Az ilyen évforduló mindig jó alkalom egy kis visszatekintésre, de egyúttal a jövőről való gondolkodásra is. Itteni perspektívából nézve azonban nagyon nehéz előítéletek nélkül megvizsgálni, hogy hova jutott, hova tart ez a közösség. 1992. február 7-én az Európai Közösségek tizenkét tagállama írta alá a maastrichti szerződést, melyben arról döntöttek, hogy az Európai Közösséget Európai Unióvá alakítják. A szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba.

Maastricht hallatán hajlamosak vagyunk rögtön a kritériumokra asszociálni. A közgazdászok gyakran emlegetik ebben a kontextusban az inflációs, az államháztartási hiányra vonatkozó, a bruttó államadósság felső szintjét megszabó, a nemzeti valuta árfolyamának stabilitására és a hosszú távú kamatszintcélra vonatkozó kritériumokat. A szerződésben persze egyéb kitételek is szerepelnek, de mégis megállapíthatjuk, hogy Maastricht valójában a gazdasági és monetáris egységesítésről szólt, azaz a közös valuta, az euró bevezetésének előkészítése volt.

Huszonöt évvel ezelőtt az akkor uralkodó és sikeresnek számító neoliberális gazdasági elképzelések intézményesítése kezdődött meg. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió felállítása, az Európai Központi Bank, a Központi Bankok Európai Rendszerének létrehozása csak felpörgette az elképzelések megvalósítását. Miközben Jugoszlávia éppen felbomlóban volt, Európában létrejött egy liberalizált gazdasági övezet, melyben elkezdett a gyakorlatban is működni az áru, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlása. Utólag világosan látszik, hogy ebből a rendszerből a gazdaságilag erősebb államok tudtak igazán profitálni, de nem mondanánk igazat, ha azt állítanánk, hogy a szegények egyértelműen pórul jártak. 2007-ig lényegében zökkenőmentesen folyt az integráció, a gondokat a 2008-ban bekövetkezett gazdasági válság keltette hullámok hozták a felszínre. Mindez pedig 2016-ban a Brexitig fokozódott. Jelenleg egy rendkívül széttagolt, rossz „bőrben” lévő uniót láthatunk. A tagországokon belül is növekvőben van az EU-szkepticizmus, illetve az EU-ellenesség.

A folyamat visszatükröződése nálunk is megfigyelhető. Egy december végi közvélemény-kutatás szerint a szerbiaiak 47 százaléka támogatja az ország uniós csatlakozását. 2016-ban ez a szám 48, 2014-ben pedig 51 volt. Ha tehát csak az év végi felmérések adatait nézzük, egy csökkenő trend rajzolódik ki. Tavaly nyáron viszont csak 41 százalék támogatta Szerbia EU-csatlakozását, ami azt mutatja, hogy az éppen aktuális történések igencsak befolyásolják a polgárok véleményét (Brüsszel éppen ekkor halasztotta el az újabb csatlakozási fejezetek megnyitását). Decemberben viszont két fejezetet ellenvetés nélkül nyitottak meg, ami egy olyan pozitív légkört teremtett, amelyben megnőtt a csatlakozást támogatók aránya. Ennek a jelenségnek egy korábbi, de sokkal látványosabb példája, amikor 2009-ben eltörölték Szerbiával szemben az uniós vízumkényszert, ennek hatására pedig a lakosság nem kevesebb mint 73 százaléka támogatta a csatlakozást.

A polgárok véleményére azonban valószínűleg nemcsak az uniós viszonyulás van hatással, hanem értelemszerűen mindaz, ami ott történik. A Moody’s hitelminősítő megvizsgálta az Európai Unió gazdasági-politikai helyzetét, az eredményt pedig egy tizenegy oldalas tanulmányban tette közzé. Ebben az olvasható, hogy az EU-ellenes hangok a közösségen belül is egyre erősebbek, aminek következtében valószínűtlenné vált az integrációs folyamatok bővülése. Növekvőben van az EU-ellenes pártok népszerűsége, a bevándorlási krízis pedig csak fokozza az ellentéteket, a megosztottságot. A Moody’s szerint a mostani környezetben még alacsony, de emelkedik annak a rövid távú kockázata is, hogy egy újabb tagállam fog kilépni az EU-ból vagy az euróövezetből.

A most huszonöt éves EU jövőjét illetően tehát egy sokismeretlenes egyenletről beszélünk, a végeredményt pedig megtippelni sem lehet. Az EU megfelelő működése, úgy tűnik, ebben a formában nem fenntartható — sem közép-, sem hosszú távon. Az viszont még mindig nem látszik, hogy gyógyítható-e, vagy esetleg végelgyengülésben szenved az alig huszonöt éves páciens.