home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Újulni Képes Ifjúság
Pásztor-Kicsi Gergely
2015.10.05.
LXX. évf. 39. szám
Újulni Képes Ifjúság

Vajdaság legfontosabb (és körülbelül egyetlen) ifjúsági lapjának, a Képes Ifjúságnak Benedek Miklós költő személyében új szerkesztője van. Ennek apropójából néztem körül a lap háza táján.

A Képes Ifjúságot én már akkor is olvastam, amikor még csak a Mézeskalácsot vagy legfeljebb a Jó Pajtást illett volna. Jó, persze nem mindent, hét-nyolc évesen még leginkább a viccek meg a képregények izgattak. Később, a középiskolás évek alatt azok közé tartoztam, akik nem csak a horoszkópot olvasták el belőle, mert éreztem benne a frissességet, a szókimondást, a kreativitást. Érdekes volt látni, hogy újságot nemcsak távoli, ismeretlen emberek írhatnak, hanem akár olyan fiatalok is, akiket személyesen is ismerek.

Aztán nemrég, amikor hallottam a főszerkesztőváltásról, jó magyar reflexként az első gondolatom ez volt: politika. De, mint Szögi Csabától, a leköszönő főszerkesztőtől megtudtam, nem erről volt szó:

— Én már az elején próbáltam ellenkezni, amikor szerkesztőnek választottak. Alkatilag nem felelek meg erre a posztra, szerkesztői ambícióim sem voltak soha. Én írni szeretek. Nehézkesen, de az idén végül sikerült összehozni, hogy leváltsanak — mondta.

Kérdésemre így foglalta össze szerkesztői „regnálását”:

— Megpróbáltam mindegyik szerkesztő idejéből valamit átmenteni ebbe az időszakba. Javarészt Vígi László koncepcióját folytattam, de nem kizárólag. Indult, mondjuk, gasztrorovat is az én időmben, de feltámasztottam egy korábbi rovatot is, a Hyde parkot, melyben minden olvasó elmondhatja a véleményét, akár jeligésen is. De most újra újságíró vagyok, és nagyon élvezem — mondta.

Az új szerkesztőre, Benedek Miklósra, aki egyébként fiatal költőként már két megjelent verseskötettel büszkélkedhet, új kihívások várnak:

— Az eddigi irányelveket megtartom, de azért majd a saját szám íze szerint is igyekszem fejleszteni a lapot. A képzőművészet például eddig szinte teljesen mellőzve volt, ebbe az irányba is szeretnék nyitni, emellett úgy érzem, az irodalmi rovatot is lehetne fejleszteni, hogy minél minőségibb olvasnivaló kerüljön a lapba. Szeretnék minél több fiatalt felkérni, hogy időnként írja meg a gondolatait, vagy tudósítson olyan eseményről, amely érdekelheti a fiatalokat — mondja.

Apropó, fiatalság: Fehér Miklós másodéves egyetemista, a nagy sikerű Magánybeszélgetések szerzője új rovatot ír majd:

— A rovatom címe Egyetemválasztó, melyben egy kicsit bemutatom az egyetemi életet, így segítek a középiskolásoknak. Az egyetemválasztás egy fontos pontja az életnek, és emlékszem, én magam is egy kicsit el voltam veszve akkor. Úgy gondolom, jobb olyanokkal készíteni interjút, akik már egy ideje benne vannak az egyetemi körforgásban, mint állandóan a hivatalos iratokat, prospektusokat nézegetni, amelyek egy kicsit mindig szépíteni próbálnak a valóságon.

Szögi Csaba sem tűnik el a lapból:

— Szabó Palócz Attila annak idején kitalálta nekem a Kábulat rovatot: egy drogprevenciós, ismeretterjesztő rubrika, mely egyúttal szórakoztató is. Felmerült, hogy a rovatot poroljuk le és indítsuk újra: egyelőre szemelvények jelennek meg a kiadásra váró, átdolgozott verzióból, aztán majd meglátjuk.

A harmadik új rovat pedig a My Choice: „A rovatban Vajdaság, közéleti szereplői, vagy hogy úgy mondjam, celebjeink mondják el, hogy mit szeretnek hallgatni, nézni – mondja a szerkesztő –, és úgy gondoltam, erre a rovatra Bíró Timi alkalmas lehet, hisz ő a Szabadkai Népszínházban dolgozik, a színészek így eleve a munkatársai”

Timi belevetette magát a munkába: eredetileg egyoldalasra terveztem ezt a rovatot, és most két tartalmas, érdekes oldal lett. Bíró Timinek már vannak további kiszemeltjei is...

Manapság egy lap nem létezhet internetes kiadás nélkül, a legtöbben (különösen a fiatalok) elsősorban az interneten olvasnak.

— A weboldalunk egyelőre még kezdetleges formában van. Ezen változatni kell — mondja Benedek. — A lapban megjelenő képek, szövegek persze felkerülnek a weboldalra is, de egyelőre nincs semmi plusz. Van egy elképzelésem: a szövegek eleve a weboldalra kerülnének fel, a nyomtatott lapszám pedig amolyan kéthetente megjelenő best of kiadvány lenne. De ragaszkodom hozzá, hogy legyen nyomtatott kiadvány.

A Képes Ifjúság több mint hetven éve jelenik meg, és az állandó vérfrissítéseknek köszönhetően nem öregedett, sőt: a vajdasági magyar lapok Dorian Grayje vagy Benjamin Buttonjaként inkább fiatalodott. Most is egy kisebb frissülés van folyamatban, de van, ami nem változott: a Képes Ifi a fiatalokhoz akar szólni.

A Képes Ifjúság havonta kétszer jelenik meg a Magyar Szó szerdai mellékleteként.

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..