home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Útjára indult a Kalamáris
Tóth Tibor
2017.02.20.
LXXII. évf. 7. szám
Útjára indult a Kalamáris

Híradó, Közügyek, Sporthétfő, Szubjektív, Körkép, Vitrázs, Közel-kép, Pannon Gazda, Kincsesládánk, Kalamáris — néhány műsor a tizenegyedik évébe lépett Pannon Televízió kínálatából. A legújabb ezek közül a november végén indult, mindennap 18.55-kor kezdődő Kalamáris, melyben neves magyar írók és világirodalmi alkotók remekművei születnek újjá, elevenednek meg diákok tolmácsolásában.

A műsor ötlete Radaković Huszta Orsolya nevéhez fűződik, aki amellett, hogy a Pannon RTV munkatársa, magyartanárnőként is dolgozik a Széchenyi István és a Đuro Salaj Általános Iskolában.

— Régóta nem volt olyan műsor a Pannonban, amelyet gyerekek készítenek, a Kalamárissal ezt a hiányt szerettem volna pótolni — mondta Orsolya, a műsor szerkesztője. — Mindkét iskolában olyan ötödikesek kerültek hozzám, akik fogékonyak a versekre, az új ismeretek elsajátítására. Októberben Topolyán rendezték meg a Tóth Ferenc-szavalóversenyt, melyre csak egyetlen diákom mehetett el, holott legalább tízen jelentkeztek. Nagy volt körükben a csalódottság, és így jött az az ötlet, hogy találjunk a nagyközönség előtt egy olyan bemutatkozási lehetőséget, amely által a többiek is megmutathatják, mit tudnak. Nem csak profi szavalókra helyeztük a hangsúlyt, hiszen azokat a gyerekeket is szívesen láttuk és látjuk, akik noha nem tudnak annyira szépen hangsúlyozni, de a kedvük megvan a verstanuláshoz. A műsor címe eredetileg Klárisok lett volna, de lehet, hogy nem mindenki tudta volna ezt beazonosítani József Attila versciklusával, ezért lett végül belőle Kalamáris. Ez a diákokhoz és az iskolához is kapcsolódik, hiszen a kalamáris nem más, mint egy régi tolltartó, melyben tintát és tollat őriztek.


Radaković Huszta Orsolya, a Kalamáris szerkesztője, Kovács Leóna és Sörös Dominika (Szabó Attila felvételei)

November 27-én, advent első vasárnapján került sor az első adásra, melyben Kovács Leóna, a Széchenyi István Általános Iskola 5. c osztályos tanulója egy karácsonyi verset adott elő.

— A tanárnő elmondta, hogy indul egy műsor, melyben lehetőség van verset mondani, én pedig azonnal jelentkeztem. Egy kicsit furcsa volt a kamera elé állni, izgultam is valamennyire, és csak akkor könnyebbültem meg, amikor már túl voltam rajta. Két napot készültem, és úgy érzem, jól sikerült, hiszen a szüleim, a barátaim és az iskolatársaim büszkék rám.

Leóna osztálytársa, Sörös Dominika december 3-án Reményik Sándor A karácsonyfa énekel című versével szerepelt a tévében.

— Jó volt visszanézni magam, azon pedig meglepődtem, milyen jól sikerült elmondanom a verset a kamerák előtt. A választott költemény nem iskolai tananyag, külön erre az alkalomra tanultam meg. Korábban még sohasem szavaltam sem fellépéseken, sem kamerák előtt, ez volt az első ilyen alkalmam.

A Kalamáris Szabadkán kívül Palicsra, Óbecsére és Bácskossuthfalvára is ellátogatott, hamarosan pedig Topolyán készül néhány műsor. Szeretnék a szórványt is bevonni, és középiskolások is bátran jelentkezhetnek.

— Az a célunk, hogy a diákok verseket tanuljanak magyarul, ezáltal pedig fejlesszék a szókincsüket és a kifejezőkészségüket. A gyerekek ráadásul fel is szabadulnak a versmondásnak köszönhetően, hiszen több visszahúzódó diákkal is előfordult már, hogy miután szerepelt a műsorban, nagyobb lett az önbizalma — mondta Orsolya.

