„A nemzetünk boldogulását szolgáló feladatok édes terhet jelentenek”

„A nemzetünk boldogulását szolgáló feladatok édes terhet jelentenek”

Siker sikert követ, a realitások talaján megálmodott elképzelések lépésről lépésre haladva mind valósággá válnak, a munka folyamatos, így pedig az elért eredményeket nem is lehet egy naptári év korlátai között, behatárolhatóan lebontani. Ennek tükrében Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke évértékelő interjú helyett azokról az eredményekről és projektumokról számolt be lapunknak, amelyek hathatósan hozzájárulnak a magyar közösség szülőföldön való boldogulásához.

Hajnal most van túl második mandátumának első évén, így ötödik éve elnöke az MNT-nek. Öt év folyamatos munkáját összegezve kiemelte, hogy a nemzetünk boldogulására irányuló feladatokra édes teherként tekint.

* A szülőföldön való megmaradásnak és a nemzeti identitás kialakulásának egyik alapfeltétele, minden egyéb más mellett, az anyanyelvű oktatás. Ezt természetesen az MNT is kiemelt ügyként kezeli.

— Az óvodafejlesztési program 2017-ben indult el. Rengeteg játszótér, csodasarok lett kialakítva, épületfelújítás is történt, valamint mikrobuszokat kaptak a szórványközpontok. Egy teljesen megújult rendszer alakult ki. Az idei év egyik legnagyobb eredménye, hogy Szabadkán egy új bölcsőde és óvoda fog felépülni. Ez folyamatban van, és ennek a jelentősége, fontossága felülírja mindazt, ami eddig történt. Ez egy új koncepció, eddig az állami rendszeren belül próbáltuk a szülőket arra ösztönözni, hogy magyar óvodába vagy magyar bölcsődébe írassák gyermekeiket, merthogy ez a feltétele annak, hogy később magyar iskolába járjanak a gyerekek. Most ennek a sikernek a fényében próbáljuk kiterjeszteni az óvodafejlesztést a szórványban, hétvégi óvodák kialakításával, a tömbben pedig a felújított óvodák mellett Szabadkán létrehozunk egy magyar óvodát. A jövő év elején sor kerül az alapkőletételre, és bízunk benne, hogy szeptemberig felépül. Ez jó példája annak is, hogy nem csak egy dologban gondolkodunk. Egyrészt elindult a Pető-módszer képzése a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban, és az ehhez társuló gyakorlati munka egy része is ebben az óvodában valósul majd meg, de nemcsak ezt a szerepet töltené be, hanem a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar gyakorlóóvodája is lenne egyúttal. A tornaterem pedig sok más funkciónak is eleget tudna tenni. Szabadkán ez az épületkomplexum egy komoly áttörést fog jelenteni, hasonlóan a VM4K létrehozása után történő tartalmak megjelenése jegyében. Az oktatást szemlélve az idei év legnagyobb sikere az, hogy a helyi önkormányzatok összeállították az iskolahálózatokat a tartomány és a köztársaság kérésére. Itt minden esetben kikérték a nemzeti tanácsok véleményét, és ott, ahol gond merült fel, akár Óbecsén vagy Nagykikindán, a végső eredmény úgy született meg, ahogyan azt a magyar érdekek megkívánták. A szakminisztérium, a tartományi illetékes titkárság, a helyi önkormányzatok és a nemzeti tanács együtt gondolta át azt a hálózatot, amely garantálja a gyerekek anyanyelven történő oktatását. Az óvodahálózatoknál hasonló helyzet állt elő, és a középiskolákban is úgy indult el az idei iskolaév, hogy szinte minden olyan szakot sikerült megnyitni, amelyre igény mutatkozott. Az elmúlt öt és az utolsó egy év eredményeinek köszönhetően megerősödtek az iskolaközpontjaink is, de a szakiskolák vonatkozásában is meg tudtuk őrizni mindazt, amit lehetett, Topolya, Magyarkanizsa, Ada és Óbecse tekintetében, de a gyermeklétszám csökkenése nagy hatással van arra, hogy meddig tudjuk fenntartani ezt a hálózatot. A középiskolai kollégiumok kialakítása is jelentős eredmény, a tervek elkészültek, így Adán várhatóan már jövőre elkezdődhet egy középiskolai kollégium kiépítése. Magyarkanizsán pedig a Vajdasági Birkózóakadémia kiépülésével egyszerre oldódik meg a kollégium kérdése is. Topolyán egy állami középiskolai kollégium létesül a Mezőgazdasági Iskola mellett, ugyanakkor lesz kollégium, amely a Határtalanul! program és más magyar szempontból fontos diákszállóként tud majd működni. A zentai kollégium fejlesztése szintén komoly feladat, és mindezzel lassan összeállnak azok a mozaikkockák, amelyek stabilizálni próbálják mindazt, ami fontos nekünk az oktatás területén.


Hajnal Jenő (a szerző felvétele)

* A felsőoktatás terén az Európa Kollégium gondoskodik lakhatásról az egyetemistáknak, akiknek továbbtanulását az MNT jelentősen támogatja különféle ösztöndíjakkal.

