home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Visszaadogatott tartozás
Perisity Irma
2017.09.28.
LXXII. évf. 38. szám
Visszaadogatott tartozás

​​​​​​​Akaratunkon, önhibánkon kívül sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amelyből nem annyira egyszerű kikecmeregnünk. Különösen akkor, ha egy ilyen helyzetbe éretlen kamasz kerül, aki azt sem tudja, kinek mondja el a gondját. Az ilyen titkok hatására alakulnak aztán furcsa emberi sorsok, melyek folyamán nemritkán végül mégis minden a helyére kerül.

— Úgy érzem, az elmúlt csaknem negyven év alatt a családom apránként adogatva ugyan, de részben lerótta bűnét, melyet én követtem el alig tizenhét éves koromban — mondja, és gyorsan hozzáteszi: —, de a történtekért nem volt lelkiismeret-furdalásom, hiszen az eseménnyel kapcsolatban sosem tudtuk meg az igazat. Egy székvároshoz közeli faluban születtem, ott nőttem fel, és most is ott élek a saját családommal, apám pedig már régen ott nyugszik a falusi temető „úri” részében. A város és a falunk között már akkora a forgalom, hogy nem is számítunk klasszikus értelemben vett falusinak. Gyermekkoromban csak vonattal utaztunk, naponta két-három alkalommal haladt át a falun. Középiskolás koromban sokszor megtörtént, hogy ha tovább maradtunk a városban, gyalog vágtunk neki az útnak, és hajnalig meg is érkeztünk. Egy alkalommal egyedül mentem haza, és az éppen akkor elhúzó tehervonattal futottam versenyt. Csak másnap derült ki, hogy a vonat a házunk közelében elütött egy szomszéd falubeli férfit, aki a helyszínen meghalt. Az esemény után néhány nappal, az iskolából hazafelé tartva felmentem a sínekre, mert kíváncsi voltam, maradt-e nyoma a balesetnek. Persze, semmi sem tanúskodott a szomorú eseményről, de a sínek melletti buja, magas növényzetben egy szatyrot vettem észre. Kivettem a bozótból, és kinyitva egy kockás konyharuhába tekert csomagban egy nagyobb pénzösszeget találtam.

Nem tudtam, mit kezdjek vele, tanácstalanul álltam a síneken egy ideig, majd hazarohantam, és mindent elmondtam anyáméknak. Tudja, ma már azt hiszem, hogy abban a pillanatban az ördög bújt a szüleimbe — talán rajtam is eluralkodott —, hiszen senkinek sem jutott eszébe, hogy a szatyrot átadja a helyi rendőrségnek. Apám, aki egyszerű munkásként tartotta el a hattagú családot, már régen álmodott arról, hogy megveszi a szomszédban levő jókora gyümölcsöst, melyet az örökösök hosszú ideje árultak. A talált pénz eszményi alkalom volt az álom valóra váltására, mely a végén meg is történt. Jóval a szerencsétlenül járt ember halála után hallottuk, hogy bankkölcsönt vett fel a városban, az ismerősökkel áldomást ittak rá, ezért került a sínekre. A készpénzhitel, mellyel megterhelte a családját, útközben elveszett. Két kiskorú gyerek maradt apa nélkül, és egy munkanélküli feleség, akit a helybeli szövetkezet alkalmazott a férje halála után.

A népi hiedelem úgy tartja, hogy a pénz, melyre nem szolgáltunk rá, csak szerencsétlenséget hoz a családra. De nálunk mégsem ez történt. Valamilyen csoda meg apám végtelen szorgalmának hála az új szerzemény minden évben busás hasznot hozott. Egymás után építettük az udvarban a szükséges melléképületeket, néhány év múlva pedig már saját hűtőházunk is volt. Időközben a szerencsétlenül járt ember fiai legénysorba serdültek. Apám, anélkül, hogy erről beszélt volna a családban, figyelemmel kísérte az életük alakulását. Az idősebbnek munkát adott, a fiatalabbnak havonta juttatott egy bizonyos összeget, ösztöndíjként. Mindezt azzal a magyarázattal, hogy jó gyerekek, nem szabad elkallódniuk. Érdekes, hogy soha senki nem mondta ki a családban, hogy a talált pénz az elütött féri bankkölcsöne, pedig valamennyien meg voltunk erről győződve. Még ma sincs rá bizonyíték, de az árva fiúk a családom életének szerves részeivé váltak, az idősebbnek még a lakodalmát is a szüleim fizették. Mindezért az özvegy mérhetetlenül hálás volt, azt szokta mondani, hogy apám nevét minden este imába foglalja, mert őt az ég küldte a férje helyett. Apám az ilyen hálálkodást mindig azzal ütötte el, hogy ő semmi mást sem tesz, csak alkalmat ad a két fiatalnak, hogy emberré váljon. Ma sem tudom, miért, de a családunkban nem volt törés, szerencsétlenség.

Sokszor még ma is az az érzésem, hogy az életben semmi sem történik véletlenül. A talált pénzt soha senki nem kereste, még azt sem tudjuk, hogy a családnak vissza kellett-e fizetnie. Azt hiszem, apámat a lelkiismerete sarkallta arra, hogy valamennyit visszaadjon a talált pénzből azoknak, akiket talán megilletett. Ha arra gondolok, hogy a fiúk úgy váltak köztünk igazi emberekké, mintha családtagok lettek volna, akkor úgy érzem, ha csak részben is, de az évek folyamán apránként visszaadtuk azt a pénzt, amelyhez illetéktelenül jutottunk hozzá. Azt mondják, a teremtő végelszámolása a halálunk után következik. Én hajlandó vagyok azt hinni, hogy ő sem ítél majd el bennünket.


A nyitókép illusztráció: Pixabay.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..