Zenei műhely, avagy a punktól a cirkuszig

Zenei műhely, avagy a punktól a cirkuszig

Irena Popović zeneszerző mögött már több mint száz előadás zenéje áll, ezek között olyan rendezők neve is szerepel, mint Urbán András, Kokan Mladenović, Oliver Frljić, Tanja Mandić Rigonat és még sokan mások.

A rengeteg díj mellett a Sterija-díj is ott van a tarsolyában, most pedig Szabadkán, a Desiré fesztivál keretében tartott zenei workshopot színészeknek és „nem színészeknek” a Klein House Social Barban. Ezen én is részt vettem. És milyen jól tettem.

Egy zenei műhelyt csak olyan ember tarthat, aki nagyon ért a zenéhez, és legalább annyira az emberekhez is. Minden más valójában lényegtelen. Irena egy vehemens energiabomba, egy őserő, egy cunami. A részvevők között voltak színészek és színészhallgatók, zenészek, sőt, olyanok is, akik nem az előadó-művészet területéről érkeztek. Az első alkalommal egy picit még mindenki meg volt szeppenve, de ez nem tartott sokáig.


Molnár Edvárd felvétele

Kaptunk a kezünkbe egy hangszert: fuvolát, gitárt, basszusgitárt, harmonikát, csörgőt, hegedűt, triangulumot, illetve volt, aki a dobokhoz ült. Kotta nélkül, egy alapdallammal kezdtünk, ezt fejlesztgettük. Gyorsítottunk és lassítottunk, a bátrabbak ki is cifrázták. Majd a dallam mellé szöveget kerestünk, szerbül és magyarul is, monológokat, melyek a zene hangulatához illenek. És észre sem vettük, hogy elkészült egy dal. Majd még egy. És még egy. És még csak az első nap végénél tartottunk. Nem kell ahhoz zenei középiskolát végezni, hogy az ember megszólaltasson egy hangszert. Persze a megszólaltatás és a virtuozitás között óriási különbségek vannak, viszont ehhez a közös örömzenéléshez sokszor elég volt egy akkord, hang vagy ritmus is.

A szövegeket a színészek kapták, mégiscsak több tapasztalatuk van szövegmondásban. Az ötödik nap végére már mindenki felszabadult és megnyílt. És próbálkoztunk. Improvizáltunk. Természetesen Irena vezetésével. Főleg az ének dominált, kórusban mantráztunk szavakat/kifejezéseket, például: fekete, bože, ruže, azon az esten stb. Végig úgy éreztük, hogy már régóta együtt énekelünk és zenélünk, ismerjük egymást, senkiben sem volt semmi félelem, lámpaláz.

Az Alice in WonderBand zenekar tagjai is ott voltak velünk, ők egy látszólag könnyű ritmusgyakorlatsort tanítottak a szünetben. A testünket használtuk hangszerként, és tapssal, csettintéssel kevertük a dalszöveget. A gyakorlat maximális koncentrációt követelt, pattanásig feszülő figyelemmel próbáltuk elsajátítani, persze ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. Egy belgrádi újságíró kollégám is részt vett a foglalkozáson, sőt, még egy dalt is írt, melyet közösen feldolgoztunk, emellett pedig egy desirés indulót is szereztünk. Egy himnuszt. Legalábbis mi így éreztük. Zeneileg persze van benne kivetnivaló, de a miénk. Suttogtunk, kiabáltunk, táncoltunk és énekeltünk. Irena végig ott vibrált köztünk, zongorán adta a zenei alapot, és hangos kiáltásokkal lökött bennünket ki a komfortzónánkból. A punktól a cirkuszig, az imától a slágerig minden stílust megpengettünk, felcsendítettünk.

A műhelyt egyórás koncerttel zártuk, melyet remélhetőleg nemcsak mi, fellépők, hanem a közönség is élvezett. Néha olyasmit is megéri kipróbálni, ami a biztonságosból a bizonytalanba lök bennünket. És akkor egy jó vezető irányításával megérezzük, ahogy az a bizonytalan egyszerre csak kényelmessé és biztonságossá válik.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zenei újdonságok
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2018.11.13.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
Zene
Facebook

Támogatóink