Újra néptánctól hangos a csantavéri színpad

Újra néptánctól hangos a csantavéri színpad

Pintér Magdolnát, ismertebb nevén Csöpit én még soha nem láttam szomorúnak, mindig a hangos nevetése visszhangzott a Mendicus folyosóján. A néptáncon kívül valószínűleg ez is hiányzott azoknak az egykori táncosoknak, akik tizenöt év eltelte után ismét felvették a népviseletet.

* Mesélj nekünk a csantavéri Mendicus Művészeti Központ tánccsoportjairól!

— Két évvel ezelőtt alakult meg a Virgoncok nevű néptánccsoportom, melybe a négytől hétéves korú gyerekekig jelenleg huszonketten járnak. Több a fiú, mint a lány, és ez ritkaságnak számít. Csantavéren már felléptek, az idén pedig vettem a bátorságot, és elvittem őket az óbecsei Kőketáncra, ahonnan bronzplakettel tértek haza. Ez nagyon szép teljesítmény egy ilyen fiatal csapattól. A gyerekek nagyon fürgék, rendkívül szeretem őket. Húsz évvel ezelőtt egy nagyon ütőképes, tizennégy párból álló néptánccsoportot vezettem, mellyel rengeteg helyre elutaztam, sok fellépésen jártunk, ám ahogy elérkezett a családalapítás ideje, a tagok lassan lemorzsolódtak. Fontos volt nekem ez a csoport, és amikor feloszlott, akkor úgy éreztem, hogy befejeztem a néptáncoktatást. Aztán két évvel ezelőtt, augusztus 4-én a csantavéri strandon odajött hozzám egy régi táncoslányom, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem összetoborozni a többieket, hogy újra megalakuljon a csoport. Az volt a válaszom, hogy nem, mert belefáradtam, meg úgy gondoltam, hogy miután mindenki családos ember, nincs ideje és kedve táncpróbákra meg fellépésekre járni. Abban állapodtunk meg, hogy ha három nap múlva hat táncos fog várni a színpadon, akkor ismét elkezdjük a próbákat. Nagyon meghatódtam, amikor a színházba értem, mert egyrészt öröm volt újra együtt látni a régi táncosaimat, másrészt pedig nem számítottam arra, hogy tizennégyen fognak várni. Ettől a naptól fogva Szénaboglya néven újra megalakult a csantavéri Mendicus Művészeti Központ felnőttnéptánccsoportja. Egészségügyi okok miatt egy pár kiesett, viszont a többiekkel hetente egy-két alkalommal próbálunk.


Pintér Magdolna, a Mendicus Művészeti Központ alelnöke és néptáncoktatója

* A „szünet” alatt tartottátok a kapcsolatot?

— Persze, mindegyikükkel. Többször nosztalgiáztunk, hogy milyen szép élményekben volt együtt részünk. Soha nem hoztam fel az újrakezdést, talán azért sem, mert belefáradtam az állandó pénztelenségbe. Örökös gondnak számított, hogy honnan teremtsük meg az anyagiakat a népviseletre, az utakra, és a lelkesedés ellenére sokszor nem tudjuk bemutatni azt, amiért keményen dolgozunk. Könnyű ebbe belefáradni. Most ismét az a helyzet, hogy mindenki saját magának vásárolta meg a népviseletet, csak akkor jutunk el valahova, ha ki tudjuk fizetni az útiköltséget. Az egy-két ezer dinárt a családtól veszik el, nem beszélve az időről. Nagyon hálás vagyok a tagok hozzátartozóinak, amiért támogatják a párjukat abban, hogy néptáncoljanak. Nem okoz különösebb gondot, hogy dolgozó és családos emberekről van szó, hiszen nagyon flexibilisek. Ha erősített próbaütemet tartunk, akkor hetente két-három alkalommal is találkozunk, ha azonban az ember valamit nagyon akar, akkor azt meg tudja valósítani.

* Hogyan fest nálatok egy próba?

— Tizenöt perces bemelegítéssel kezdünk, hogy az ízületek ráhangolódjanak a mozgásra. Ezután lépés- és stílusgyakorlás következik, majd a koreográfia, melyet részenként gyakorolunk. A hatodik-hetedik próbán kapcsolódik be a Mendicus tamburazenekara. Vezetője, Vörös Róbert nagyon sokat segít abban, hogy a koreográfia egy egészet alkosson. Az elején elég, ha csak ő muzsikál, mi halljuk a dallamot, Robi pedig a zenekaros próbákon betanítja a tamburásokat, és ezzel rengeteg időt nyerünk. Ha hetente kétszer találkozunk a táncosokkal, akkor igyekszünk úgy megszervezni az időnket, hogy az egyik próba mindig a zenekar kíséretében legyen. Mindegyik más, viszont mindegyik egy élmény.

* Más emberek a táncosok, mint „kiscsikókorukban”?

