„A kesergés helyett inkább dolgozunk és tervezgetünk”

„A kesergés helyett inkább dolgozunk és tervezgetünk”

Perdülő tánccsoport. Torontálvásárhely. Vezetőjét, Kovács Csillát a tavaszi iskolaszünet nyitányában szólítottam meg újra néhány minutára. Érdeklődve, mi minden történt körülöttük a legutóbbi, 2018 áprilisában készült riportunk óta.


A Perdülő tánccsoport (Szunyog Tibor felvétele)

— Mivel az eddigi óvónői főállásomból ismét tanítónővé léptettek elő, már csak a felsős korosztályhoz tartozó tánccsoport pallérozására jut időm. A munkához változatlan komolysággal viszonyuló Perdülő tánccsoportot jelenleg tizenkét leány és hat fiú alkotja. Számukra Resóczki Rolland és párja, Vázsonyi Csilla ebben az évadban sárközi tánckoreográfiát állított össze. A látványosan szép, autentikus tájegységi viseletek elkészíttetésének költségeit pedig ezúttal is a Csoóri Sándor Alap pályázatán nyert támogatási összeg „födte”. Ami ugyancsak újdonságnak számít, hogy tánccsoportunk fellépéseit immár az adai Pendergő tamburazenekar kíséri.


Lendületben — a 2018. évi udvarszállási szemlén (a szerző felvétele)

A heti rendszerességgel megtartott próbák helyszíne a József Attila Művelődési Otthon emeleti kisterme, melyben egy ideje az ugyancsak pályázati pénzekből vásárolt próbatükrök is hozzájárulnak a kis táncosok mozdulatainak bármely szögből való könnyebb megfigyeléséhez. Tagsági díj továbbra sincs, csupán a kölcsönbe kapott öltözetre szükséges gondot viselnie a gyermeknek, illetve a családjának. Így volt ez 2012-ben, a tánccsoport létrehívásának idején is. Az esztendők során összekovácsolódott csapat, sajnos, hamarosan egy igen jelentős vízválasztóhoz érkezik. A nyolcadikosok elballagása után, hacsak valami csoda nem történik időközben, alig marad fiú, s persze Csilla tanító néninek is vannak egyéb tervei. Mint mondja, szívesen átadná ezt a stafétabotot, csak az a gond, hogy egyelőre nincs kinek. 

— A kesergés helyett inkább dolgozunk és tervezgetünk. Az idén is részt kívánunk venni a Kőketáncon, a helyi publikum előtt pedig a májusi pörköltfőző versenyen lépünk fel legközelebb. Az őszi idény első jelentősebb regionális rendezvényét, a soron következő XXX. Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjét sem szeretnénk kihagyni. Ez utóbbi házigazdája Hertelendyfalva lesz. Egész estét betöltő produkcióink azért továbbra sincsenek, viszont egy kemény félórás műsort bármikor elő tud húzni a csapat. Mindez mögött pedig rengeteg munka van. A Perdülő tánccsoport fellépéseit — csak az elmúlt egynéhány hónapban — Óbecse, Bácsfeketehegy, Körtéd, Antalfalva, Torontálvásárhely, Udvarszállás, Budapest, Siójut… közönsége jutalmazta vastapssal.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„A kesergés helyett inkább dolgozunk és tervezgetünk”
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2019.10.11.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink