home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Vajdaság jövőre is sorba állhat a saját pénzéért
Talpai Lóránt
2012.12.26.
LXVII. évf. 52. szám
Vajdaság jövőre is sorba állhat a saját pénzéért

Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetőjét kértük meg arra, hogy összegezze az idei év politikai történéseit és a választásokat követő időszakot. Továbbá azt, hogy milyen döntések születtek a köztársasági parlamentben, illetve mennyiben elégedett a jelenlegi kormány tevékenységével.

— Először is fontosnak tartom elmondani, hogy a tavasszal megtartott választások után egy fővel növekedett a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakciójának létszáma. Ez abból a szempontból lényeges, hogy így csaknem húsz év után újra önálló magyar frakció alakulhatott a Köztársasági Képviselőházban. Önálló frakcióval legutóbb 1993-ban rendelkezett a vajdasági magyarság. Ami az idei esztendő politikai tevékenységeit illeti: az első félév teljes egészében a választási előkészületekről, a választási kampányról és koalíciós tárgyalásokról szólt. Visszatekintve a választásokra, most már elmondhatom, hogy jól döntöttünk akkor, amikor a konstruktív ellenzéki szerepet választottuk. Akkor azt mondtuk, hogy szeretnénk időt adni az új kormánykoalíciónak arra, hogy megmutathassa, milyen politikát fog folytatni. Tehát nem a múlt alapján ítélkeztünk, hanem kíváncsian vártuk a politikai döntéseit.

* Adódik a kérdés: milyen döntéseket hozott az új kormány?
— A választások után megfogadtuk, hogy támogatni fogunk minden olyan döntést, amely magyar és vajdasági szempontból kedvező. Sajnos, a kormányzati munka első hónapjai inkább negatív, mintsem pozitív lépésekről tanúskodtak. Egyrészt Mlađan Dinkić javaslatára módosult a költségvetési törvény, ezáltal a továbbiakban még ravaszabb módszerekkel rabolhatja ki a köztársaság Vajdaságot. Folytatódott tehát az a folyamat, amely az elmúlt öt évet is jellemezte: Vajdaság továbbra sem kapja meg azt a minimális összeget, amelyet az alkotmány előír. Ebből kifolyólag a köztársaság mintegy 70 milliárd dinárral tartozik a tartománynak. Ez jellemezte egyébként mind a Cvetković-, mind a Dačić-féle kormány működését. Ennek köszönhetően Vajdaság jövőre sem fog annyi pénzt kapni, amennyi megilletné. Mindezt annak ellenére mondom, hogy a napokban ezzel ellentétes híresztelések röppentek fel. Maradva a költségvetési, illetve a gazdaságpolitikánál: a Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása szintén negatív kormányzati döntés volt. Mivel a kidolgozása korántsem lett összehangolva az Európai Unió jogszabályaival.

* Akadtak-e reménykeltő, biztató kormányzati lépések is?
— Volt kedvező kormányzati döntés is, igaz, az nem kimondottan a köztársasági kormány, hanem inkább a köztársasági elnök működéséhez köthető. Arra a döntésre gondolok, amely a magyar és a szerb köztársasági elnök megbeszélésén született meg: hogy együtt hajtsanak fejet a II. világháború ártatlan magyar és szerb áldozatai előtt. E folyamatnak köszönhetően a jövő év első felében megtörténhet egy kölcsönös bocsánatkérés, amelyre évtizedek óta vártak az ártatlan áldozatok hozzátartozói, köztük a vajdasági magyarok is. Ugyancsak örülünk annak, hogy elfogadták azon indítványunkat, mely szerint jövőre is 10 millió dinárból fog a szerb—magyar akadémiai vegyes bizottság szerbiai tagozata működni. Így tulajdonképpen megteremtődtek az áldozatok számbevételének anyagi feltételei.

* Az év végéhez közeledve kissé felgyorsultak az események. A kormány sok mindent most próbál pótolni. Milyen döntések vannak jelenleg napirenden?
— Úgy tűnik, hogy az év végére további biztató döntések fognak megszületni. Ilyen például a büntetőtörvénykönyv módosítása. Itt a kismértékű lopások kérdésére gondolok elsősorban. Mint ismeretes, a Vajdasági Magyar Szövetség évek óta harcol azért, hogy a kis értékű lopások jogi szabályozása a mindennapi élethez, azaz realitáshoz idomuljon. Számtalanszor hangoztattuk a parlamentben, hogy egy olyan országban, amelyben több mint félmillió nyugdíjas él 15 000 dinárnál kevesebb pénzből, illetve amelyben hivatalosan is 27-28%-os a munkanélküliség, megengedhetetlen, hogy 15 000 dinárig szabadon lehessen lopni. Most úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormány hajlandó elfogadni az érveinket. Egyelőre a kormány 10 000 dináros minimumot javasolt, amivel mi igencsak elégedetlenek vagyunk. De értesüléseink szerint a kormány hajlandó az 5000 dináros javaslatunkat is elfogadni. Ez azt jelentené, hogy 5000 dinár lenne a lopások felső értékhatára. Természetesen nem úgy kell értelmezni mindezt, hogy 5000 dináráig szabad lopni és rabolni, hanem úgy, hogy az ilyen kis értékű rablások a jövőben szabálysértésnek fognak számítani. Azaz elkövetésükért a belügyi szervek üldözni fogják az elkövetőket. Ebben az esetben megvalósulna a büntető jogban a zéró tolerancia, pont olyan módon, mint Magyarországon is. Egy másik fontos téma, melyet szintén napjainkban tárgyal a parlament, és igazán érdekli a vajdasági magyarságot: a mezőgazdasági támogatásokról szóló törvény. Van remény arra, hogy a parlament a közeljövőben végre törvényben szabályozza a mezőgazdasági támogatásokat. Ez azért lenne fontos, mert eddig csak kormányrenkkel, illetve minisztériumi szabályzatokkal szabályozták ezt a kérdést, ezért teljes kiszámíthatatlanság és tervezhetetlenség jellemezte a mezőgazdasági termelők életét. Azt még nem tudom kijelenteni, hogy mi biztosan meg fogjuk szavazni, azaz támogatni fogjuk a készülő törvény szöveget. Mivel előbb szeretnénk meggyőződni arról, hogy a nemrég, a gazdaszervezetekkel közösen megtartott közvitánk javaslatai beépülnek a törvénybe. Ha nem fogadják el javaslatainkat, abban az esetben további módosító indítványokat fogunk benyújtani.

* Végezetül: elkezdődnek-e a közeljövőben az előcsatlakozási tárgyalások az Európai Unióval?
— Az uniós integráció és az ország költségvetésének kérdése azok az ügyek, amelyekben jól megmutatkozik, hogy a jelenlegi és az előző kormány semmiben sem különbözik egymástól. Az Európai Unió irányába néha tapasztalható egy kis közeledés, majd hosszú hónapokig fagyos viszony következik. Most úgy tűnik, hogy talán újra kompromisszum-készebb időszakra számíthatunk. Ezért reménykedhetünk, hogy hamarosan megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..