— Pontosan ugyanolyanok, mint annak idején. Néha sokkal nehezebb megtartani velük a próbát most, mint egykor, de ezt pozitív értelemben mondom. Valami őrületesen nagy hév hajtja őket, nem tudnak betelni a tánccal. A lelkükben gyerekek maradtak, öröm velük dolgozni. A kicsikkel könnyebb, mert tudják, hogy ha játszóidő van, akkor játszunk, ha próbaidő van, akkor próbálunk. Egy keveset mindig csicsergünk, ha azonban én teszem, akkor mindenki hallgat. A felnőttcsoportban pedig ez úgy fest, hogy mivel egy összekovácsolódott társaságról van szó, a tagok megosztják egymással a privát életük történéseit is, és a próba szinte bármelyik pontján eszükbe tud jutni valami fontos, amit akkor és ott kell megbeszélni. Mindemellett gyönyörűen és lelkiismeretesen táncolnak. Sok olyan gyerek jár hozzám, akinek az egyik szülője is nálam táncol. A közeledő falunapon olyan is lesz, hogy egy egész család fellép, mivel a gyerek és az anya néptáncol, az apuka pedig tamburázik. A falubeli rendezvényeken kívül a Gyöngyösbokréta lesz a felnőttnéptánccsoport első nagyobb visszatérő fellépése. Most bennük van az az egészséges drukk, hogy hogyan fognak teljesíteni, szerepelni, hiszen a tizenöt évvel ezelőtti izgulás visszajött, csak most halmozottabban.


Szénaboglya

* A falubeliek örülnek a visszatérésnek?

— Igen, nagyon szépen fogadták a táncosokat, látogatják a fellépéseinket, és alig várják a következőt. A tamburafesztiválon hatalmas sikert arattunk, hosszú idő után akkor léptünk fel először Csantavéren. Az a nagyon szomorú, hogy a kultúrára szánnak a legkevesebb pénzt. Pályázunk, ahova csak lehet, viszont a helyi vállalkozók sem minket támogatnak — tisztelet annak a kevés kivételnek, aki minden egyes alkalommal a lehetőségeihez mérten segít. Nem volt mindegy azt látni, hogy tizenöt év kiesés után három nap alatt mennyien összegyűltek, tehát valamit csak jól csináltam annak idején. A tagokat nem érdekli, hogy nincs pénz, jönnek és csinálják. Úgy vannak vele, hogy amikor lesz pénz, majd akkor utazunk. Most például kaptunk egy meghívást Mezőberénybe, ám nincs pénzünk kifizetni az útiköltséget, így nem jutunk el oda.

* Milyen tájegységek zenéjére táncoltok?

— A picikéknek gyerektáncokat tanítok, valamint a dél-alföldi táncokkal is ismerkednek. A felnőttek dél-alföldi és dunántúli táncokat mutatnak be a színpadon. Tervezek mezőségit is beletenni a repertoárba, ahhoz azonban egy külső koreográfus segítségét szeretném majd kérni. Nagyon odafigyelek arra, hogy olyan tájegységet válasszak, amelynek táncához illik a tamburazene. Van egy nagyon szép és sikeres felnőttegyüttesünk, valamint egy harminchét pici gyerekből álló tamburazenekarunk, én pedig úgy gondolom, hogy ha mi fent vagyunk a színpadon, akkor ők is megérdemlik, hogy ott legyenek. Rendkívül büszkék vagyunk rájuk, és hálásak vagyunk nekik, amiért ingyen és bérmentve kísérnek bennünket, hiszen más néptánccsoportok óriási összegeket fizetnek azért, hogy élő zenére táncolhassanak. Ez egy összeszokott csapat.


Virgoncok

* Milyen az új színházteremben próbálni?

— Felemelő érzés, hiszen sokkal jobb és szebb körülmények között dolgozhatunk, mint régen. Mi tartjuk rendben az épületet — aki használja, az rendezze is. Télen egy kicsit rossz a mínuszok miatt, viszont néptánc közben szerencsére kimelegszik az ember. A zenekartagok már nincsenek ilyen könnyű helyzetben, ezért a téli időszakban kevesebbet is játszanak nekünk.

* Milyen cél lebeg a szemed előtt, amikor néptáncot oktatsz?

— Máról holnapra csinálom az egészet. Nincsenek nagyravágyó céljaim, csak az, hogy összetartsam ezt a maroknyi közösséget, emlékeztessem a tagokat arra, hogy vannak ünnepeink, szokásaink, illetve hogy a nyelvüket ne felejtsék el. A piciknek azt tanítom, hogy az ünnepekkor ne ajándékot kérjenek, hanem szeretetet. Az a fontos, hogy átadjam nekik azt a tudást, amelyet valamikor mi kaptunk az öregektől, hogy egyszer majd ők is tovább tudják adni. Nagyon magam alatt voltam, amikor szétment a csoport, hiszen egyedül maradtunk Robival és a tamburásokkal, így természetes, hogy az embert most ez megfiatalítja. Engem testileg-lelkileg megújít az újrakezdés, célt ad, és megtanít arra, hogy mindig ki tudsz jönni a gödörből, soha nem maradhatsz benne.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink