Már este 8 óra előtt hömpölygött a tömeg a Tanyaszínház kavillói bázisán. A legjobb helyeket pokrócokkal foglalták le, mások összecsukható székekkel, sámlikkal jöttek. Érkeznek a kollégák, a színházi világ krémje, illetve gyülekeznek a nyári estében a falusiak, családok, baráti társaságok és régi törzsvendégek, miközben hagyományosan a B-terv zenekar muzsikája szól. Megtelik a nézőtér, sőt, annak két oldala is, felhangzik a színpad mögül a harci kiáltás, és elindul az előadás, Csongor és Tünde története.

Fotó: A Tanyaszínház Facebook-oldala

Ki mondja, hogy két hét alatt nem lehet darabot csinálni? Hát, azt hiszem, jobb, ha senki nem nyitja szólásra a száját, merthogy ennyi ideje volt a Tanyaszínház csapatának elkészíteni az idei előadást. És megcsinálták – ráadásul nem is akárhogyan! A bemutatót követő kalapozás közben olyan dicsérő mondatokat csíptem el, mint: micsoda bravúros szövegmondás és szövegtudás; nagyon tetszett mindenki; egészen más volt ez a Csongor és Tünde, mint amit ismerek; milyen szép volt az Éj jelenete. S én is azt éreztem, hogy észrevétlenül múlt el az idő, a figyelmem minden percben ott volt a színészeknél a színpadon.

Átgondolt, egy picit megcsavart karaktereket hoztak, friss, lendületes, energikus és nem hagyományos Csongor (Sadiković Marijo) kereste szerelmét, a nagyon is emberi tulajdonságokkal felvértezett tündérlányt, Tündét (Greguss Lilla). Szolgáik és kísérőik, Ilma (Pastyik Nóra) és Balga (Bicskei Armand) minden megjelenését kacagás kísérte, nekik is szurkoltunk. Aki azonban, azt hiszem, mindenki kedvencévé vált, az nem más, mint a történet negatív karaktere, aki mindenáron keresztbe szeretne tenni a szerelmeseknek: Mirígy, akit Gusztony Endre játszott, itt-ott palóc tájszólásban kiejtve a szavakat, és már az első színre lépésével óriási sikert aratott.

Fotó: Hodolik Boglárka

A három helyett négy huncut ördögfiókát (Mihók Olivér, Mendrei Zsolt, Bubalo Ines, Samu Dávid) is kaptunk. Mindegyikük külön személyiség, forgószelek, akik marakodnak, morognak, egyezkednek. Ahogyan a mesében illik, természetesen senki sem könnyíti meg a szerelmesek egymásra találását: sorra jönnek előbb a vándorok Csongor elé, a kalmár (Zelenka Máté), a fejedelem (Kéri Sándor Botond) és a tudós (Nagy Anikó), aztán Ledér (Kovács Nemes Kata) próbálja meg elcsábítani. Az előadás egyik kulcsjelenete, az Éj monológja (Anja Vorkapić, Ema Trifković) talán a mű legszebb szövege, melyhez a legszebb képi világ is dukál. A látványtervező, Ondraschek Péter égbe meredő létrafákat álmodott a színpadra, melyek hol erdővé, hol heggyé, hol hármas úttá változnak. Égőfüzérek jelölik tündérhont, és lampionhold világít az Éj birodalmában, miközben kavarognak körülötte a csillaglámpások.

Mezei Szilárd zenéje szépen simult a szövegek alá, a dalok népzenei motívumvilága is jól illett Csongor és Tünde történetéhez. Góli Kornélia és Bagdal Zoltán dramaturgiai munkájának köszönhetően Vörösmarty költői nyelve nem vált nehézkessé, a történet végig követhető maradt, így a rendező, Mezei Kinga könnyedén megvalósíthatta a vízióit a csapattal, igazán meséssé rendezte az előadást. A rendező munkatársa Puskás Zoltán volt.

A turné javában tart, még mindenki elcsípheti a társulatot, és megsúgom, ha nem sejtenék, ez a történet happy enddel végződik. Menjenek, nézzék és szeressék őket, és dobjanak valamit abba a kalapba.