home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Vajdasági Vágta május végén
Tóth Tibor
2015.04.10.
LXX. évf. 14. szám
Vajdasági Vágta május végén

A 3. Vajdasági Vágtára május 23-án, szombaton kerül sor Zobnaticán, jelentette be a pénteken megtartott sajtótájékoztatón Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója és Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke. A szervezők a Vajdasági Magyar Szövetség, a budapesti Lovas-Show Kft. és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, a fővédnök pedig az idén is Pásztor István, a VMSZ és a Vajdasági Képviselőház elnöke.

— Reméljük, hogy az elmúlt két évhez hasonlóan az idén is nagy lesz az érdeklődés a vágta iránt. A műsor gerince a Vajdasági Vágta, melyre eddig huszonketten jelentkeztek be. Sor kerül a Nemzetközi Vágtára is, melynek nyertese Budapesten, a Hősök terén szeptemberben megrendezésre kerülő Nemzeti Vágtán képviseli Szerbiát. Újdonság, hogy Vajdaságban az idén a 10—16 éves lovasoknak kishuszárvágtát is szervezünk, melyen 137 centiméter magasságig megnövő lovakat ülnek meg a fiatalok. Műsorra tűzünk több ügetőfutamot, kettes ügetőfutamot, szinkronfogathajtást, a kelebiai Favory Lovasklub pedig díjlovagló bemutatót tart a közönségnek. Nagy segítségünkre van a szervezésben az adai Illés Ferenc és Gyarmat István, a csantavéri Kőműves Ferenc és Búrány Ferenc, Keresztes Teréz, a Favory Lovasklub vezetője, valamint Vjekoslav Papadopulo, a szerbiai fogathajtás mindenese. A kísérőprogramban néptáncosok, galambászok szerepelnek, este pedig a budapesti Operettszínház művészei lépnek fel — mondta Bunford.

Pál Károly kiemelte, hogy hamarosan egy terepi sajtótájékoztatót is szerveznek a vágta helyszínén, Zobnaticán.

— A lovarda és a birtok arab tulajdonosával kiváló együttműködést sikerült kialakítanunk. A Vajdasági Vágtával arra teremtünk lehetőséget, hogy a Monarchia korabeli hangulatot idéző lóversenypálya visszakapja a régi fényét. A rendezvény a vajdasági magyarság életében jelentősnek számít. A Vajdasági Vágta megszervezésével részesei vagyunk annak a Kárpát-medencében kialakult nemzeti mozgalomnak, amely arról szól, hogy a magyar egy lovas nép. A vágtát nonprofit módon szervezzük. Bízunk benne, hogy egy hosszú életű hagyományt alapoztunk meg — mondta Pál a sajtótájékoztatón.

A budapesti döntőre öt vajdasági lovas juthat ki, hiszen a Vajdasági Vágta első három helyezettje, a Nemzetközi Vágta győztese és a kishuszárvágta nyertese is jogot szerez a Hősök terén való fellépésre.

Szabó Attila felvételei a sajtótájékoztatón készültek.


Pál Károly és Bunford Tivadar

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..