Az elő- és a középdöntők után a december 21-ei fináléban a nézők szavazatai és a szakmai zsűri szabadkártyái által összesen tíz produkciót láthatunk. Sőregi Anna és Komáromi Kristóf már túl vannak a középdöntőn, bejutottak a döntőbe, a Fokos együttesre pedig — ha látni szeretnénk az utolsó adásban is — a december 14-ei középdöntőben voksolhatunk.
 

Sőregi Anna és Komáromi Kristóf: 38-as kód

Sőregi Annáról tudjuk, hogy kezdetben néptáncos volt, a zeneiskolában pedig csellózott. Manapság viszont a legtöbben népdalénekesként ismerik. Kérdéseimre a sikeres középdöntő után válaszolt.

— A napjaim nagy részét most valóban az éneklés tölti ki. Szerintem a zeneiskola és a néptánc mutatta meg nekem ezt az utat. Habár néha előfordultak kisebb eltávolodások, mégis mindig visszatértem a népzenéhez. Ilyen volt például az első évem az ELTE magyar—néprajz szakán. Abban az évben a népzene valamiért teljesen kimaradt az életemből. Aztán egy kötelező gyűjtési gyakorlat során jobban megismerkedtem a csoporttársaimmal, és általuk visszatértem. Újra elkezdtem felvételeket hallgatni, felkerestem Juhász Réka népdalénekest, aki akkoriban a Zeneakadémián oktatott, és elmondtam neki, hogy tanulni szeretnék. Vele nagyon jó baráti viszonyba kerültünk, sok erdélyi faluba elkísérhettem, ahol még érezhető, átélhető az, amit én csak a felvételekről ismertem. Azok az idős nők és férfiak szívből énekelnek, és egy-egy dallal kirajzolódik akár az egész életük, örömük, szenvedésük. Ennek hatására és szellemében határoztam el, hogy a Zeneakadémia népi ének szakára szeretnék járni. Közben befejeztem az alapszakot az ELTE-n, egy kemény évet készültem a felvételire, és másodjára sikerült is bejutnom. 

* Tavaly Komáromi Kristóffal szerepeltél a Fölszállott a páva népzenei versenyen, és egészen a döntőig jutottatok. A tévés bemutatkozás mennyire változtatta meg az életedet?

— Kristóffal a tavalyi Páva óta sok helyen felléptünk, és ez jól összekovácsolt bennünket. A vetélkedő alatt és azóta is sokat tanultam, fejlődtem, de még a hatalmába tud keríteni egy erős izgulás, melyet igyekszem legyőzni. Ez egy hosszabb, többéves folyamat, és mindig van mit tanulni. Nagyon fontos számomra az, hogy zentai vagyok. Biztos vagyok benne, hogy másként alakult volna az életem, ha a gyermekkoromat nem itt töltöm. Nemrégiben a Bajkó Zenekarral jártam otthon, aminek nagyon örültem, mert ezek a koncertek lehetővé tették, hogy hazautazhassak, és egy kicsit magamba szívjam az otthoni nyugodtságot. Budapesten ilyenre nincs lehetőség. 

* Hogyan fogadtátok a felkérést a Döntők Döntőjében való részvételre? 

— Örültünk neki, mert nagyon jó mesterekkel dolgozhatunk együtt a felkészülési folyamat során, és mindig alig várjuk, hogy bemutassuk az új összeállításunkat. Jó hangulatban telnek a tévés napok, sok az ismerős, szeretünk ott jönni-menni. A hétvégén továbbjutottunk a döntőbe, ami nagyszerű érzés, hiszen a közönség megszerette a produkciónkat. Viszont mindig fáj a szívünk azokért, akiknek nem sikerül. Azzal, hogy most a nézőkre van bízva a döntés, a műsor sok embert bevonz a látókörébe. A zsűri ezúttal csak irányadó, tájékoztató jelleggel van ott, de én azért a régebbi, szakmai verziót jobban szerettem.
 

Fokos zenekar: 18-as kód

A Fokos zenekar tagjaival, akik akkor középiskolások és egyetemi hallgatók voltak, legutóbb 2012-ben készítettem interjút, amikor bejutottak a Páva középdöntőjébe. Ezért Szerda Balázst arra kértem, összegezze, mi történt velük az elmúlt hat évben.

