Aleksandar Vučić szerb államfő szerint nagyon rövid időn belül, várhatóan a következő 15–25 napban kiírják a parlamenti választásokat. Bejelentette azt is, hogy augusztus 17-étől két fontos gyógyszercsoport ára jelentősen csökken.
Vučić a Informer Televiziónak nyilatkozva közölte, hogy a parlamenti választások kampánya a törvényekkel összhangban legalább 45, legfeljebb 60 napig tart majd. Mint mondta, folytatja szerbiai körútját is, hogy személyesen hallgassa meg a polgárok véleményét és igényeit.
Az államfő egyúttal bejelentette, hogy hétfőtől olcsóbbá válik két, receptre kapható gyógyszercsoport. Az intézkedésre az állam 3,7 milliárd dinárt, mintegy 32 millió eurót különített el, és Vučić szerint tartós támogatásról van szó.
Az egyik csoportba a véralvadást gátló készítmények tartoznak. Ezek ára eddig 1700 és 6000 dinár között mozgott, hétfőtől azonban 600–1100 dinárra csökken – emelte ki az államfő, hozzátéve, hogy a költségek 70 százalékát az állam vállalja át.
Vučić arról is beszélt, hogy a szívelégtelenség kezelésére szolgáló gyógyszerek ára eddig 2500–4500 dinár volt, ez mintegy 700 dinárra mérséklődik. Ezek esetében az állam és a betegek fele-fele arányban viselik a költségeket.
Forrás: Szerbiai RTV