home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Tudjuk, mi a feladatunk
Tóth Lívia
2014.10.22.
LXIX. évf. 43. szám
Tudjuk, mi a feladatunk

A Magyar Összefogás listájának jelöltjei a kampány során családokhoz, ösztöndíjas fiatalokhoz, művelődési házakba, intézményekbe, iskolákba, templomokba, önkormányzatokba látogattak. Igyekeztek jelen lenni minden olyan helyszínen — legyen az a szórványban vagy a tömbben —, ahol magyar emberek élnek, magyar érdekek érvényesülnek. Mgr. Hajnal Jenőnek, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatójának, a Magyar Összefogás listavezetőjének olyan kérdéseket juttattunk el, amelyek elsősorban a programra, valamint a Magyar Nemzeti Tanács jövőbeli munkájára vonatkoznak.



* Kapunyitogató párbeszéd, hangzott el egy interjúban a Magyar Összefogás kampánykörútjával kapcsolatban. Milyen következtetések vonhatóak le ebből a körútból, melyek ezeknek a találkozásoknak a legfontosabb tapasztalatai?

— A Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége és lehetősége ismert. Éppen ezért az emberek fogadókészsége, nyitottsága, őszintesége és eltökéltsége arról győzött meg bennünket, hogy a következő négy évben is közre kívánnak működni ebben a munkában. Ehhez ugyanis mindannyiunk személyes elkötelezettsége, személyes részvétele szükséges — a választásokon és az érdemi munkában is. Ha a konkrét igényeket vesszük számba, akkor ezeket a következőkben összegezhetjük: a kiépült magyar oktatási, kulturális és tájékoztatási intézményhálózat fejlesztéséről való gondoskodás és azok igazgatásának joga; a jelenlegi oktatási rendszer anyanyelvűsége és korszerűsége, további fejlesztésének irányvétele; a szerb nyelv oktatásának megreformálása; a magyar nyelv hivatalossá tétele és alkalmazása minél magasabb szinten; a magyarlakta területek infrastrukturális és gazdasági fejlesztése, illetve felzárkóztatása; az érdemi és az erőteljes magyar politikai képviselet a politikai rendszer minden szintjén.

* Ön általában mit emel ki, ha azt kell megindokolnia, hogy az emberek miért szavazzanak a Magyar Összefogás jelöltjeire?

— A Magyar Összefogás jelöltjei mind a területiség, mind a szakmaiság, mind pedig a közösségi igények szempontjából tudják, hogy a következő négy évben mi a feladatuk, mit kell tenniük. Ezért voltunk képesek olyan programot összeállítani, amely lehetővé teszi, hogy tartalommal töltsük meg elsősorban azt a négy területet, ahol a vajdasági magyar közösség rendelkezik és irányít, egyrészt választott testülete, a Magyar Nemzeti Tanács révén, másrészt a Vajdasági Magyar Szövetség által a szerbiai és a vajdasági parlamentben, valamint az önkormányzatokban. Leginkább ez könnyítheti meg és segítheti az MNT és a magyar emberek közti kapcsolattartást minden fontos területen, mint amilyen a: beiskolázási program, iskolabusz, felsőoktatási ösztöndíjazás, szakkollégiumi hálózat, továbbképzés, kulturális, ifjúsági, civil programok segítése, hagyományőrzés, szellemi és épített örökségünkről való gondoskodás, pályáztatás rendszere, anyanyelvhasználat, közösségünk fogyása, tudományosság, közösségfejlesztés, kölcsönös kapcsolattartás az elszármazottakkal és jogvédelem.

* Úgy tűnik, a kampányban főleg az oktatásra és a művelődésre helyezik a hangsúlyt, az MNT tevékenységének egyéb területei pedig egy kicsit háttérbe szorultak. Ez így van-e, és ha igen, ennek mi az oka?

— Az elmúlt hetekben a magyar emberekkel folytatott beszélgetéseink során a hangsúly elsősorban azon volt, ami napjainkban mindenkit a leginkább foglalkoztat, ezek pedig a: szülőföldön való maradás, továbbtanulás és boldogulás esélye, a szerb nyelv hatékony tanítása, a teljesítmény- és a szociális alapú felsőoktatási ösztöndíjazás, részarányos foglalkoztatás, kisközösségek támogatása, a következő évek fejlesztései, az Európai Kollégium megnyitása és működése, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználattal kapcsolatos jogsértések voltak. Mindez azt is jelenti, hogy ha a segítségnyújtás, a támogatás és az érdekérvényesítés ezeken a területeken a legfontosabb, a legtöbbet éppen ezen kell majd dolgoznunk.

