Útkeresőben: a vagánytól az elegánsig, Szekszárdtól Maradékon át Zentáig

Útkeresőben: a vagánytól az elegánsig, Szekszárdtól Maradékon át Zentáig

Szabó Nóra hosszú évek óta foglalkozik kézművesékszerek készítésével.

Számos technikát kipróbált már, a dróthajlítástól az újrahasznosításig. A hobbinak induló elfoglaltság a kollégiumi évei alatt kezdődött, amikor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán történelmet és művelődésszervezést tanult. Beszélgetésünkből az is kiderül, hogyan került a magyarországi, szekszárdi lány Vajdaságba.


Rúzsa Mária felvétele

— Szegeden, a kollégiumban rajzszakosok voltak a szobatársaim. Én is nagyon szeretek rajzolni, de harmadik szakként már nem tudtam felvenni, ezért nálam hobbiként maradt meg az alkotásnak ez a formája. A szobatársaim sokat bütyköltek, különösen, amikor vizsgára kellett készíteniük valamit, és ilyenkor én is csatlakoztam hozzájuk. Amikor végeztem Szegeden, hazaköltöztem Szekszárdra, és egy regionális televíziónál kezdtem el dolgozni szerkesztő-riporterként. Néhány hónap múlva Kiskunhalasra kerültem múzeumpedagógusnak, majd ismét Szegedre, egy általános iskolába vitt az utam. Akkor jött velem szembe a határon túli magyarság identitását erősítő Petőfi Sándor Program, és kedvem támadt bekapcsolódni. Ösztöndíjasként a vajdasági Szerémségbe, Maradékra osztottak be. Két programszakaszt, kétszer kilenc hónapot töltöttem ott. Az első alkalommal Újvidéken, az Európa Kollégiumban laktam, onnan jártam ki Maradékra, Satrincára és még néhány kisebb településre, ahol gyerekekkel foglalkoztam. Habár a szabályzat kimondja, hogy másodszor nem lehet visszamenni ugyanabba az országba, én mégis megpróbáltam, és újra Maradékot kértem, mert szerettem volna folytatni a megkezdett munkát az ottani gyerekekkel. Kérelmem meghallgatásra talált, így visszatérhettem a szerémségi magyarok közé. Most viszont itt vagyok Zentán, a Magyar Szóban dolgozom újságíróként. Igen, jól érted, maradtam Vajdaságban. Összeköltöztem a barátommal, aki adai. Nekem egyébként nem volt új Vajdaság, a társaságom miatt korábban is jártam Zentára. Amikor Szegeden tanultam, hosszú éveken át néptáncoltam, a csoportban voltak vajdaságiak, zentaiak is, vagyis ismerősek voltak számomra az itteni körülmények. Persze felmerült közöttünk a párommal, hogy ki költözzön, és hova, de végül így döntöttünk. Én szeretek itt, kedvelem az emberek mentalitását. Maradék falusi közeg volt, munka miatt mentem oda, és ott is nagyon megszerettem az embereket, barátságok alakultak ki, és ha nem is gyakran, de próbálok visszajárni hozzájuk. Zenta más, mert jelen vannak a saját korosztályom képviselői, hétvégén össze tudunk járni. Maradékon inkább a gyerekekkel való foglalkozás domborodott ki, főleg köztük voltam. Szokták mondani, hogy a Petőfi-program misszió, akik benne vannak, szolgálatot teljesítenek, és ez valóban így igaz. Próbálunk hozzátenni a saját munkánkkal, tudásunkkal az ottani közösség boldogulásához. Nem mondom, hogy az az élet kevesebb, csak engem, aki Szekszárdon születtem és Szegeden tanultam, más impulzusok értek, tudtam valami újat, valami pluszt nyújtani nekik akár a néptánc, a néphagyományaink őrzése, akár az anyanyelvünk ápolása terén. Itt viszont más került előtérbe. Elkezdtem dolgozni a Magyar Szóban, mellette időt szentelhetek a szenvedélyemnek, mely szintén fontos helyet foglal el az életemben, hiszen több mint tíz éve foglalkozom kézművesékszerek készítésével, és egy kicsit sajnáltam, amikor ez háttérbe szorult. Néptáncra is járok, Baji Endre és Gnädig Kornélia táncpedagógusok vezetésével nemrégiben újjáalakult a felnőttcsoport, és mostanság kéthetente táncház is van a Mojo Clubban. Elmondhatom, hogy sokféle technikával dolgozom, még nincs letisztult stílusom, melyet sok alkotónál és kézművesnél észreveszek. Mindenbe belekóstolok, anyagokat és módszereket próbálok ki, állandó változás jellemzi a munkámat, hiszen keresgetek, felfedezek. Az egyik kedvencem a dróthajlításos technika, emellett fával is szeretek dolgozni, valamint támogatom az újrahasznosítást, a környezettudatos alkotást. Éppen ezért parafa dugót, kávékapszulát, söröskupakokat, hulladék papírt használok fel. Ezekből is mutatós, sőt, elegáns ékszerek születnek. A technikák vegyítése is nagyon izgalmas, például a parafa dugó kombinálása ezüstözött ékszerdróttal, továbbá a gombokat és a kavicsokat is szívesen alkalmazom. Régebben az egyetemista korosztályt céloztam meg, sok vicces, vagány ékszert csináltam. Később ez változott, habár még mindig kedvelem a bohém stílust, viszont mostanában szívesen készítek elegáns ékszereket. Mivel el is szeretném adni a munkáimat, nem célszerű csak egy korosztályra alapozni, az idősebbeknek is tervezni kell. Nemcsak a saját ötleteimet dolgozom ki, hanem rendelésre, a vásárlóim elképzelése alapján is születnek alkotások. NOSZA kézműves ékszerek — ez az elnevezés a Szabó Nórából ered, csak felcseréltem a szótagok sorrendjét, mert így vidámabb — címszó alatt találhatnak meg például a Facebookon azok, akik keresnek, vagy pedig írjanak a noszabolt@gmail.com címre. Ha valamiből csak egy van, és elkel, „utángyártom” — az idézőjel oka, hogy két egyforma ékszer vagy szett sohasem születik. Ha feldarabolom a parafát, az sem egyforma, kavicsból sincs két ugyanolyan, tehát az egyediség mindenképp jellemző a munkáimra. Lekoppinthatom én a saját ötletemet, de a végeredmény sohasem lesz teljesen egyforma.

Szabó Nórának eddig két kiállítása volt Magyarországon, valamint február 21-én nyílt meg a harmadik Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában. Az érdeklődők három hétig láthatják a munkáit.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Eredmények, tervek, kapcsolatok
Interjú
Facebook

Támogatóink