A Kalamáris szerkesztői folyamatosan várják az érdeklődők jelentkezését az office@pannonrtv.com címen vagy a 024/621-401-еs telefonszámon.

A vajdasági magyar örökség megőrzése

A Pannon TV az informatív sáv erősítésén kívül a szórakoztató tartalmakra is nagy hangsúlyt helyez. Az ősz végétől jugoszláv, szerb és magyar filmeket tűztek műsorra, emellett pedig rengeteg olyan terepi eseményt (művelődési műsort, koncertet, falunapot stb.) rögzítenek és dokumentálnak, amely a vajdasági magyar örökség része. Évente több dokumentumfilm készül — a közelmúltban hármat is bemutattak, főleg 1956 témájával kapcsolatban. A pannonosok kiváló kapcsolatot ápolnak a magyar és a szerb közmédiával, januárban több mint száz tudósítást küldtek a magyar közszolgálati televíziónak és rádiónak.

— Napi négy-öt órányi saját műsort gyártunk, ami nagy szám, még az országos kereskedelmi adók sem készítenek ennyit. Napi két, de ha kell, három élő híradót sugárzunk, továbbá hírháttérműsorokat, interjúkat, közelképeket is. Egyszóval: az élet minden területét igyekszünk felölelni. Nagyon sikeres volt például az elmúlt évben a Napi foci és az Ötkarika. A kedvező fogadtatáson felbuzdulva indítottuk el a Sporthétfőt, így október elejétől saját sportműsort is készítünk — mondta Kozma Zoltán, a Pannon Televízió műsorigazgatója.

A Sporthétfő egy űrt töltött be a televízió kínálatában.

— Kedvező visszajelzéseket kapunk a műsorral kapcsolatban. Noha a Napi focival és az Ötkarikával ellentétben a Sporthétfőben nincs nyereményjáték, mégis sokan nézik. Abban különbözik a többi csatorna sportműsorától, hogy főleg Vajdasággal, vajdasági magyar sportolókkal foglalkozik. Minden sportágra igyekszünk odafigyelni, de főként a felénk hagyományosnak mondható birkózásra, asztaliteniszre és tekére. Stúdióvendégeket hívunk, és beszámolunk a hétvége legfontosabb sporteseményeiről is. A nézők szeretik visszanézni az alacsonyabb labdarúgóligák mérkőzéseiről szóló összefoglalókat, több helyre hívnak bennünket felvételt készíteni. Hamarosan indul a tavaszi idény, amikor is újra ott leszünk a focipályák környékén — mondta Dóró Alen, a Sporthétfő szerkesztő-műsorvezetője.

A Pannon egyik legnézettebb adása a hétköznaponként látható Közügyek. Juhász Gábor, a 45-50 perces hírháttérműsor szerkesztője kiemelte, hogy a nagyobb figyelmet érdemlő témákat boncolgatják, a dolgok mögé néznek, az embereket leginkább érdeklő aktuális gondok, történések töltik ki a műsoridőt.

— Sokat foglalkozunk gazdaságfejlesztéssel. Olyan programokat mutatunk be, amelyek az itteni embereknek a szülőföldön való boldogulásban segítenek. Az önkormányzatokból vendégeket hívunk, akikkel időszerű kérdésekről beszélgetünk. Nemrégiben a szabadkai játékbarlangokkal és a fiskális számlákkal kapcsolatos nyereményjátékkal foglalkoztunk bővebben. Ezek mind olyan témák, amelyek érdeklik az embereket. Ügyvédek, gazdasági szakemberek segítségével tanácsokat adunk a nézőknek arra vonatkozólag, hogy bizonyos helyzetekben hogyan lehet eljárni. A témákat több szemszögből járjuk körbe, egy adásban általában öt téma szerepel — mondta Juhász.

A Pannon Presszó várja a hallgatókat

A Pannon Rádió márciusban lesz kilencéves. Másfél éve, a Szabadkai Magyar Rádió megjelenésével különvált egy közszolgálati és egy kereskedelmi rádiós vonal, az utóbbit a Pannon Rádió képviseli.

Soós Georgina, a Pannon Rádió fő- és felelős szerkesztője elmondta, hogy fő céljuk a szórakoztatás, műsoraikkal igyekeznek a fiatalabbakhoz szólni, témáik könnyedebbek, szórakoztatóbbak. Sokat foglalkoznak oktatással, egészségüggyel, életmóddal, gazdasággal. Bemutatják, hogyan lehet valaki fiatalon sikeres, hogy itthon is vannak lehetőségek, és hogy nem kell azonnal külföldre menni, ha valaki boldogulni szeretne. A rádió műsorában helyet kap a bulvár is, és a sztárhírek, illetve a kamerarendszer segítségével a hallgatók azt is láthatták, amikor a Mikulás beült a stúdióba, vagy éppen tiramisu készült élő adásban.

— Közkedvelt műsoraink egyike, a Pannon Reggeli szeptembertől megújult, sikerült egy jól működő csapatot összehozni. Igyekszünk minél több témát feldolgozni, amit szabadon, kötöttségek nélkül, szórakoztató formában teszünk. A vasárnap esti kívánságműsorból kiderül, hogy nagyon sokan hallgatnak bennünket Magyarországon, de Izlandról, Svédországból és Ausztráliából is kaptunk már üzeneteket. A Pannon Napközi neve mostantól Pannon Presszó. A műsor hangzásvilága is megújul, egy kávéházi hangulatot szeretnénk teremteni, vagyis azt a benyomást elérni a hallgatóinknál, hogy egy kávézóban ülnek, kávéznak, teáznak, és közben beszélgetnek. Az adásban helyet kapnak az aktuális programok, receptek, sztárhírek, életmód, egészségügy, szórakozás és még sok minden más is.

Közszolgálati műsorok napi tizennégy órában

A Szabadkai Magyar Rádió 2015 novembere óta szól a hallgatókhoz. Közszolgálati jellegű adását napi tizennégy órában sugározza. Tematikus műsorai a nyugdíjasokkal, az egészségüggyel, a környezetvédelemmel, a művelődéssel és a sporttal foglalkoznak. A munkatársak közérdekű információkkal, a többi közt politikai, közéleti és szociális témákkal indítják a napot. A 10 és 16 óra közötti sávban kapnak helyet a tematikus adások, este pedig különféle zenei műsorokkal kedveskednek a hallgatóknak. A kínálatban ezenkívül gyermek-, agrár-, kertészeti, vallási és kívánságműsor is szerepel. A közelmúltban indult a Lélekkalauz, egy kicsivel előtte pedig a Mérleg című interjúműsor. A rádió a nevével ellentétben nemcsak Szabadkát, hanem egész Vajdaságot igyekszik felölelni a tudósítói által. Fehér foltnak Zombor és környéke számít, ahonnan még nem sikerült tudósítót találni. Maráci Barabás Mónika, a Szabadkai Magyar Rádió megbízott fő- és felelős szerkesztője elmondta, nemcsak a díjazottakat és a közéleti szereplőket mutatják be, hanem a kisembereket is, akik valamit felmutattak a saját területükön.

— Egy hagyományőrző műsort tervezünk, mely állandó időpontban jelentkezne. Szintén újdonság, hogy a honlapon megtalálhatóak a beszélgetések, így aki élőben nem hallhatta az SZMR bizonyos műsorait, az most a világhálón megteheti.

Az elmúlt másfél év alatt kikristályosodott, milyen zene hallgatható a Pannonban, és milyen az SZMR-ben, kihez szól az egyik, és kihez a másik adó. A hallgatók visszajelzései alapján elmondható, hogy mindkét rádió megtalálta a helyét a nap alatt, és mindkét médium a vajdasági magyar tájékoztatás fontos tartópillére.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..