Ő, az akkori belgrádi magyar nagykövet ugyanis számtalan helyen, minden lehetséges alkalommal, minden kis, helyi magyar közösségnek megadva a kellő tiszteletet, együtt volt velünk. Így tett szert megszámlálhatatlanul sok vajdasági magyar ismerősre és tisztelőre, valamint — nem utolsósorban — rengeteg barátra.

Tóth János 1945. május 18-án született Pestszenterzsébeten. 1967-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán. Orosz, spanyol, szerb-horvát nyelven tudott kiválóan. Az egyetem után rögtön bekerült a Külügyminisztériumba. Belgrádban teljesített külszolgálatot, majd othoni szolgálatot követően kinevezték nagykövetnek Mexikóvárosba. Hazatérte után, ismét a külügyminisztériumban dolgozott, ahol főosztályvezető volt, majd 1991 és 1994 között limai, majd bogotai nagykövet. Ezt követően két éven át helyettes államtitkár, majd 1996 és 2000 között belgrádi nagykövet, majd Bosznia-Hercegovinában a főbiztos bihaći irodájának vezetője volt. 2003-tól ismét nagykövet, ezúttal Kijevben. 2007. évi hazatérése után nyugdíjba ment.

Ennyit közöl róla a hivatalos életpálya-ismertető. Mi, akik az ő megtisztelő barátságának kedvezményezettjei, a legjobb értelemben vett haszonélvezői voltuk (és maradunk is), tudjuk azt is, hogy Tóth János a mi közösségünk egyik legalaposabb ismerője, legőszintébb, legelkötelezetteb barátja volt évtizedeken keresztül. Nem sokszor van alkalom elmondani, de a vajdasági magyarság — egy sajátos tekintetben legalábbis — hosszú évtizedek óta kiváltságos helyzetben van: Magyarország itt működő diplomáciai misszióinak — a nagykövetségnek és a főkonzulátusnak — a vezetői és beosztott diplomatái rendre a kiváló emberek sorából kerültek ki. Tóth János ebben a körben is kiemelkedő személyiség volt. Elkötelezett magyar ember volt, teljes személyi integritásával cáfolva rá arra a rejtőzködő vélelemre, hogy az „átkosban“ szocializálódottak csak az internacionalizmus gondolatvilágában tudtak volna működni. Ő ugyanúgy a „mi nagykövetünk“ volt, mint ahogy az anyaországé is. Támogatónk és képviselőnk volt itthon is, odaát is.

Tóth János volt az a nagykövet, aki a Magyar Köztársaságot képviselte ebben az országban a miloševići rendszer csúcsra járódó agóniája idején. Az ő vezetésével kellett 1999 márciusában, a NATO katonai beavatkozásának kezdetén evakuálni a belgrádi nagykövetséget. És ő volt az, aki, négy másik beosztott diplomatával együtt, elsőként nyitotta meg Belgrádban újra a külképviseletet, nem elhallgatva, hogy ez a gesztusértékű lépés nem utolsósorban a vajdasági magyarságnak szólt.

És járta ő fáradhatatlanul a tartomány magyarlakta vidékeit. Szó szerint mindenkit ismert, és mindenki ismerte őt. Mosolyra húzódik az arcom, amikor eszembe jut, hogy a fehér nagyköveti Mercedes szinte több alkalommal volt látható a Vajdaságban, mint Belgrádban. Annak kormánykereke mögött pedig szinte mindig Tóth János ült, aki önmaga erejét és idejét semmilyen formában nem kímélve szolgálta a mi, viszontagságos időket élő közösségünket. Szolgált ő bennünket jelenlétével, cselekvő támogatásával, a szülőföldünknek rendelt ország belső viszonyainak hajszálpontos ismeretével, helyzetértékeléseivel és kritikus meglátásaival egyaránt.

Tóth János nevének említésére, meggyőződésem szerint, itt a mi világunkban kivétel nélkül mindenkinek csak jó emlékei villanhatnak fel. Őt azzal áldotta meg a Gondviselő, hogy róla senkinek nem juthat eszébe semmilyen felemás gondolat. Ez a privilégium csak a Kiválasztottakat illeti meg.

Tóth János nyugalmazott nagykövet hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. április 6-án, csütörtökön lesz 13,00 órai kezdettel a Pestszenterzsébeti temetőben (Budapest XX. kerület, Temető sor).