Bánáti Újság

« Vissza

A tornatermet áldásként élik meg

KÓNYA-KOVÁCS Otília | 2015.12.13.

A tornatermet áldásként élik meg

A muzslyai Emmausz Fiúkollégium 2002-ben készült el, és tervben volt a tornaterem kiépítése is. Az álom mostanra valósult meg, az új tornaterem avatóünnepségére rangos anyaországi és vajdasági vendégek jelenlétében került sor.

A Bánát szinte minden tájáról érkező fiatalok második otthonukként tekintenek az Emmausz Fiúkollégiumra. A most átadott tornaterem természetesen nemcsak sportrendezvények helyszíne lesz majd, hanem a közösség különféle programjainak is otthont ad.

Az ünnepségen házigazdaként Kalapis Sztoján atya köszöntötte a vendégeket. A szalagot Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke vágta át. Az anyaországi támogatásból felépült tornateremre eddig 500 000 eurót költöttek, a hátralevő munkálatokra, felszerelésekre pedig 200 000 eurónyi támogatást nyújtanak. Kövér László megköszönte Kalapis Sztoján atyának a szórványban végzett munkáját, hiszen már több mint tizenöt éve az itthon tanulás lehetőségéhez járul hozzá, gondoskodik bentlakási lehetőségről, családias környezetről a fiataloknak.   

Az új termet Msgr. dr. Német László nagybecskereki megyés püspök áldotta meg, aki kiemelte, a Muzslyán ötven éve szolgáló szalézi atyák jó munkát végeznek. A plébánia animátorai évente több alkalommal is nagy létszámú gyerekcsoporttal foglalkoznak az oratóriumok ideje alatt, ez a terem minden bizonnyal az ő tevékenységüknek is helyet ad.

Kalapis Sztoján atya szerint a tornaterem egy áldás. Mint mondta, a szaléziak nevelésrendszere nagyon fontosnak tartja a fiatalok testmozgását, sportolását, mert az energia pozitív értelemben vett levezetése hozzájárul a jó tanulmányi eredmény eléréséhez is.

Az eseményen labdarúgó-bajnokságot is szerveztek, melyen négy csapat mérte össze ügyességét: az Országgyűlés csapata, az Emmausz Kollégium nevelőiből álló együttes, valamint a Császárkert Kft. fiataljai és a kollégisták csapata. A győzelemért járó serleg az Országgyűlés focistáit illette meg.