— Az ösztöndíjfejlesztési programunkkal elértük, hogy ma már minden hallgató tud ösztöndíjat kapni, aki szülőföldjén szeretne tanulni, és sikeresen beiratkozik egy főiskolai vagy egyetemi képzésre. Itt feltétel az, hogy az általános vagy a középiskolát — vagy mindkettőt — anyanyelvén fejezze be, de vannak már olyan példák is, hogy azokból a községekből is jelentkeznek, ahol erre nem volt lehetőség. Ők egy anyanyelven lefolytatott beszélgetés után kerülhetnek bele ebbe a rendszerbe. Az Európa Kollégiumot egyre több olyan diák keresi fel, akik annak ellenére, hogy nem kértek elhelyezést, szeretnének bekapcsolódni a szakkollégiumi rendszerbe, hiszen ott komoly munka folyik. Az is volt a cél, hogy az Európa Kollégium ne csak egy szálláshely legyen, hanem egy szellemi műhely, egy, a fiatalokat anyanyelvükön képező és segítő intézmény. Kialakultak a konzultációs központok is, amelyek főleg arra törekedtek, hogy olyan magyarországi egyetemi szakok legyenek itt elérhetőek, amelyekre nagyon nagy szükség volt. Jól példázza ezt a VM4K, ahol számos képzés van folyamatban. Zentán a kertészmérnöki képzés számára sikerült megvásárolni egy új épületet, így az új konzultációs központ jövőre már átadásra is kerülhet. Zomborban pedig a Magyar Polgári Kaszinó épületében sikerült egy konzultációs központot kialakítani.

* A Magyar Nemzeti Tanács a megalakulása óta fejlődik, mára kétségkívül a Vajdaságban élő magyarság legfontosabb intézménye, mely hidat is alkot az anyaország, a szerbiai intézményrendszer és az itteni magyarság között.

— Az MNT szerepe egyedülálló a Kárpát-medencében, hiszen közvetlenül tudunk ügyeket intézni. Az MNT minden szinten kiváló kapcsolatokat épített ki, és ha kisebbségi kérdésekről van szó, akkor megkerülhetetlen. A kapcsolattartás az egyik legfontosabb feladatunk, azzal pedig, hogy érdekeket kapcsolunk össze, egy háló teljesedik ki. A kultúra területén is számos olyan rendezvény és esemény van, amely egyrészt itt a Délvidéken egyedülálló módon mutatja fel az értékeinket. Ugyanakkor a háttérintézményekben a művelődési házak felújítása és a tulajdonviszonyok rendezése is folyamatos munkát jelent, ami az elkövetkező három évben a figyelmünk központjába kerül. Az a célunk, hogy minden, ami magyar ügyet szolgál és segít, azt olyan helyzetbe hozzuk, hogy azok élhetőek legyenek, hogy a fiatalok számára elfogadható közösségi terek jöjjenek létre.

* Mindez nem csupán a tömbben fontos, hatványozottan igaz a szórványra, ahol a művelődési intézmények szintén ahhoz járulnak hozzá, hogy megerősítsék a közösséget.

— Két társintézményünk van, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, amely szerveződések különösen a szórványra koncentrálnak, néha kicsit megfeledkezvén a tömbben élőkről, de ezt most szeretnénk egyensúlyba hozni a fejlesztésekkel. A kultúra területén idén több olyan esemény is volt, amelyet mindenképpen ki kell emelni, így azt a kalandos utat, amelyet Tóth Péter Lóránt versvándor csinált végig. Felkaroltuk a kezdeményezését, így megvalósult az a kegyeleti körút, amely méltó módon állított emléket Radnóti Miklósnak, a neves költőnek. A versvándor több országot érintő útja során a legtöbb esemény épp a mi tájainkon történt. Az is fontos, hogy az MNT idén második alkalommal szervezte és ünnepelte meg Újvidéken augusztus 20-át mint tartományi kiemelt jelentőségű ünnepet, ahol mintegy 400 ember gyűlt össze.

* A vallás kultúránk szerves része, de megtartóerő is egyúttal. Az MNT pedig aktívan részt vesz az egyházi épületek felújításában is.

— Az anyanyelv, a felnevelő táj, a közösség és a hit — ezek tartanak minket össze és őriztek meg bennünket. Úgy gondolom, hogy a jövőben is ezek lesznek a legfontosabb elemek, amelyek meg tudnak erősíteni minket, hiszen ezekből épül ki a nemzetérzés. Az egyházaknak óriási szerepe van ebben. A zsinagóga épülete felújult, de most van folyamatban az orgona rekonstrukciója. Zajlik a Szent Teréz-székesegyház felújítása, Verbászon pedig az evangélikus templom újul meg, de számos más templom tekintetében épp most várható egy olyan döntés, amely hozzájárul a megkezdett munka folytatásához. A Bányai János Emlékház átadása is várhatóan jövő év elején megtörténik, és ami ugyancsak nagyon fontos és jelentős, hogy az aracsi pusztatemplom környezetének helyreállítása is megkezdődik. A magyar kormány támogatásának köszönhetően 250 millió forint áll rendelkezésre. Úgy lesz ott egy látogatói központ kialakítva, hogy a templom megőrzi műemléki jellegét, történelmi múltját és szakralitását, hogy érintetlenül megmaradjon a jövő nemzedékének. Ahogyan Cs. Simon fogalmazott, mint felkiáltójel a pusztában, múltunkat őrzi, de ugyanakkor jövőnk felé kiált, hogy vigyázzunk mindarra, ami a miénk, és ami ezeréves múltunk értéke.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink