A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata eddig minden évben színre vitt egy előadást, mellyel részt vett a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján. Az idén az Ernelláék Farkaséknál című darabot választották, mely Hajdú Szabolcs díjnyertes filmje alapján készült.
Király Sándor rendező egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen a próbák egy részén, ezért Tóth Ramóna, az Egység Művelődési Egyesület elnöke segített az előadás létrehozásában. A bemutató után a rendezőt és néhány szereplőt kértem meg, mondják el érzéseiket, észrevételeiket a próbafolyamatról, illetve a színpadon történtekről.
![]()
Király Sándor rendező a következőket nyilatkozta:
– Elégedett vagyok a színészekkel és a bemutatóval. Nagy köszönettel tartozom Ramónának, amiért foglalkozott a csoporttal, amíg én nem tudtam közöttük lenni. Mondhatni, közös produkció volt az idei. Jó érzés, hogy nem maradtam magamra. Mindenki testtel-lélekkel benne volt a darabban. A gyerekszínészekre is nagyon büszke vagyok, mert minden tanácsunkat megfogadták, láttam rajtuk, hogy magukba szívják az utasításainkat. Ha a színpadon vannak, azt teszik, s úgy, ahogy megbeszéltük a próbákon.
![]()
Tóth Ramóna az elhangzottakhoz hozzáfűzte:
– Ez az egyik kedvenc filmem. A COVID-időszakban bukkantam rá, 2020-ban. Annyira megtetszett, hogy átírtam, hogy színpadra lehessen vinni. Később kiderült, a filmnek van már ilyen szövegkönyve, mi viszont úgy döntöttünk, az én változatommal dolgozunk. A felnőttek szereposztása nem okozott gondot. A két házaspárt gyorsan kiválasztottuk, s ők rögtön el is vállalták a szerepeket. A fiúk, Dávid és Norbert már többször játszottak főszerepeket, míg a lányoknak, Viviennek és Teodórának ez az első nagy szerepük. A gyerekszerepek kiosztása már nem ment ilyen könnyen. Először arra gondoltunk, kihúzzuk a szövegből a gyerekeket, de akkor elveszítette volna lényegét a darab. Gyorsan rájöttünk, szereznünk kell két gyerekszereplőt. Gavranov Ognjen és Tóth Dianna már több éve játszanak a helyi Gézengúzok diákszínjátszó-csoportban, így rájuk esett a választás. Örültek, hogy a „nagyokkal” léphetnek színpadra.
![]()
A történetben egy év után külföldről (Skócia) hazatér (Magyarország) Ernella és családja. Nincs hova menniük, ezért Eszterék befogadják őket a lakásukba. A két nővér egymás iránti sérelmei felszínre kerülnek, régi sebek szakadnak fel, de más családi titok is kiderül. Ernella szerepét Fazekas Vivien formálta meg.
– Nehéz volt eljátszanom azt a személyt, aki kifelé azt mutatja, hogy minden jó, de legbelül tudja, hogy ennek éppen az ellenkezője jellemző az életére. Arra kellett a legjobban figyelnem, hogy ne beszéljek gyorsan, mert hadaró típus vagyok. Szépen, artikuláltan próbáltam beszélni, többé-kevésbé elégedett vagyok magammal. Várom már, hogy máshol is előadjuk a darabot. Remélem, több helyre is eljutunk tájolni.
![]()
Csíkos Dávid Farkas, azaz a házigazda, a férj, az apa szerepét öltötte magára.
– Többször kellett hangosan beszélnem, sőt kiabálnom is. Úgy érzem, ezt jól begyakoroltam. A próbákat nehéz volt megszervezni, mert többen dolgozunk, a gyerekek meg iskolába járnak. Fura volt, hogy az idén az öcsémmel álltunk közösen a színpadon, aki a szerepben a fiam volt. Otthon is próbálgattunk, segítettem neki a szövegtanulásban és a mozgásban is. Dávid azt is elárulta, ő is próbált már szerencsét néhány éve külföldön, de hazatért, mert hiányzott neki az otthon, a család és a baráti kör. Hozzátette, nem szeretne ilyen apa lenni, mint amilyen a szerepbeli Farkas, aki türelmetlen, ideges, stresszes, és bár szereti feleségét és kisfiát, nem tudja kimutatni.
Szili Teodóra Esztert, Gyuranki Norbert Albertet, Tóth Dianna Laurát, Gavranov Ognjen pedig Brúnót alakította. A technikai munkatársak Sötét Csaba, Körmendi Elvira és Tóth Ramóna voltak. Ez egy olyan történet, amelyben mindenki ráismerhet egy-egy családtagjára, ismerősére vagy akár magára.
Forrás: Facebook / Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszás
![]()
![]()
Fényképezte: Szerda Zsófi