home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Zenei újdonságok
Zvekán Péter
2018.09.30.
LXXIII. évf. 38. szám
Zenei újdonságok

Zséda: Fosszíliák — Ferkó Csabi: Így van jól

Zséda: Fosszíliák

Zsédáról sokat hallani az utóbbi időben. Legutóbb az Élj a napnak című dalával tűnt fel, melyet a Budapest Dal 2018 pályázatra készített el, most pedig a Fosszíliák című száma kapott egy nem mindennapi klipet. A szerzemény egyébként az énekesnő hatodik nagylemezén található.

 


A klipet Horvátországban forgatták le egy Super 8-as kamerával, mellyel sikerült igazi retró hangulatot teremteni. Izgalmakban sem volt hiány, egy pillanatban például elfogyott a film. Ennek ellenére sikerült összehozni ezt a nem szokványos videó. A világát Moldvai Márk álmodta meg. Az volt az elképzelése, hogy alkotása leginkább egy régi családi filmre emlékeztessen. Vagyis olyan világba repítsen bennünket vissza, amelyben érezhető a szerelem, a szabadság, az önfeledt boldogság.

Zséda a következőképp nyilatkozott a Magneotonnak: „Ez a képi gondolkodásmód a dallal együtt kiegészíti az emlékek és az érzések világát. A forgatás során egy kicsit mi is visszamentünk az időben, ami egy izgalmas helyzet volt, hiszen még a film is elfogyott. Arra törekedtünk, hogy a klip ne csak olyan legyen, mint egy archív felvétel, hanem valóban érezhető legyen benne a Super 8-as világ. Ez technikailag is nagy kihívás volt, hiszen nem tudtuk rögtön visszanézni a képet, csak itthon, az előhíváskor derült ki, hogy mit vettünk fel. Mindehhez kellett a zseniális operatőrünk, Dobos Tamás.”

A nyár végi sláger végeredménye már megtekinthető a YouTube-on, úgyhogy aki egy kis időutazáson akar részt venni, az ne habozzon, kattintson!

A dalszövegért egyébként az Artisjus-díjas Tariska Szabolcs a felelős, a zenei alapért pedig Laskai Viktor.

 

Ferkó Csabi: Így van jól

Ferkó Csabi egy viszonylag új arca a magyarországi zenei világnak, eddig ugyanis NB I.-es focista volt. A pályáról szinte rögtön a stúdióba vonult, és most már olyan dalokat tudhat magáénak, mint a Nézd, Budapest! vagy az Úgy néz ki, berúgtunk. Legújabb felvétele az Így van jól címet kapta, és egy idilli szerelmi történetről szól. Olyanról, amelyben minden úgy van, ahogyan annak a nagykönyv szerint lennie kell.

 


Az énekes a következőképp nyilatkozott a Magneotonnak az új dal kapcsán: „Ez egy korábbi szerzeményem, és most éreztem elérkezettnek az időt, hogy megjelentessem. Az eddigi számaimhoz képest az Így van jól egy kicsit más hangvételű lett, de ugyanúgy engem tükröz. Jó, ha egy előadó sokszínű, és ezt képes a zenéjén keresztül is kifejezni. Van érzelmesebb oldalam is, és örülök, hogy ezt megmutathatom.”

A szám természetesen egy klipet is kapott, melyet Ráckevén forgattak. A minél nagyobb hatás érdekében pedig sok mindent bevetettek, például drónokat is használtak a felvétel elkészítésekor.

„A gyönyörű helyszín az én ötletem volt, mivel egy jó barátom ott lakik. Törekedtem arra, hogy ne legyen túl »nyálas« a végeredmény, de lássuk be, hogy a szerelemben néha minden rózsaszín…” — tette hozzá Csabi.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..