* Vannak-e a Magyar Összefogás programjának olyan új elemei, amelyek nemcsak az elmúlt időszakban megkezdett munka folytatásáról, hanem annak bővítéséről, gazdagításáról is szólnak?

— Programunknak számos olyan új eleme van, amely a már megkezdett munkára épül, de innovációnak számít. Ilyen a többi közt a tudásmegosztás csatornáinak a létrehozása (pl. mentálhigiénés képzés); az oktatásban érintett szakemberek és pedagógusok által birtokolt tudás nyilvántartása és megosztása; a középiskolai kollégiumi hálózattal a szakmailag fejlődni vágyó középiskolásoknak olyan közösségi tér kialakítása, amelyben minőségi, szakmai munka folyik, ami további lehetőségeket nyújt a diákok számára nem csupán tantárgyalapú tudásuk, képességeik, látószögük bővítésében, hanem a tanulók pályaorientációjában és az eddig kevéssé ismert, modern szakterületek vagy éppen a hiányszakmák felé terelésében; a diáksegélyező egyesületek feladatának megújítása hagyományos jótékonysági tevékenységük felelevenítésével; az Európa Kollégium átadása után egy olyan felsőoktatási szakkollégiumi rendszer működtetése, amely a vajdasági magyarság legtehetségesebb egyetemi hallgatóit támogatja, tudományos előmenetelüket segíti, célja pedig olyan kiválóan fölkészült szakemberek képzése, akik tudományterületükön az átlagot meghaladó tudással bírnak, önálló kutatómunkára képesek; egy olyan multidiszciplináris kutatóműhely létrehozása, amely egyesíti a vajdasági magyar kutatókat, kutatni vágyó fiatalokat, mégpedig perspektívát nyújtva nekik; a vajdasági magyar virtuális örökségmúzeum kialakítása; a vajdasági magyar hungarikumok és értéktár bemutatásának, idegenforgalmi hasznosításának kiemelt támogatása; a gyermek, ifjúsági és kisközösségi médiastratégia kibontása; a vajdasági magyar médiaház felépítése; hozzájárulni és támogatni azoknak a személyi és tárgyi feltételeknek a megteremtését, amelyek révén hatékonyabban szavatolható a magyar nyelv hivatalos használata a hatóságokban.

* Sokat hallottunk már a stratégiai tervezés fontosságáról, és azt is tudjuk, hogy az elkészült stratégiák még legalább két évre, esetenként hosszabb időszakra is szólnak, ami annyit tesz, hogy az új nemzeti tanácsnak megszabnak egy utat. Elképzelhető-e ezeknek a programoknak a módosítása, felülvizsgálása?

— Az új nemzeti tanácsnak csak azok a stratégiákra épülő feladatok szabhatják meg az útját, amelyek kialakítása a közösségünkkel folytatott párbeszéd hozadéka, és amelyekben nyilvánvalóan a súlypontok a szülőföldjéhez ragaszkodó, arra és kultúrájára büszke, a környezetére tudatosan ható fiatalokra és családjukra helyeződnek; azokra a pedagógusokra, színészekre, rendezőkre, alkotókra, írókra, újságírókra, kutatókra, értelmiségiekre, közösségfejlesztő művelődésszervezőkre, hagyományéltetőkre, civilekre, akik közösségi életünk mozgatói. Jól tudjuk ugyanis, mennyire fontos, hogy a fiatalok a szülőföldjükön érvényesüljenek, és feltalálják magukat. Ebben az otthonkeresésben és otthonosságteremtésben a tudás az egyedüli fedezék, a védelmező pedig a kultúrán és a fölnevelő tájon kívül a szakmai, valamint a befolyással bíró politikai érdekérvényesítés. Ebben a szerteágazó, tartalmában és módszerében megújuló munkában érzi magát elkötelezettnek, eltökéltnek és szakmailag hozzáértőnek a Magyar Összefogás minden jelöltje.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..