home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Történet az aprófa hasogatásáról és a sárdobálásról
Tóth Lívia
2014.10.08.
LXIX. évf. 41. szám
Történet az aprófa hasogatásáról és a sárdobálásról

Mostanában szinte nincs olyan nap, hogy a sajtó ne foglalkozna a tartományi parlamenttel. A Tisztelt Házban folyamatosan „fortyog” valami, egymást érik a vádaskodások, a nyilatkozatok, illetve azok cáfolatai és a találgatások is. Egy sajátos hatalmi harc tanúi vagyunk, melynek mindenki kíváncsian várja a végét. Valójában mi történik jelenleg a Tartományi Képviselőházban? — kérdeztük Pásztor István házelnököt.

— Amit a bevezetőben megfogalmazott, az mind érvényes, sőt, talán még komplikáltabb a helyzet. A számokat véve alapul: létezik egy teljesen normális állapot, vagyis van egy nagyon masszív parlamenti többség és egy széttagolt ellenzék. Ha az ember csak ezt látja, akkor valóban nem igazán érti, mi történik. Nagyon sokat nyom ugyanis a latban a parlamenti többséget alkotók egymás közötti, illetve a Demokrata Párt belső viszonya, valamint a haladóknak és a szocialistáknak az az érzése, hogy az idei márciusi választások után a támogatottságuk már nem arányos a két és fél évvel ezelőtt megszerzett mandátumaik számával. Ebből a helyzetből alakulnak ki azok a konfliktusos szituációk, amelyeket borzasztóan nehéz kezelni. A közvélemény minden ülés előtt azzal foglalkozik, melyik csoport hány tagot számlál, pedig sokkal nagyobb gond, hogy azok az ügyek, amelyeknek a megoldása már régóta várat magára, továbbra is háttérbe szorulnak. Ez az állapot tarthatatlannak tűnik a mandátum végéig, mert addig még, ha a dátumot nézzük, másfél év van hátra. Ezért úgy gondolom, mindenkinek, de elsősorban nekem mint parlamenti elnöknek meg kell próbálnom valahogyan változtatni ezen a helyzeten. Ez nem egyszerű, mert mindenki beásta magát a pártpolitikai sáncába, és ennek következtében csak szűk látókörből kívánja intézni a közügyeket. Én értem ezeknek a pártoknak a politikai érdekeit, de a polgárokat ez igazából nem nagyon érdekli. Az emberek azt mondják, legyünk már túl ezen a folyamaton, és kezdjünk el csinálni valamit! Igazuk van, mert ez a normális hozzáállás.

* Min bukott meg az egységkormány ötlete?

— Az egységkormány ötlete mára elvesztette azt az aktualitását, mely akkor jellemezte, amikor kimondtam. Kellett azonban egy erőteljes mondat, melyre mindenki felkapja a fejét. Akkor sem, és ma sem gondolom, hogy a világ itt, Szerbiában úgy működik, mint néha Németországban, ahol a különféle politikai partnerek meg tudnak állapodni. Valahonnan el kellett indulni! És mindig a maximumból kell indulni, nem a minimumból. Ha az ilyesfajta együttműködés nem funkcionál, mert nincs meg hozzá a szándék, akkor azt kell megnézni, hol van az a határ, ahol megtalálható a közös nevező. Én a határt három elemben látom. Az egyik, mely mindenképpen az esetleges megegyezés alapja kell hogy legyen, az az elvi, úriemberi megállapodás, hogy ez a mandátum a végéig fog tartani, és senki nem cibálja a másik frakcióját. Azt hiszem, enélkül nehezen képzelhető el az együttműködés. Ha ez megvan — és bízom benne, hogy eddig eljuthatnak a demokraták és a haladók —, akkor a másik lépés az együttműködési témák megállapítása. Szerintem ez is aránylag egyszerű, mert mindenki ugyanazokat a kérdéseket tartja fontosnak. Ilyen az alkotmány, a pénzelésről vagy a hatáskörökről szóló törvény, a költségvetés, a statútum alkalmazása. A történet harmadik eleme, hogy ez az együttműködés milyen formájú legyen. Az már világos, hogy az egységkormány nem felel meg. Mivel a statútum esetében is létrehoztuk azt a bizottságot, amelyik előkészítette a dokumentumot, úgy vélem, ezekben a témákban is hasonló testületeket kellene alakítani. Ez egy reális forgatókönyv, az igazi kérdés azonban az, hogy akarják-e a részvevők. Mindig van valaki, aki valamilyen oknál fogva éppen abban a pillanatban, amikor a másik rábólintana, nem akarja. Parlamenti elnökként azt kívánom elősegíteni, hogy létrejöjjön az egyezkedés légköre. Hogy a végén meg tudnak-e egyezni, vagy sem, az nem az én felelősségem. Én ezt addig fogom szorgalmazni, amíg minimális esélyt látok a megvalósíthatóságára. Hogy erre mikor kerül sor, nem tudom, de nem hiszem, hogy ezzel olyan borzalmasan hosszú időt kellene eltölteni.

* Ha már ez a minimális esély sem lesz meg, akkor következnek a választások?

— Nem hiszem. Az előrehozott választásokat senki sem akarja, nem is lesznek. A kérdés nem az, hogy megállapodunk vagy előrehozott választások lesznek, hanem az, hogy a választásokig terjedő időszakban történik-e itt valami, vagy ez az iszapbirkózás folytatódik még másfél évig. Ha nem lesz megállapodás, akkor ez a fajta sárdobálás és lövészárokból való átkiabálás jellemzi majd az elkövetkező másfél évet is.

* Mikorra várható a tárgyalások folytatásának következő fordulója?

— Ezeket nem ilyen látványosan kell elképzelni, hiszen jóformán mindennap van egy forduló, hol az egyik, hol a másik féllel, hol közösen. Ez egy aprófa-hasogatásos történet, melyben meg kell teremteni a légkört, a bizalmi minimumot, majd körvonalazni azt a megállapodást, amelyet végül egy formális beszélgetésen meg lehetne erősíteni.

* Ön is említette az alkotmányt, de legutóbb a tartományban a VMSZ képviselői nem szavazták meg a szerbiai alkotmány módosításának szükségességére vonatkozó javaslatot.

— Ez a szavazás arról szólt, hogy elfogadunk egy deklarációt, mely kimondja az alkotmány változtatásának fontosságát. Ez körülbelül olyan, mintha déli tizenkét órakor, tűző napsütésben szavazást szerveznénk arról, hogy nappal van-e, vagy éjszaka. Ebbe mi nem akartunk belemenni, egyrészt azért, mert butaságnak tartjuk, másrészt azért, mert mindenki látja, és mi is azt állítjuk, hogy nappal van. Az igazi kérdés az, hogy ezt a nappalt mivel akarjuk eltölteni. A szavazás viszont pontosan az volt a lényege, hogy ne erről beszéljünk. Ennek a deklarációnak, mely elsősorban a Vajdasági Szociáldemokrata Liga látszattevékenysége, az volt a célja, hogy a már említett megállapodási kényszerről elterelje a figyelmet. A „fontosságát” bizonyítja az is, hogy másnap még hír volt, de egy hét múlva már a kutyát sem érdekelte! Még őket magukat sem.

* Napvilágot láttak olyan nyilatkozatok, hogy a VMSZ azért nem támogatta a deklarációt, mert a köztársasági hatalomban a haladókkal van koalícióban.

— Ez a kijelentés tipikus eleme ennek a manővernek, és egyebek között a VMSZ kiszorításáról is szól. Én a parlamenti vitában is azt mondtam, hogy mi csak a mellé állunk oda, amiben van racionalitás. Akik a deklarációt aláírták, nyolc évig abban a helyzetben voltak, hogy alkotmányt és pénzelésről szóló törvényt hozzanak, a költségvetést alakítsák, a közvagyonnal kapcsolatos dolgokat másként kezeljék, de nem így tettek. Talán először ezzel kellene elszámolniuk! Ezek ugyanazok az emberek, akik minket 2010-ben kiraktak a szabadkai és a zentai önkormányzatból, mert ugyanazért szálltunk síkra, amit most ők hangoztatnak. Tudom, nem kell mindig a régi sérelmeket felemlíteni, de nem is lehet úgy tenni, mintha az egészhez nem lett volna semmi közük.

* Hogyan lehet manőverezni szerbiai és tartományi szinten, ha az egyik helyen a haladókkal, a másikon a demokratákkal vannak koalícióban?

— Szerintem ez nem annyira bonyolult, az ember adott helyzeteket próbál kezelni. Minket erre köteleztek a szavazópolgárok, amikor ebbe a pozícióba hoztak bennünket. A tartományi helyzet a 2012., a köztársasági pedig a 2014. évi választás eredményeként alakult ki. Ez nem egy nagy tragédia, máshol is előfordul, csak itt szokatlan, mert Szerbiában általában nem ez a gyakorlat. Mi nem arra törekszünk, hogy minden áldott nap hűségnyilatkozatokat tegyünk az egyik vagy a másik partner irányába, hanem szeretnénk korrektek lenni velük, és azt próbáljuk betartani, amit a szavazópolgároknak ígértünk. Ez nagyon keskeny palló, de járni kell rajta.

* Valóban előfordulhat, hogy a VMSZ-t tartományi szinten kiszorítják az aktuális hatalomból?

— Szerintem nem, de én nem is terhelem ezzel magamat. A mostani partnereknél, gondolok a demokratákra és a szociáldemokrata ligára, gyakran előfordul, hogy amit reggel mondanak, azt este már elhallgatják, másnapra pedig el is felejtik. Ezért öngyilkosság volna arra alapozni, hogy ki mit vár el tőlünk, és ki mit mond. Nekünk azt kell képviselnünk, amit meghirdettünk, amit racionálisnak, ésszerű és normálisnak tartunk. Ha ezt feladjuk, akkor ebben a csatározásban gyorsan eltűnünk, és az nagy baj lenne.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..