Vándorszínház a Bánságban

Vándorszínház a Bánságban

​​​​​​​Aszalos Géza, a Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház színművésze fejéből pattant ki az ötlet, hogy a vajdasági Tanyaszínház mintájára ők is létrehozzanak egy falvakat járó vándorszínházat ott, a Bánságban.

Ehhez rögtön talált is maga mellé néhány lelkes munkatársat, s immár ötödik éve ők is kiköltöznek falura, illetve készítik az előadásaikat azoknak, akikhez a színház egyébként nem jutna el.

* Honnan hallottál a Tanyaszínházról először? Hiszen ennek mintájára hoztad létre a ti saját kis vándorszínházatokat.

— 2001-ben a temesvári színházhoz szerződtem, és az intézménynek már akkor is jó volt a viszonya a vajdasági magyar társulatokkal. László Sándor járt hozzánk rendezni, és mi is többször utaztunk Vajdaságba bemutatókat nézni. Szóval ott hallottam először a Tanyaszínházról. Sokat és lelkesen meséltek róla, részletesen ecsetelték, hogy ez mennyire jó, ezért úgy döntöttem, hogy Öcsivel (Magyar Attilával) meghívatom magam egy nyárra. El is mentünk öten, A Pál utcai fiúk című előadásban játszottunk, és valóban akkora élmény volt, hogy amint hazajöttem, elkezdtem azon agyalni, hogy ez egy olyan kezdeményezés, amely nagyon nehéz ugyan, de megéri. Öt évvel később visszamentem még egyszer a tanyára, hogy biztos legyek benne, akarom ezt a kihívást magamnak. Ekkor a Mérföldkő című előadást készítettük. Egyébként azt is végig kellett gondolnom, hogy ezt Vajdaságban negyven éve csinálják. Végigpörgettem a fejemben a lehetséges akadályokat. Visszajöttem, s eldöntöttem, hogy megcsinálom. Akkor sajnos — rajtam kívül — senki sem vette komolyan, olyan emberekre gondolok, akik akár infrastruktúrában, akár anyagiakban tudtak volna segíteni, így terv szintjén maradt az egész.
 


* Viszont nem adtad fel.

— Nem bizony, és a következő évben meg is keresett egy Temes megyei képviselő, aki azt mondta, hogy mivel választás lesz, ha mandátumot szerez, akkor amiben tud, segíteni fog nekünk anélkül, hogy ez bármilyen politikai elkötelezettség volna számunkra. Ez nekem egy fontos mondat volt, hiszen ez egy politikától mentes projektum. Nem is nagyon hittem az egészben, gondoltam magamban, ez csak egy kampányszöveg, viszont a képviselő bejutott, és felhívott, hogy akkor mondjam, mire van szükségünk.

* Azért ez igazán szép tőle. És mire volt első körben a legnagyobb szükségetek?

— Elsősorban jogi háttérre. Egy alapítványra, hogy jelentősebb helyeken is tudjuk pályázni. És lassan sikerültek a pályázatok, beindultunk. Az én fejemben megvolt a terv, hogy kikkel szeretnék dolgozni. Vajdasággal ellentétben itt két magyar nyelvű színművészeti főiskola is van, Marosvásárhelyen és Kolozsváron. Ezek az intézmények minden évben öntik a diákokat, ami azért is jó, mert egy tizenötös létszámú osztályból mindig van két-három hallgató, aki eljön, és feláldozza a nyarát. Arra is próbáltam vigyázni, hogy talán nem kellene mindent átvenni a Tanyaszínházból. Nem feltétlenül azért, mert rossz, inkább azért, mert itt, nálunk kivitelezhetetlen.

* Például?

— Én nem engedhetem meg magamnak, hogy a településeknek, ahová ellátogatunk, bármilyen feltételt szabjak. Azazhogy anyagilag hozzájáruljanak, megvegyék az előadást. Ők csak haszonélvezők lehetnek. Amivel támogatnak bennünket, az a vacsora és a szálláshely.

* És működik a kalapozás?

— Érdekes, hiszen ezt a szokást ki kellett alakítani. Viszont nagy meglepetésemre ez már tavaly nagyon jól működött. Nekünk saját bázisunk sincs, az első évben Nagybodófalván voltunk, egy gyönyörű helyen a világtól elzárva, egy olyan iskolában, amelyben éppen akkor fejezték be az építkezést, ám mire készek lettek, megszűntek az osztályok. Istenigazából egy vadonatúj iskolába költöztünk be, melyben diák sohasem járt. Azóta pedig Végváron verünk tábort. Ott van egy erős magyar közeg, mely olyan szinten fogadott be bennünket, mint Kavilló a Tanyaszínházat. Bármire szükségünk van, hegesztőfelszerelés, vasaló, grillsütő, már mondják is, kit kell felhívni, és megoldódik minden egy perc alatt.

* A részvételt meg szoktátok hirdetni, vagy meghívásos alapon működik?

— Igen. Előbb meghirdettük, és már második évben olyan sokan jelentkeztek, hogy válogatnunk kellett. Persze mi kisebb csapattal dolgozunk, tizenkét-tizenöt emberrel. Olyan év is volt, amikor egészen nemzetközi gárda jött össze. Vajdaságból Dévai Zoltán, Felvidékről Lanstyák Ildikó, aztán egy fiú, aki Szegeden színész, továbbá a helyiek. Nekem az volt a szándékom, hogy mindig mindenki tudjon valakitől tanulni. Legyen amatőr diákszínjátszó is, főiskolás is, illetve már végzett, profi színész is. Legyen ez mindenki számára egy kicsit kihívás.
 


* Mi alapján válogatod meg a színre állítandó előadásokat?

— Igény szerint. Ezek olyan települések, amelyeket a temesvári színháznak kellene lefednie, viszont ez nem oldható meg, hiszen nincsenek megfelelő technikai körülmények. A vándorszínház erre tud alternatívát nyújtani, mert mi kisebb technikai igényű előadásokat játszunk, főleg szabadtéren. Külön fel kellett térképezni, hogy ezeknek a településeknek, ahol az emberek huszonöt éve nem láttak színházat, mire van igényük. És ez a könnyebbik része a feladatnak: Rejtő Jenőtől Molnár Ferencig, hál’ istennek, van miből válogatni. A magyar drámairodalom dúskál a könnyedebb hangvételű darabokban. A másik fő elem a zene. Ez egyébként a színésznövendékeknek is jót tesz, akik bajban vannak, ha egyszerre kell beszélni, táncolni, esetleg még énekelni is a színpadon, mert ezt nem tanulják meg a főiskolán. Egy kicsit mostohatestvér lett ez a műfaj, holott irtózatosan nehéz. Tragédiából annyi van az életben, hogy lassan már a nézők is tudnának játszani. Vígjátékot azonban nagyon nehéz úgy előadnia a színésznek, hogy bohóc is legyen a színpadon, meg őszinte is, emellett pedig ő és a közönség is élvezze. Mára már kialakult egy csapat, lassan már nem is válogatunk, az emberek visszajárnak. Miután elválunk, három nappal rá érkezik az üzenet, hogy: jövőre is jövök, jó? A csapat lassan kezd saját lábra állni. A koordinációt illetően még nem annyira, azon még van mit javítani.

* A kellékeket s a jelmezeket is ti készítitek?

— Mindent. A színházzal van egy jó viszonyunk. Sokan kérdezik, hogy a vándorszínház konkurencia-e a temesvári színházra nézve. S mindig azt válaszolom, hogy nem. Ez egy szuperül működő szimbiózis. A színház megteremti a lehetőséget — akár díszletről, hang- vagy fénytechnikáról van szó. Balázs Attila igazgatóval az első pillanattól kezdve összhangban működünk, s ez óriási segítség számunkra. A másik, amit nem szerettem volna átvenni a Tanyaszínháztól, hogy ott nincs B terv. Ha esik az eső, elmarad az előadás. Én viszont úgy döntöttem, hogy minden településen legyen egy B tervünk, azaz egy benti helyszínünk is. Így ha délután 3-kor kiállunk, felnézünk az égre, s azt látjuk, hogy esni fog, akkor bevisszük. Előbb azonban természetesen mindig kint próbáljuk meg bemutatni. Annak ugyanis van egy sajátos varázsa.

* Hány előadást játszotok?

— Bemutatón kívül 16-17 települést látogatunk meg. A közönségtől nem várhatom el, hogy egy olyan faluban, ahol 120 magyar lakik, 240-en legyenek. Ha viszont ebből eljön 80, akkor elvárhatom, hogy a következő évben ez a szám már 90 legyen. S ez ki is alakult az elmúlt négy esztendőben. Az emberek már maguktól jelentkeznek, és rögtön mondják is a dátumokat, hogy mikor jó, illetve mikor nem. A próbafolyamat rövidebb, három hétig tart, ám a szereposztás már a próbakezdés előtt megkapja az anyagot, hogy ismerkedjen vele két vizsga között. Albert Alpár díszlettervezővel kiegészülve aztán kiköltözünk, s aki nem próbál, az dolgozik. Kelléket gyárt, jelmezt tisztít, díszletet készít, főz.

* Akkor ti is magatokra főztök?

— Az első két évben pályázati pénzből gazdálkodtunk, ezért szigorú szabályokhoz voltunk kötve, kizárólag cateringcégtől rendelhettük meg a kaját. Mivel azonban a falvakban is kaptunk ebédet, a fennmaradt cateringes eledelt szétosztottuk sokgyerekes, helyi családok között. A csajok beültek a kocsiba, s elvitték nekik. Az utóbbi két évben, ahogy csökkentek a pályázati lehetőségek, kitaláltuk, hogy önerőből gazdálkodunk, s az az érzésem, hogy ez sokkal jobban működik. Mindennap megbeszéljük, ki és mit főz, bevásárolunk, s aki nem próbál, az elkészíti az ebédet.

* Még az elején vagy, de nem érzed néha úgy, hogy a nyár inkább a pihenésről kellene hogy szóljon egy végigdolgozott évad után?

— Ezt nem. Csak azt érzem, hogy talán nem ártana olyan embereket bevonnom, akik majd idővel átvesznek feladatköröket. Ez jelenleg egy bizonyos szinten működik, a hangot és a fényt már most két ember átvette, az adminisztratív rész az, ahol bármikor elkel a segítség. Papírmunka s egyeztetés a falvakkal.
 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink