Viharnap

Viharnap

William Shakespeare 1610-1611-ben írta meg A vihar című drámáját, melyet először 1611-ben adtak elő.


Kovács Attila felvételei

Ami azért, valljuk be, nem most volt. Viszont tudjuk, hogy Shakespeare művei kortalanok, és mindig van bennük valami aktualitás, viccein mindmáig tudunk nevetni, szerelmeseinek pedig szurkolni. Hiszen komédiáinak középpontjában általában valamilyen szerelmi bonyodalom áll. A viharban a szerelmesek boldogságát kezdetben ellenző szülők — az ifjú párnak hála — végül megbékélnek, s áldásukat adják a frigyre.



A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Hernyák György rendezésében mutatta be Shakespeare klasszikusát, A vihart. Prospero szerepében Vicei Natáliával, ami nem jellemző, hiszen Prospero férfiszerep, ő ugyanis Milánó átvert hercege, akit — miután hatalmát megdöntötték — lányával, Mirandával (Verebes Andrea) együtt elűznek. Így most nem hercegről, hanem hercegnőről van szó, aki mindenre megtanítja a lányát, és varázserővel bír. Egészen más megvilágításba kerül így a shakespeare-i szülő-gyermek viszony, de így is érdekes megoldás.
 

A darabot legközelebb 2018. március 28-án mutatják be

 

A szigetre befutnak a hajótöröttek is, akiken Prospero bosszút akar állni. Ők pedig nem mások, mint a milánói nagyurak, azaz Alonso, Nápoly királya (Szilágyi Nándor), Sebastian nemes úr (Baráth Attila), Antonio, Prospero bátyja, aki elűzte őket (Mezei Zoltán), Gonzalo nemes (Sziráczky Katalin), majd egy kis késéssel megjelenik a két komikus szereplő, Trinculo (Ralbovszki Csaba) és Stephano (Kovács Nemes Andor) is. Fontos karakter a drámában Caliban, a vadember (Döbrei Dénes), akit Prospero és Miranda a szigeten találtak, de mivel rátámadt Mirandára, és meg akarta erőszakolni, Prospero a szolgájává tette.

Az előadásban nagy szerep jut a zenének is, érdekes, ahogy Ariel a free jazzes gyors futamokra „énekel”, s így vezeti fel a jeleneteket, illetve mondja el az összegzést, esetleg irányítja tovább a történetet. A free jazzes vonal számomra érthető volt, és nagyon tetszett is, ami viszont nem annyira, az az elektronikus zene felbukkanása (igaz, csak egy nagyon rövid időre), hiszen jazzes dallamokkal is megoldható lett volna egy káosz, egy verekedés, igazából minden. A szövevényes történet követhető, többször húzódott mosolyra a nézők szája, a két fiatal szerelmes pedig, Miranda (aki Prospero lánya) és Ferdinánd (Alonso fia, aki elűzte Prosperót Milánóból, s akit Hajdú Tamás alakít) fiatalos esetlenséggel próbálnak egymáshoz közel kerülni, s persze meg is oldják ezt. Ariel, a szellem szerepét Pálfi Ervin játszotta, méghozzá hibátlanul, de ez nem lepett meg különösebben. Az én fejemben éppen ez a fajta laza könnyedség és humor jellemez egy szellemet.

A darab végére Prospero eléri célját, megmutatja Alonsónak, Sebastiannak és Antoniónak, hogy milyen bűnöket követtek el, Alonsóval békét köt, amit Miranda és Ferdinand házassága szilárdít meg, szabadon engedi Arielt, és a varázserejének is búcsút mond.

Az előadás Shakespeare 66. szonettjével zárul, Ariel mondja el, mintegy elgondolkodva a jelenen és a jövőn, viszont immáron egy városi, szabad „szellemként”, egy picit szakadtan és a szabadságtól csak félig boldogan.

Az alkotócsapat tagjai voltak még: Póth Mátyás (DJ), Igor Stamenković (fény), Saša Senković (díszlet), Pesitz Mónika (jelmez), Majoros Róbert (fényterv), ifj. Kucsera Géza (zeneszerző), Lénárd Róbert (dramaturg), Mekdad Rafek (konzultáns), Kulhanek Edina (ügyelő/súgó), Brestyánszki B. Rozi (asszisztens).

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A végzet asszonya(i)
Színház
Minek a szív…
Színház
Facebook

Támogatóink