— A világbajnokságra való felkészülés során két hetet a Szendrőd melletti Ezüst-tavon, egy hetet pedig Palicson töltöttünk edzőtáborban. Mindkét helyszínen a nyolcas minden tagja kizárólag egypárban evezett, közülük én voltam a leggyorsabb. Vajdaság nyílt bajnokságát én nyertem meg, igaz, hátfájás miatt nem indult az a fiú, aki a válogatottban egypárban evez, de úgy érzem, hogy őt is legyőztem volna. A sikerem után azt reméltem, hogy a szövetségi kapitány nem nyolcasban, hanem Šljukićtyal kétpárban indít majd a vb-n. Nem így lett. A palicsi verseny után azonnal visszamentünk az Ezüst-tóra, és a nyolcassal megkezdtük a vb-re való felkészülést. Nagy elvárásokkal utaztunk Litvániába, hiszen az Eb előtt három hetet fordítottunk a felkészülésre, s a nyolc között hat olyan versenyző volt, aki korábban még sosem evezett nyolcasban, a vb-ig viszont öt hét volt még hátra, s az Európa-bajnokságon szerzett tapasztalattal is fel voltunk vértezve — mondta Martin.
A vb-n rendkívül erős mezőny várt rájuk: tizennégy, csaknem egyforma erősségű egység szállt harcba a döntőbe jutásért. Martinéknak egyértelműen a világbajnoki cím megszerzése volt a céljuk, hiszen azért edzettek egészen eddig. Az előfutamot az ausztrálok előtt megnyerték, a másik két előfutamban pedig az olaszok és a németek diadalmaskodtak. Érdekes, hogy mindhárom egység szinte azonos idővel nyerte meg saját futamát. Az elődöntőt is sikerrel vették, s következhetett a finálé.
— Vasárnap volt a döntő, de mi már szombat délután nagyon izgultunk, szinte euforikus állapotba kerültünk. Hasonló érzés kerített bennünket hatalmába, mint az Eb előtt, reggel étvágyunk sem volt. A bemelegítés jól sikerült, s önbizalommal teli álltunk oda a rajthoz a románokkal, britekkel, németekkel, olaszokkal és az ausztrálokkal egyetemben. Taktikánknak megfelelően az első 500 méteren együtt haladtunk a többiekkel, majd a közepén megnyomtuk az iramot, hiszen tudtuk, hogy 500 és 1500 méter között mi vagyunk a leggyorsabbak. 500 méternél a harmadik helyen álltunk, mindössze néhány századmásodperccel a vezető hajó mögött. 500-nál növeltük a csapásszámot, s fél távhoz érkezve két másodperces előnyünk volt a többiek előtt. 1500 méternél még egy támadást indítottunk, s 250 méterrel a vége előtt majdnem fél hajóval vezettünk a második előtt. Az utolsó tíz méteren azonban nem tudom, mi történt, feljöttek mellénk a németek és az olaszok, s mindhárman egyszerre értünk célba. Azt hittem, elsők vagyunk, de a kijelzőn a németek neve szerepelt, a másodikon pedig az olaszoké. Riválisaink először azt hitték, mi nyertünk, mivel a második helyért vívott csatában annyira egymással voltak elfoglalva, hogy nem is figyeltek bennünket. Nem volt finisünk, az utolsó száz méteren növelni kellett volna a tempót, de mi nem hajráztunk elég jól, s két századmásodperccel lemaradtunk az aranyéremről. Éremátadáskor nagyon szomorúak voltunk, hiszen éppen hogy csak lecsúsztunk az első helyről. Később azonban azzal vigasztaltuk magunkat, hogy bizony a harmadik hely sem rossz, s már boldogan ugrottunk is a vízbe mindannyian — idézte fel a verseny pillanatait Martin.
Rövidke pihenő után már a szeptember 7-én és 8-án Belgrádban megtartandó ifjúsági Balkán-bajnokságra készül, melyen nyolcasban biztosan indul, négyesben pedig csak tervezi. Az idei az utolsó idénye a juniormezőnyben, jövőre már a felnőttek között versenyez.
— Az utolsó éves ifimezőny az evezősök temetője. Ekkor legalább hetven százalékuk abbahagyja a sportot. Sokan a továbbtanulás miatt döntenek így, mások viszont nem elég jók ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a felnőttekkel. Az idei eredményemmel majdnem bekerültem a felnőtt mezőnybe is. Célom, hogy kijussak a belgrádi felnőtt-Európa-bajnokságra, majd következik az U—23-as és az amszterdami felnőtt-világbajnokság — ecseteli a terveket Mačković Martin, a vb-n bronzérmet szerző evezős.
Tervekből nincs hiány, s ha sportolónk továbbra is ekkora elszántsággal és akaraterővel folytatja az edzéseket, mint ahogyan az ifimezőnyben tette, akkor a sikerek a felnőttek között sem maradnak el.