„Az, hogy valaki inklúziós, nem azt jelenti, hogy nem képes az életre, dolgokra…”

„Az, hogy valaki inklúziós, nem azt jelenti, hogy nem képes az életre, dolgokra…”

„Tanító vagyok, és a saját osztályomban is vannak ilyen gyerekek. Az a legfontosabb, hogy erősítsd, kihozd belőle a legtöbbet. Ez az én történetem, meg a diáké, viszont nagyon fontos a szülői együttműködés, mindhárman szükségesek vagyunk a fejlődéshez. Ezt a hivatást szívvel-lélekkel kell végezni, mert másként nem lehet.”

A Belgrádi Egyetem Speciális Rehabilitációs és Gyógypedagógiai Karán nemrégiben védte meg diplomamunkáját, és ezzel magiszteri fokozatot szerzett a szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában osztálytanítóként dolgozó, immár negyedikeseit oktató-nevelő Saláta Ugrai Krisztina magiszter, akit a bevezetőben idéztem. Emellett az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének aktív, elnökségi tagja, s a hónap elején jelent meg segédtankönyve, melyet a magyart mint környezetnyelvet tanuló diákok számára írt, a harmadik osztályosok részére.

* Miért tartotta fontosnak, hogy az inklúzióval foglalkozzon?

— Egyre több olyan diákkal találkozunk az általános iskolákban, akiknek szükségük van külön, a személyükre megírt programra. Fel akartam mérni a tanítók és a tanárok hozzáállását, attitűdjét a sajátos nevelési igényű gyerekek iránt. Két szabadkai iskolában végeztem kutatást: a Sonja Marinkovićban, mely több mint tíz éve foglalkozik IOP-os gyerekekkel, és az Ivan Milutinovićban, mely 2011/12-ben kapcsolódott be ebbe a folyamatba, tehát azoknak a pedagógusoknak a véleménye érdekelt, akiknek nagyobb a tapasztalatuk e téren. Nagyon érdekes a kutatási eredmény: azt állapítottam meg, hogy a tanítóknak a hozzáállása sokkal pozitívabb, mint a tanároké. Ezt személyes tapasztalatommal is alátámaszthatom, hiszen tanító vagyok, és a saját osztályomban is vannak ilyen gyerekek. Az az időmennyiség, amelyet én velük töltök, sokkal több, mint amennyit a tanár abban a 45 percben foglalkozni tud egy-egy diákkal, ezért nagyobb, mélyebb a kötődés. Tudni kell, hogy három csoportra oszthatók a gyerekek: IOP 1-es, IOP 2-es és IOP 3-as. Az IOP 1-es tanulja mindazt, amit a többiek, de a tananyagot csökkentve, a meghatározott tanulmányi skálán nem mindegyik fokozatot kell teljesítenie. Az IOP 2-eseknek orvosi papírokra van szükségük, s ők már egy speciális program szerint teljesen mást tanulnak. Az én osztályomban van egy kisfiú, aki IOP 2-es programon van, és magyarból még mindig az ábécét tanuljuk, nem tud írni, olvasni, viszont más tantárgyból a képességei megütik a mércét, így nem kell eltanácsolni másik iskolába. Meg itt vannak a tehetséges gyerekek, az IOP 3-asok. Az oktatási törvényünk szerint nekik szupertehetségesnek kell lenniük, velük is külön kell foglalkozni. Ez nagyon-nagyon nehéz, így fontos, hogy az oktató pedagógus mindenféle módszert ismerjen, lássa azokat a kompetenciákat, amelyeket fejleszteni kell, ezeket kell előtérbe helyeznie.  

* Minden a tanítóra hárul?

— Az első, legfontosabb dolog, hogy felismerje, ha a gyerek az óvodában még nem volt az inklúziós program részese, és arra van szüksége. Ha észreveszem, akkor jeleznem kell az iskolai teamnek, melynek a pedagógus, a pszichológus, az igazgató és a tanító a tagja. Szükség van a szülő írásos beleegyezésére is. Aztán minden a tanítóra marad: hogy elkészítse a kisgyerek saját programtervét, ez lehet egy tantárgyból, de lehet többől is. Az a legfontosabb, hogy erősítsd, kihozd belőle a legtöbbet. Nagyon fontos a szülői együttműködés. Én ezt egy háromszögnek nevezem, melynek a csúcsán a diák van, lent a szülő és a tanító — mindhárman szükségesek vagyunk a fejlődéshez. Volt olyan, hogy elmentem egy diákom kapcsán a fejlesztési tanácsadóba konzultálni, hiszen ott már foglalkoztak vele óvodáskorban.  

* Hány IOP-os gyerek van az osztályában?

— Eddig, a három év alatt két IOP 1-es diákom volt, és egy harmadik is, aki viszont a törvény értelmében „nem létezett IOP-osként”, merthogy a jogszabály csak két IOP-os diákot enged egy osztályban. Ezek a diákok ugyanis duplán számítottak létszámban eddig. Az idei iskolaévtől viszont az oktatási minisztérium eltörölte az IOP 1-es programot, nem létezik tovább. Küzdünk, mert annak ellenére, hogy három évig ezen a programon tanultak a diákok, a képességeik nem nőttek meg, a kapacitásaik továbbra is ugyanazok. Féltem ezeket a gyerekeket a jövőtől, és nemcsak az én diákjaimat, hanem globálisan. És persze van az IOP 2-es diákom, aki létezhet a hivatalos oktatási programban, de ehhez szigorúan orvosi papírokra van szükség — az enyémnek viszont nincsenek ilyen dokumentumai. Ha a kisgyerek hátterét nézem, borzasztóan szegény, hátrányos helyzetben él, hatan vannak testvérek, anyuka meghalt, apuka neveli őket egyedül, tehát sok-sok olyan dolog van, ami húzza visszafelé. Egyszerűen a lelkiismeretem nem engedi meg, hogy azt a rengeteg munkát, amelyet beleöltem, és ő végigcsinált, azért, mert a törvény így határozott, veszni hagyjam, tehát folytatom tovább.

* Hol kamatoztatja a tudását?

— Az egyetemen hívtak, hogy iratkozzam be a doktori képzésre, majd meglátjuk. Azt is megfontolnám, hogy itt folytassam-e, vagy Magyarországon. Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyetemen végig legyen egy ilyen tantárgy, nem elég egy évig hallgatni. Nagy szükség van arra, hogy a jövendőbeli tanítók megismerkedjenek az inklúziós oktatás módszertanával, mert egyre több olyan gyerekkel fognak találkozni, akinek szüksége van segítségre. Örülök, hogy a saját iskolámban segíthetem az inklúziós munkát.

* Közben segédtankönyvet is írt harmadikosoknak, akik környezetnyelvként tanulják a magyar nyelvet, Szia, gyere, játsszunk… címmel. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete jelentette meg, és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

— Tíz éve dolgozom az egyesületben, nagyon szeretem ezt a munkát, mert rengeteg újszerű módszertanra tettem szert különféle konferenciákon, akadémiákon. Hat éve tagja vagyok a Vajdasági Tehetségsegítő Tanácsnak, a vizuális szakterület koordinátoraként és vezetőjeként. Nagyon szeretem ezt is. A Zmaj-iskolában kezdtem el dolgozni, amint befejeztem az egyetemet, immár tizenöt éve vagyok ott. Fél évet az iskola napközijében töltöttem, magyar és szerb gyerekekkel kellett foglalkoznom a kolléganőmmel, az jó tréning volt! Utána bekerültem a tanításba, és majdnem kilenc évig környezetnyelvet tanítottam, tehát a szerb gyerekeknek magyart. Akkor tapasztaltam meg, hogy ember legyen a talpán, aki ezt a tantárgyat tanítja! Mindennap új és érdekes feladatokat kellett kitalálni, hogy felkeltsd a tanulók érdeklődését, miközben gyakorlókönyv, munkakönyv nem létezik. Nagyon nagy izgalommal töltött el, hogy mekkora és milyen kemény fába vágtam a fejszémet. Szerveztünk szakmai fórumot olyan kollégákkal, akik ezzel a tárggyal foglalkoznak, beszélgettünk, hogy mire van szükség, én pedig ismertettem az elképzeléseimet. A harmadik osztály volt az első, melyet kiválasztottunk, mert ekkor találkozik a gyerek először az ábécével. Olyan könyvet akartam, amelyben a diák dolgozhat, hogy érezze, az a sajátja. Kilenc lecke van benne, felöleli a kerettantervet, 72 tanórára íródott. Logikai feladatokat tartalmaz, keresztrejtvényeket, mondókákat, találós kérdéseket, verseket, az ünnepek megismertetésével foglalkozik, és illusztrációk találhatók benne, melyeket a diákok nagyon szeretnek, mert színezni lehet őket. Szint szerinti feladatokat is tettem bele, mert vannak gyerekek, akik vegyes házasságból jönnek, és tudnak magyarul, és vannak, akik egyáltalán nem beszélik a nyelvet. Van, amit egyedül meg tud csinálni az, aki ért és beszél magyarul, van, amit csapatban, párban, a tanárral közösen. A könyv egy év alatt készült el, közben újabb szakmai fórumokat rendeztünk, hogy egy valóban jó, használható kiadvány kerüljön a gyerekek és a tanárok elé. Októbertől kezdve használják segédtankönyvként a vajdasági iskolákban, az eddigi villámgyors visszajelzések nagyon jók, újra kell nyomtatni, mert nagy rá az igény. A gyerekek nagy örömmel dolgoznak benne. Talán a szülő is egy kicsit másképp fog hozzáállni ehhez a tantárgyhoz, ha van könyv, lehet kísérni, hogy mit csinál a gyerek.

* Lesz folytatása?

— Heteken belül nyomtatásba kerül a negyedikes könyv, melyet Bíró Orsolya kolléganővel készítettünk. Ráépül a harmadik osztályosra, ám valahol nehezebb is, mert már nyelvtani fogalmakkal is találkoznak a gyerekek. Mindenki nagyon várja, nemcsak Szabadkán és környékén, hanem egész Vajdaságban. Ezt is ingyen kapják meg az iskolák, 2019 szeptemberétől használják majd. Felkérést kaptam, hogy készítsem el az első-másodikos könyvet is. Elfogadtam, és szintén nagy kihívás lesz, mert akkor még nem tanulják a betűket, ugye… Előtte azonban egy kicsit pihenni szeretnék.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Oktatás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Az, hogy valaki inklúziós, nem azt jelenti, hogy nem képes az életre, dolgokra…”
Oktatás
„Az, hogy valaki inklúziós, nem azt jelenti, hogy nem képes az életre, dolgokra…”
Oktatás
Facebook

Támogatóink