— Én latin és történelem szakos tanárként dolgozom, Jovánovity Péter sörfőzdét vezet, Csonka Balázs és Cseszák Zsombor — ő újonnan lépett be a zenekarba — Pesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszakán tanulnak, Szabó András most fejezte be a testnevelési egyetemet Szegeden. A zene azonban továbbra is összeköt bennünket, és dolgozunk azon, hogy ez a jövőben is így maradjon. A 2012. évi Páva után — mivel megkaptuk a Fonó Budai Zeneház különdíját, mely 50 óra stúdiómunkát tartalmazott —Kiskoromtól nagykoromig címmel felvettük az első lemezünket. Azóta még két album van a hátunk mögött, az idén ugyanis, szintén a Fonó Budai Zeneház kiadásában, sikerült megjelentetnünk a Jókedvemben című korongunkat. Mindkét említett CD anyagát a lehető legváltozatosabban igyekeztünk összeállítani a teljes magyar nyelvterület dalaiból. Emellett van egy lemezünk, mely csak tamburazenét tartalmaz, és Törökkanizsa község népzenei hagyatéka címmel jutott el a közönséghez. Az idei évünk különösen mozgalmasra sikerült, hiszen eljutottunk Amerikába, Bostonba, valamint az ősz elején volt egy európai turnénk is. Bécsben, Prágában, Stuttgartban, Amszterdamban és Londonban muzsikáltunk, vagyis tíz nap alatt körbejártuk Nyugat-Európa nagyobb városait, ahol jelentősebb magyar közösség él és tevékenykedik. Megfordultunk ezenkívül Litvániában, valamint Brüsszelben is, és elmondhatom, hogy valójában minden hétvégére jut legalább egy fellépés. 

* A nagyvilági ismeretség ellenére azt állítjátok magatokról a Döntők Döntőjére készített kisfilmetekben, hogy egyszerű fiatalok vagytok, ami végül is az együttes ismertetőjegye.

— Szerintem ez emberfüggő, mert az igazán hiteles előadó meg tudja őrizni magát olyannak, amilyen volt. Furcsa kimondani azt a szót, hogy hírnév, mert mi ezt nem érezzük igazán. Persze, tudjuk, hogy ismertek vagyunk, és örülünk is neki, viszont nem ebből a perspektívából nézünk sem a zenekarra, sem az életünkre. Mi továbbra is azok szeretnénk maradni, akik eddig voltunk. Itthon vagyunk mindannyian, ezért a közösségért szeretnénk dolgozni, itt akarunk maradandót alkotni. Szerintünk az a fontosabb, hogy mi is megismerjük az embereket, lássuk, hogyan élnek a magyarok akár Dél-Bánátban, akár Bostonban. 

* I. világháborús pecesori katonadalokkal jutottatok tovább a középdöntőbe. Többek véleménye szerint a fellépésetek nem volt elég látványos, és a választott csokor sem túl „közönségbarát”, de mégis működött. Hogyan esett a választás éppen ezekre a dalokra?

— Pecesorról nemrégiben távozott Kucora Anna citerás néni, akitől édesapámnak volt alkalma gyűjteni. Ez még személyesebbé tette a kapcsolatot ezekkel a dalokkal. Az ő emléke és az itteni dalkincs gazdagsága előtt is szerettünk volna tisztelegni a fellépésünkkel. Annak pedig, hogy nem egy pörgős, ránk leginkább jellemző összeállítást vittünk, külön oka talán nincs, de nagyon fontos, hogy lássák az emberek, ilyen népdalaink is vannak. Egyébként a nemzeti kultúrában és a népi énekben nagyon fontos az emlékezés.

Az idei Páva kikötése, hogy az elődöntő, a középdöntő és a döntő produkciója nem lehet ugyanabból a dialektusból. A középdöntőre Somogy tájegységét kaptuk feladatul, ottani dudanótákat muzsikálunk majd, ez egy teljesen más hangulatú összeállítás lesz. 

* 2012-ben nem sikerült bejutnotok a döntőbe, most van ilyen elvárásotok?

— Semmilyen elvárásunk nincs, nagyon örülünk, hogy ismét ott lehetünk ebben a közegben, bemutathatjuk, kik vagyunk, mit tudunk, és ha ezzel az emberekben érzéseket vagy gondolatokat ébresztünk, akkor elértük a célunkat. Természetesen szeretnénk a döntő részesei lenni, de ha nem sikerül, akkor sem dől össze a világ. Megyünk tovább azon az úton, amelyet elkezdtünk, illetve kijelöltünk magunknak.