home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Zenei hírek
Zvekán Péter
2017.08.31.
LXXII. évf. 34. szám
Zenei hírek

Galantis: Hunter — Rita Ora: Your Song

Galantis: Hunter

 

Szeretem a nem megszokott jelenségeket a zeneiparban, és a Galantis egyértelműen ilyen. Főleg, hogy a klipjeiben jellegzetes macskafejű emberek szerepelnek, és a dalai sem utolsók.

A fiúk nem kezdők, hiszen olyan slágereket tudhatnak maguk mögött, mint a No Money, a Love On Me vagy a Rich Boy. Szerzeményeik sikere odáig repítette őket, hogy jelen vannak a világ minden színpadán, és ráadásul a fesztiválszezonban is igen aktívak. Az idén a magyarországi rajongókat sem hagyták ki, hiszen felléptek a Balaton Soundon.

A Pharmacy című debütáló albumáért Grammy-díjra jelölt csapat, a Christian Karlsson és Linus Eklöw alkotta Galantis, új dalával került fel a toplistákra, mely a Hunter címet kapta. A rádiók körében már népszerű, és a Spotifyon is 13 millió meghallgatásnál jár. Ebből az következik, hogy a srácok valamit nagyon eltaláltak. Az érdeklődés egy cseppet sem csökken irántuk, mi pedig már alig várjuk, milyen újdonsággal lepnek meg bennünket ezután.

 

Rita Ora: Your Song

 

 

Rita Ora néhány évig szünetet tartott a zenei tevékenységet illetően, de most visszatért a Your Song című dalával. Ez az idei év végére tervezett lemezének előhírnöke. Az énekesnő biztosra akart menni, ezért egy szupercsapattal dolgozott együtt, mely egyrészt a mára világhírűvé vált Ed Sheeranból, másrészt Steve Macből áll, aki olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint a One Direction, Demi Lovato vagy Shakira.

Rita így nyilatkozott a közös munkáról: „Imádtam Eddel és Steve-vel dolgozni, hihetetlen volt az ötleteimet a világ két legtehetségesebb szerzőjével megvalósítani. Eddel tiniként ismertük meg egymást, és azóta barátok vagyunk, tényleg remek, hogy együtt írhattuk meg ezt a dalt.” Az új zenei anyagról pedig így mesélt: „Azt akartam, hogy az emberek meghallják a hangomat. Az első lemezemet tizenkilenc évesen vettem fel. Azóta évek teltek el, minden megváltozott az életemben, és minden apró változás hatással volt a művészetemre. Alig várom, hogy élőben adjam elő az új számokat, melyeket már érettebb fejjel alkottam!”

Rita Orával kapcsolatban azt mindenféleképpen el kell mondani, hogy az énekesnő nem csak a zeneiparban találta fel magát. Úgy tűnik, ennyi reflektorfény nem elég számára. Így aztán zsűriként és mentorként is tevékenykedett a brit Voice és X-Faktor műsorokban, valamint színésznőként is láthattuk A szürke ötven árnyalata trilógiában. Emellett tervezőként is tevékenykedik, például az Adidas Originals kollekciói mögött is az ő neve áll. Mint ahogy a szupersztároknál lenni szokott, a modellkedést sem hagyhatta ki, ha már ilyen külsővel áldotta meg a sors, így szupermodellként is láthatjuk a Rimmel és a Tezenis plakátjain.

Ilyenkor mindig csak egy kérdés fogalmazódik meg a fejemben: miből vannak ezek az emberek?


A nyitóképen: Rita Ora (Static.independent.co.uk)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..