra sikeredett. Az egyház egy elhagyott régi házat vásárolt meg, majd hozott rendbe, ebben kapott helyet ez a múzeum.

* A haraszti múzeum létrehozásával véget ért a néprajzi gyűjtés?

— Ez egy olyan folyamat, amely mindaddig tart, amíg van mit begyűjteni. Néprajzi tárgyakból egyébként Szabadkán is van egy gyűjteményem, mely még nem került a nyilvánosság elé, de szeretném, ha előbb-utóbb megtekinthetővé válna.

* Az életműve jóval túlmutat a pusztán képzőművészi munkásságán. A tanításon és a néprajzkutatáson kívül fontos tevékenysége még a művésztelepek szervezése is. Mesélne egy kicsit ezekről a projektumokról?

— Én művészetre adtam a fejemet, az életemet. Minden érdekel, ami ezzel kapcsolatos, ezért vállaltam el a művésztelepek vezetését is, amikor felkértek. Évente átlagosan tíz művésztelepre megyek el, de csak egy-egynek a szervezésében veszek részt magam is. Természetesen azután is együttműködöm az alkotókkal, hogy egy művésztelep véget ért. Például közös tárlatokon állítunk ki. Mindig akad olyan kolléga, aki egy-egy ötlet, téma köré kiállítást szervez, de én a témától függetlenül szinte mindegyiken részt veszek.

* Mit gondol az újabb festőgeneráció munkáiról? Milyen a kapcsolata a fiatalabb művészekkel akár kollégaként, akár tanítóként?

— A művészvilágban az alkotók különféle generációkat képviselnek. Ez már akkor is így volt, amikor kikerültem az akadémiáról. Az én diákjaim között is vannak olyan tehetségek, akiknek ajánlottam, hogy foglalkozzanak művészettel. Sokan nem fogadták meg a tanácsomat, és ezt később általában meg is bánták. Volt viszont olyan tanítványom is, aki művészi pályát választott, például Jovančić Miroslav vagy Bakos Anita és mások. Szerettem tanítani, habár az elején még nem is gondoltam, hogy ezzel fogok foglalkozni. Számomra a tanításban az az első lépés, hogy a diákjaim valamilyen szinten elsajátítsák a művészeti kultúrát. Harminchét évig tanítottam, és úgy érzem, sok minden kimaradt az alkotás terén, amit még meg szeretnék valósítani.


Fotó: Molnár Csikós Virág

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képzőművészet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink