„A humort nem száműzhetjük”

„A humort nem száműzhetjük”

Vajdaságban először láthattuk Till Attila rendező új filmjét, a Tiszta szívvel című mozit a palicsi filmfesztivál versenyprogramjának keretében. A vagány kerekesszékes fiúkat bemutató alkotás, mely rengeteg nevetésre késztette a nézőket, és sok izgalmat tartogatott, nagy sikert aratott a fesztiválközönség körében. A rendező pedig a műsoraiból tőle megszokott közvetlenséggel mesélt nekünk a film hátteréről, illetve a számára igazán fontos dolgokról.

* Rengeteg humor van a Tiszta szívvel című filmedben, mely a legtöbb esetben éppen a hendikepre játszik rá. Hogy kerültél kapcsolatba a mozgássérültekkel, és hogyan lendült át a szemléleted a tabu határán?

— Ebben a filmben onnantól kezdve, hogy igazi mozgássérültek játszanak a főbb szerepekben — gondolok itt Fenyvesi Zoli főszereplőre meg a barátjára, Fekete Ádámra —, fokozottan megadatott nekem az a szabadság, hogy bármit csinálhatok. Ha csak bevontuk volna őket, akkor lehet, hogy én is bizonytalan lettem volna: szabad ilyet, nem bántok meg valakit? De mivel igazi csapatmunka volt, ezek az emberek is alakítottak a forgatókönyvön a saját szavaikkal és a gondolataikkal, a humort is együtt alakítgattuk. Nagyon családias hangulatú közös munka volt. Úgy voltam vele, hogy azért, mert mozgássérültek szerepelnek egy filmben, a humort nem száműzhetjük. Ők a saját életükben is folyamatosan humorizálnak. Inkább azt mondanám, emberekről beszélünk, akiknek vagy van humorérzékük, vagy nincs. Nincs ebben semmi különleges, csak attól, hogy mozgássérülteket látunk a vásznon, erősebbek a kontrasztok a filmben.

* Mennyiben hatott a forgatókönyvre a szereplők, elsősorban Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám vagy akár Thuróczy Szabolcs személyisége?

— Fenyvesi Zoli karaktere az életben nem ilyen. Ő ennél vidámabb és még extrovertáltabb. Ádám is egy kicsit mulyább lett ebben a filmben. Vadak, de azért mulyák. Zoli mint főszereplő melankolikusabb lett, az életben nem ilyen. De szerintem nem is feltétlenül ez a cél, ha vannak ilyen igazi szereplők, hogy százszázalékosan ők legyenek, ez ugyanúgy egy játék, mint a színészekkel. Nyilván akkor jó egy karakter, ha valahogy átszüremkedik a színésznek a személyisége. Mindkettejük számára ez az első film, bele is rakták magukat, és közben megtanultak játszani, használni a képességeiket.

* Úgy mutatod be a mozgáskorlátozottságot, hogy a nézőnek nem a sajnálat jut róla eszébe. Ez is volt a célod?

— Szerintem ennek a filmnek sok megható jelenete van. Zolika fájdalmát vagy bizonytalanságát megértjük, és azért Szabolcsot is tudom sajnálni. Ő egy olyan erős, nyers férfikarakter, aki sodródik a végtelennel, és reménytelenül epekedik egy nő után, akit ráadásul ő rúgott ki —természetesen azért, mert balesete volt, és azt gondolta, nem tudnak együtt élni. Szerintem ez egy fájdalmasan szép karakter, aki egyértelműen bukásra van ítélve. Csak olyan értelemben nem az a filmnek a felhangja, amit te is mondasz, hogy jaj, szegények, nekik milyen rossz. Ezt a szemszöget száműztem. De szerettem volna egy picit más területeket is behozni. Hogy ők ugyanolyan vadak, ugyanolyan „állatok”, ugyanolyan viccesek, ugyanolyan végletesen gondolkozó emberek, mint bárki más.

* Rámutatsz arra is, hogy a fogyatékkal élők számos más társadalmi problémával is szembesülnek: az akadálymentes közlekedéstől kezdve a családon belüli szerepek elfogadásának a kérdéséig. Ez egyfajta misszió?

— Szerintem ez egy nagyon bonyolultan előadott, nagyon egyszerű film. Van egy fiú, akit csecsemőkorában elhagytak, ezért súlyos apahiánya van. Az apjának ez a döntése, hogy miatta lécelt le, mert mozgássérült, és inkább új családot alapított, állandóan arra figyelmezteti, hogy ő más, ő rossz. Ez a film arról szól, hogy a fiúnak egy életmentő gerincműtét kapcsán adódik egy furcsa lehetősége, hogy újra találkozzon az apjával, és egy új élet kezdődjön el. A filmben azt követhetjük végig, mi az a mód, mi az a speciális terápia, amelyet ő kitalál magának, hogy kirajzolja, kiírja magából ezt az egész fájdalmat egy történetben. Megalkot egy apafigurát, akit aztán meg is öl, leszámol vele, és valahogy átmossa magán ezt az egészet, tehát ez egy megbocsátástörténet. Ilyen értelemben nem is olyan bonyolult, csak sokfajta hatás van benne. Egyébként gyűjtöttem ezt a történetet.

Sokszor csinálok úgy filmet, hogy ha van egy olyan világ, amelyet nem ismerek, akkor előbb riporterként szoktam jelen lenni, és elkezdek ott barátkozni, interjúkat gyűjteni, bulizni.

Nem kerekesszékes, de más mozgássérült-környezetben találtam ezt a sztorit, hogy egy apa elhagyta a családot, aztán rákérdeztem, és kiderült, hogy ez eléggé gyakori. Szerintem ez egy nagyon speciális bűn, mely súlyos és kegyetlen. Valahol megértjük, hogy mi játszódik le ilyenkor a szülőben, csak mégis éppen az az érdekes benne, hogy ilyet nem lehet csinálni.

* Viszonylag lényegtelen szál, de muszáj megkérdeznem: a szerb maffia hogyan keveredett bele a történetbe?

— Csak azért szerb a maffiózó, mert Vitanovics Dusán volt a fontos számomra. Én inkább személyiségben szoktam gondolkodni egy film kapcsán. Ebben a filmben is elég erősek a karakterek. Erre a szerepre olyan embert akartam, akiben van valami ördögi, a gonosznak a legizgalmasabb fajtája, valami sötét erő. Dusán erős és férfias, de közben puha. Engem mindig lenyűgözött, hogy úgy beszél, mint egy rapper, van benne egy utcai stílus, egy közvetlenség, közben meg az egyik legnagyobb agysebészettel foglalkozó budapesti klinikán idegsebész. Nagyon érdekes, hogy benne hogyan keveredik ez a dolog. Forgatni is csodálatos volt vele.


Szerda Zsófi felvételei

* Mi fontos számodra rendezőként?

— Jó filmet szeretnék csinálni. Engem a sztorik érdekelnek. Amikor a történeted nagyon megérik benned, akkor eljön az a pillanat, hogy azt mondod, ezt meg kell csinálni, mert már hiszel benne annyira, hogy semmi sem tud feltartóztatni. Amíg egy film elkészül — ez is évekig készült — sok-sok buktató van, ezért kell hozzá erő, néha többször neki is kell futni, úgyhogy fontos, hogy ez a te sztorid legyen, higgyél benne.

* A Propaganda mennyire a te történeted?

— A Propaganda tizenöt éve látható kisebb-nagyobb megszakításokkal. Riporter vagyok benne, egy olyan ember, aki másokat mutat be — ez egy kicsit olyan, mint egy dokumentumfilm meg egy interjú keveréke. Amit nagyon szeretek benne, hogy más világokba léphetek be. Ez nagyon izgalmas, valójában az egyik legfontosabb dolog számomra. Mint ahogy most is itt vagyunk, Palicson, érdekel, hogy mi van ezzel a tóval, meg miért nem fürdenek benne — persze már tudom a választ. Meg milyen érdekes, hogy itt akkora ez a föveny, és olyan ritkán vannak az emberek, hogy nekem, aki általában nyüzsiben vagyok Budapesten, ez egy tök fura hely, mintha időburokba kerülnék, egy science fictionbe, melyben másképp jár az idő. A Propaganda ilyen, hogy ezt megbeszéljük, ezen elmélkedünk, eszünk valamit, és ennyi. Nagyon jó műfaj, szeretem, hogy ilyen laza, viszonylag formátlan, mert a végén kirajzolja magát.

* Kik érdekelnek leginkább?

— Valójában bárki érdekel. A Propagandát többen csináljuk, van két társam, Csernátony Dóra meg Kistamás László. Amikor azt mondták, hogy ez egy kulturális műsor, és ezzel elkülönítették sok más műsortól — meg ezért is száműzték az éjszakaiságba —, akkor mi azt mondtuk, hogy oké, lehet kulturális műsor, de akkor szerintünk a kultúra, mellyel mi is foglalkozunk, az minden. Az, hogy milyen követ tettek le ide, milyen a ruhád, hogyan fontad be a copfodat, hogy mit eszünk, milyen emberek vannak itt, minden kultúra.

A kultúra maga az élet, ezért az élettel foglalkozunk, és az életen belül bármi érdekel bennünket. Engem is.

Hogy most egy ügyes pénzemberrel forgatunk, akinek az a műalkotás, hogy pénzből épített valamit, vagy egy művésszel, aki költő, festő, író vagy filmes, netán egy sportolóval, az valójában mindegy. Ott is személyiségben gondolkodunk. Ha valaki érdekel bennünket, akkor szívesen forgatunk vele, legyen szó híres emberekről és kevésbé híresekről, a műsorban van egy ilyenfajta szabadság.


Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„A humort nem száműzhetjük”
Film
„A humort nem száműzhetjük”
Film
Facebook

Támogatóink