„Az ékszer nem értéktárgy, hanem önkifejezési eszköz”

„Az ékszer nem értéktárgy, hanem önkifejezési eszköz”

Schmidt Viviána ékszerkészítő. Dániából hazatérve Szenttamáson hozta létre manufaktúráját. Érzékeny, finom vonalú ékszereket készít, melyekből nőiesség sugárzik, a női test vonala táncol a kövekkel, drótok hajlanak fülek köré és gömbök bukkannak fel az ujjak között.

Egy kis papírzacskót nyom a kezembe, amikor megérkezik. Huh, lehet, hogy végre nekem is lesz egy dizájnerékszerem? Kinyitom, ééés... bingó! Egy csoda szép ezüstgyűrű gurul az asztalra.

— Ez a legfrissebb alkotásom. Különféle maradék és talált ezüstöt olvasztottam össze. Készül a kollekció is. Tanakodtam, meghagyjam-e a tiéden a feliratot, hiszen az egyiken az volt olvasható, hogy friends, és tudom, hogy neked sok barátod van, de így talán még izgalmasabb, hogy nem látszik, de tudod, mert elmondtam.

* Nagyon köszönöm! Azt hiszem, éppen ezektől a kis információktól, kis titkoktól olyan különleges egy ékszerkészítő alkotását viselni. Azt tudom, hogy majdnem minden nő szereti az ékszereket, de azért kevés olyan van, aki — a gyöngyfűzésen kívül — különösebben értene a készítésükhöz is. Te miért és hol tanultad ki ennek fortélyait? 

— A középiskola után az újvidéki orvosi karra iratkoztam, de az valahogy nem illett az egyéniségemhez. Egy alkalommal nagy búsan mentem haza Szenttamásra, és találkoztam Munjin Andrea barátnőmmel, aki nagy mosollyal újságolta: Képzeld, Vivi, most olvastam a Magyar Szóban, hogy Dániában ingyenes az egyetemi oktatás! Ezen nagyon elgondolkoztam, hazamentem, és rögtön elkezdtem keresgélni, milyen szakok vannak angol nyelven. Így találtam meg a Jewellery technology and business (ékszer-technológia és biznisz) szakot. Azt éreztem, ez az. Ez kell nekem. Ebben megvan a művészet s a kellő komolyság is.

* Kellett a felvételhez valamiféle előtudás? 

— Nem. Akadt persze, akinek már volt egy erős alapja, de itt az ékszerkészítés ágazatainak az alapját tanultuk meg. Dániában nagyon jó az oktatási rendszer. Te találod ki magadnak, hogy merre szeretnél menni. Nekünk a négy év alatt egy könyvünk nem volt. Csak előadásokat hallgattunk, illetve gyakorlati órákra jártunk. Négy tanárom volt a négy év alatt. A biznisszel is rengeteget foglalkoztunk. Modellek, célcsoportok, hogyan kell elindulni, mi hogyan elégíti ki a vásárló érzékszerveit, hogyan kell fotózni az alkotásokat, mire kell figyelni a vizualitás, a brand kialakításakor, stb. 


Miloš Vojnović felvételei


* A finn oktatási modell híresen jó, és a dánok sincsenek sokkal lemaradva. Valóban ilyen jó? 

— Nagyon. Persze vannak érdekes dolgok, melyeket azért meg kellett szoknom. Az osztályozás például mínusz 2 és 12 között mozog. Az is nehéz volt egy picit, hogy soha senki nem mondta, hogy nincs igazam, vagy hogy csináljam másként, mert így nem jó. A tanárok nem mondanak véleményt. Kérdezve vezetnek rá arra, hogy rossz úton jársz. Senki nem mondja meg a szemedbe, hogy mit kell csinálnod. Itt a feladat, kezdj vele valamit. A másik előny, hogy ki van emelve a pozitív hozzáállás, így osztályon belül is nyomtuk egymást előre. Nem volt féltékenykedés.

* Ki tud alakulni ennyi idő alatt az ember stílusa? Mennyire hatott rád például a dánok minimalizmusa?

— Elkerülhetetlen, hogy hasson rád, hiszen erőteljesen ott van a minimalizmus az életükben, a természetes anyagok használata, a halvány színek, de én ebbe becsempésztem egy kicsit a Balkán színességéből és vadságból is, úgy érzem. Nagyon különböző dolgok inspirálnak. A gimnasztikában használatos szalag és labda vagy a piercing, aztán egy másik modell esetében a Shock rágó csomagolása. Ezek persze ilyen direkten nem fedezhetőek fel az ékszereimben. Vannak tervezők, akik megrendelésre dolgoznak, készítenek például jegygyűrűket, igényeket elégítenek ki, s vannak, akik azért alkotnak, mert jólesik nekik, s ez végül valakinek vagy megtetszik, vagy nem. Én ez utóbbi csoportba tartozom inkább.

* Az egyetem után rögtön hazajöttél. Miért nem maradtál kint? 

— Egyrészt, mert nem sajátítottam el a dán nyelvet, másrészt mert tudtam, hogy a sajátommal szeretnék foglalkozni, s itthon könnyebb beindítani egy kis manufaktúrát, mint Dániában. Ahhoz ott rengeteg pénz kell. S itthon itt vannak a barátaim, a szüleim is.

* Újvidéken volt egy kis stúdiód, de már nem működik. 

— Ez egy kis műhely volt, ahová be lehetett jönni megnézni, ki és hogyan készíti az ékszereket, hogy végigkövethesse a folyamatot. Aztán rájöttem, hogy jobban szeretem mezítláb csinálni az ékszereimet, pizsamában, otthon. Ez egy igencsak más hangulat, nem nagyon fér bele, hogy valaki besétáljon. A másik, hogy egy eldugott, kis passzázsban volt a stúdió, nem is nagyon jöttek be az emberek, de az ékszereim továbbra is megtalálhatóak Újvidéken egy dizájnboltban, a Misha Concept Store-ban.

* De nem csak itt lehet találkozni velük, hiszen aktív vagy a közösségi oldalakon. Ha valaki szeretne magának egy Schmidt Viviana-ékszert, hol veheti meg, és mennyire mélyen kell belenyúlnia a pénztárcájába?

— Megtalálhat az Instán, a Facebookon, onnan is rendelhet, aki szeretne. Voltak olyan próbálkozásaim, hogy főleg külföldi piacra dolgozom, az alapanyagot pedig itt szerzem be olcsóbban, de ez nem ilyen egyszerű, ahogy Móricka elképzeli. Az áron még mindig agyalok, mert tudom, mennyi az értéke egy ékszernek Dániában, nehezemre esik engedni ebből, de muszáj. Meg kell találni az arany középutat. Most Szenttamáson élek, a Prosperitati-pályázatnak köszönhetően meg tudtam venni a szükséges gépeket, ez is egy fontos lépés volt a manufaktúra beindításában.

* És meg tudsz élni ebből?

— Egyre jobban megy, de nem kizárólag ebből élek. Arra mindig ügyelek, hogy az ékszerekért kapott összeget alapanyagba fektessem, hiszen még azért az elején vagyok. Amikor kisvállalkozótól veszel valamit, akkor ezzel arra adsz neki esélyt, hogy tovább csinálhassa. Ez egy nemes dolog. Én is próbálok egy nagyobb mennyiség eladása után gyöngyökbe, kövekbe, ezüstbe fektetni. Úgy érzem, most jutottam el arra a szintre, hogy készen állok dizájnvásárokon is megjelenni. Kész a saját brandem, logóm, csomagolásom. Szeretném, ha idővel felismernék az ékszereimet. Egyébként szerintem sok embernek még mindig drága egy dizájnertermék.

* Igen, szerintem nálunk még nem terjedt el, hogy a dizájnertermékekért fizetni kell, az emberek a karácsonyi vásárokhoz szoktak, ahol minden olcsó.

— Igen, de például a Mishóban vannak drágább ékszereim is, művészi formák, olyanok, amelyek számomra is nagy értékkel bírnak. Például a legdrágább egy fülbevaló, mely 7000 dinár. Vannak olcsóbb termékek is, megfizethetőek, s ezekre mindig azt mondják, hogy de szép, mennyibe kerül? Amikor kiderül, hogy 1500, inkább megveszik a drágábbat 7000-ért, hogy ha már ott vásárolnak, akkor legyen valami drágább. Ez érdekes. De én is sokszor inkább megveszek valamit, ami egy picit drágább, de tudom, hogy sokáig fogom hordani. Tudatosabban vásárolok.

* Ha a fülbevalóidra gondolok, a vonalak, gömbök, hajlított és mozgékony formák jutnak eszembe.

— Amikor hazajöttem, s a diplomamunkámat írtam, nem volt lehetőségem ékszert gyártani, nem voltak meg hozzá a gépeim. Elkezdtem rajzolgatni. Absztrakt, minimalista stílusban. És minden rajz valahogy hullámosan lágy volt, mindig megjelent egy vonal s azon valahol egy pont. Az a pont határozza meg a vonalat. Tőle kezd valamivé válni. Megszűnik vonalnak lenni. Ezt vittem át az ékszereimbe, s főleg ezüstöt, drótot, köveket használok.

* A suli előtt is szeretted az ékszereket? Mindig sok ékszert viseltél?

— Ez érdekes dolog, hiszen nem annyira. A gyűrűket igen. Fülbevalót soha nem hordtam, nyakláncot ritkán. Nem gondoltam, hogy valaha ezzel fogok foglalkozni. Amikor viszont Dániából hazajöttem, előszedtem a régi cuccaimat, és rá kellett jönnöm, hogy tele vagyok ékszerek kidolgozásához szükséges dolgokkal. Gyöngyökkel, drótokkal. Nagyon meglepett. És találtam még egy csomó női aktot festményekben, újságokból kivágva, fotókon. Ez a két dolog érdekelt már akkor is. A női test és az ékszer.

* Az egyik öltözteti a másikat.

— Így van. Nem úgy tekintek az ékszerre, mint értéktárgyra, hanem mint az önkifejezés eszközére. S a tökéletes ékszer valamilyen szinten egybeforr a női testtel. Nem különálló tőle. Átveszi a test vonalát. Ezért is szeretem a drótot, hiszen a hajlítással még jobban ráerősíthetek erre.

* Csak saját ékszereket hordasz?

— Dehogy.

* De van egy szint, mely alá nem süllyedsz?

— Nincs. Váltogatom. S ahogy változik a divat, úgy jönnek az új dolgok. Néha megveszek valamit, mert, mondjuk, annyira csúnya, hogy már szép. Nem érdekel, hogy mennyire értékes valami, vagy miből készül. De leginkább a régiségeket szeretem. Anyu, a nagynéni ékszereit.

Ekkor nyílik ki Vivi ékszerdoboza, s le is ragadok a szebbnél szebb daraboknál. Keressétek ti is!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink