Újságírói kalandozások

Újságírói kalandozások

Erzsébetlak és Versec után ismét különleges terepet választott harmadik riporttáborának helyszínéül a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete.

Tudom, nem kellene felelőtlenül használni a különleges kifejezést egy-egy vidék leírására, hiszen azoknak, akik ott élnek, minden teljesen természetes és hétköznapi, és nem is értik, miért tör rájuk időnként egy-egy csoport kíváncsi újságíró. Ennek ellenére rendkívül barátságosan, kedvesen és türelmesen fogadtak bennünket, leültettek a hűs szobában, főzték a kávét, kínálták az üdítőt és a zamatos házibort, mely igencsak jólesett a rekkenő hőségben. Mi, messziről jöttek pedig igyekeztünk leplezni rácsodálkozásunkat arra a világra, amely — mint kiderült — csak az első pillanatban más, mint a miénk. Mert az emberi küzdelem, derű és jóság mindenhol egyforma. 

Az augusztus végi esemény húsz részvevője az újvidéki Európa Kollégiumot választotta szálláshelyéül. A külhoni kollégák Brassóból, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Temesvárról, valamint Budapestről érkeztek, itthonról pedig a Magyar Szó, a Hét Nap, a Pannon RTV, a Vajdasági RTV és a Szenttamas.rs hírportál képviseltette magát.


Hova is megyünk?

A munka két csoportban folyt. A népesebb tábor azt a kis, sajátos hangulatú falut kereste fel a Tarcal-hegység délkeleti csücskében, amelynek elég csak a nevét kimondani, és máris kiváló jellemzést kapunk a szerémségi szórványvidékről: Maradék. Sőt, Satrincával és Dobradóval kiegészülve már csak a maradék maradéka. De ezt csak a számok mutatják, az ott élők viselkedése teljesen mást tükröz. Pedig ezen a vidéken a magyarok közül sokan nem ismerik vagy csak törve beszélik az anyanyelvüket, a katolikusok horvát misét hallgatnak a templomban, de az énekek minden alkalommal ékes magyar nyelven zengenek.

Maradékon éppen a reformáció 500. évének délvidéki központi ünnepségére készültek, mi pedig a nagy esemény előtt egy nappal toppantunk be. Zsongott az egész falu, félezer vendégre főztek, az izgalom, hogy minden jól sikerüljön, szinte tapintható volt a levegőben. Ilyenkor más sem hiányzik, csak egy csapat kósza firkász — gondoltuk —, de kellemesen csalódtunk. Ahogyan az lenni szokott, az asszonyok megállás nélkül szorgoskodtak a hatalmas, fehér rendezvénysátor melletti konyhában, viszont a férfiaknak természetesen volt idejük beszélgetni.


Munkában Maradékon


A satrincai tájház

Később Berta Géza bácsi, a maradéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke arra is vállalkozott, hogy elkísér bennünket Satrincára és Dobradóra, pontosabban Dobradópusztára, hiszen ez áll azon a táblán, amelyen a település neve magyar nyelven is szerepel. Géza bácsi segítségével sikerült riportalanyokat találnunk, ami már csak azért sem volt könnyű, mert a legnagyobb dologidőben kopogtattunk.

Aztán másnap még egyszer visszamentünk Maradékra, hogy a számos vendég mellett mi is osztozzunk a helybeliek ünnepében. Jó érzés volt, hogy mosollyal, ismerősként üdvözöltek bennünket.

Ezalatt a riporttábor részvevőinek kisebbik csoportja sem lazsált. Ők azonban nem Szerémségben kalandoztak, hanem a dél-bácskai körzetben található, közigazgatásilag Újvidék községhez tartozó két települést keresték fel. Tiszakálmánfalván Milánovics Ottília, az ottani Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke és a közösség közéleti személyiségei fogadták az újságírókat, másnap Piroson Gyülvészi Géza, a helyi Fehér Ferenc MME elnöke volt a házigazdájuk. (Végre egy művelődési egyesület, melyet nem Petőfi Sándorról neveztek el. Az erdélyi kollégáknak ugyanis el kellett magyaráznunk, hogy Vajdaságban miért viseli a legtöbb kultúrkör az 1848-as magyar szabadságharc lánglelkű költőjének nevét.)

A munka mellett a látnivalókat sem hagytuk ki, egy rövid sétát tettünk Karlóca központjában, megnéztük — igaz, csak a kerítésen kívülről — a Békekápolnát, a híres karlócai békekötés (1699) színhelyét és a péterváradi Havas Boldogasszony-templomot. Eljutottunk Zalánkemén (korábban Szalánkemén) magaslatára, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Duna és a Tisza torkolatára, illetve az 1691. évi zalánkeméni csata emlékművéhez.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének harmadik riporttáborát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Az előző két rendezvényhez hasonlóan az egyesület ezúttal is könyv formájában kívánja megjelentetni a terepen készült anyagokat, a kiadványt pedig azokon a helyszíneken is be szeretnénk mutatni, ahol a riportok készültek.


Martinek Imre felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A hagyományőrzés jegyében
Riport
  • Mór Gábor
  • 2018.11.14.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Sulisztár
Riport
  • 2018.11.11.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink