home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Történelmi siker
Tóth Tibor
2014.07.16.
LXIX. évf. 29. szám
Történelmi siker

A gunarasi Olimpia felnőttlabdarúgó-együttese tizenhét győzelemmel, négy döntetlennel és kilenc vereséggel a negyedik helyen zárta a Szabadkai Körzeti Liga küzdelmeit. A szereplés sikeresnek könyvelhető el, hiszen újoncként negyediknek lenni nem rossz eredmény. Igaz, az Olimpia a bajnokság nagy részében közvetlenül az első helyezett, Szabadka mögött állt, ám a hajrában néhány mérkőzés nem az elképzelések szerint alakult.

— Ha azt vesszük figyelembe, hogy az Olimpia a fennállása óta először szerepelt a Szabadkai Körzeti Ligában, akkor a negyedik hely kiváló eredménynek mondható — kezdte az idényre való visszatekintést Orcsik István, az Olimpia Labdarúgóklub elnöke. — Ha azonban tudjuk, hogy a bajnokság során végig dobogós helyen álltunk, az őszi idényt a Szabadka mögött a második helyen zártuk, és mégis a negyedik helyen végeztünk, akkor egy kicsit keserű a szánk íze. Az utolsó néhány fordulóban sajnos nem úgy szerepeltünk, ahogyan terveztük. Sérülések és egyéb, előre nem látható nehézségek következtében lecsúsztunk a dobogóról. Induláskor a középmezőnybe való bejutást tűztük ki célul, hazai pályán pedig az egész idényben veretlenek maradtunk. Csapatunkban kellemesen csalódtam, a szabadkai ligát azonban előzetesen sokkal erősebbnek véltem. Ebben a rangfokozatban jóval színvonalasabb focira számítottam. Nem gondoltam volna, hogy a topolyai ligában bajnok együttesünk a magasabb rangfokozatban is bajnokesélyes lehet. Mindent összevetve jó eredményt értünk el, és meg lehetünk elégedve az első szabadkai ligás idényünkkel.

A csapat a negyedik helyével jogot szerzett az átszervezett Vajdasági Liga bácskai csoportjában való indulásra, de a megfelelő infrastruktúra, az anyagi eszközök és a serdülőcsapat hiánya miatt nem vállalja a magasabb és költségesebb rangfokozatot. Az Olimpia továbbra is a Szabadkai Körzeti Ligában folytatja szereplését.

A gunarasi klub első embere szerint a labdarúgás minősége sem volt az elvárt szinten ebben a ligában, a játékvezetők pedig még ezt is alulmúlták.

— A bíráskodást katasztrofálisnak nevezném. A csapatok sajnos több mérkőzésen is hatalmas bírói tévedések áldozatai lettek. A liga nem olcsó, egy magára valamit is adó klubnak minimum 2 millió dinárjába kerül a bajnokság, úgyhogy nehogy már 16-17 éves gyerekek döntsék el a meccsek végeredményét a téves ítéleteikkel. Ha ez egyszer-kétszer történne meg, akkor még elnézné az ember, de a tévedések sorozatosak. A ligát vezető illetékeseknek utána kellene nézniük, hogy ezek a gyerekek mit is csinálnak valójában, hogyan vezetik a mérkőzéseket. Igaz, hogy a fiatal játékvezetőknek alkalmat kell adni, toleránsnak kell lenni velük szemben, de a döntéseik miatt ez a tolerancia több mérkőzésen méreggé alakult — mondja a játékvezetéssel kapcsolatban Orcsik.

A legújabb információk szerint a bajnok, Szabadka, a második helyezett bácsfeketehegyi Jadran és a dobogó harmadik fokán álló újzsedniki Preporod vállalta a Vajdasági Ligában való szereplést, az alsóbb ligákból pedig, meg nem erősített információk szerint, a tiszaszentmiklósi Sloga, a törökanizsai Obilić, a magyarkanizsai Potisje, a bajmoki Radnički és a kishe-gyesi Egység augusztustól a szabadkai ligában versenyez.

Balaska helyett Dér ül a padon

A gunarasiak az utolsó forduló után megünnepelték a klub legnagyobb sikerét, majd pihenőre mentek, ahonnan a napokban tértek vissza.

— Elkezdtük az edzéseket, hamarosan az első barátságos mérkőzésre is sor fog kerülni, hiszen a csapatot minél jobban fel kell készíteni az augusztus 16-ai rajtra. A zöldeket eddig Balaska Ottó vezette. A szakember kiváló munkát végzett, minden dicséretet megérdemel, de megválunk tőle, és a vezetőedzői posztot Dér Lóránt, a csapat jelenleg sérült játékosa veszi át. A huszonhat éves, előretolt középpályás nemrégiben keresztszalag-szakadást szenvedett. Már túl van a műtéten, és a vezetőség úgy döntött, hogy ő lesz a vezetőedző, amíg fel nem épül. Reméljük, az őszi idény vége felé már elkezdheti az edzéseket, és a tavaszi idény rajtjára már újra teljes értékű játékos lesz. Több bónuszjátékosunk is betöltötte huszonegyedik életévét, ezért helyettük néhány fiatalt tervezünk bevonni az első csapat munkájába. Mindenekelőtt szeretnénk saját nevelésű játékosunkat, a tizenhét éves Fenyvesit kipróbálni az első csapatban. Erősítést a középpályára terveztünk. A csatárposzton minden rendben van, hiszen az Olimpia ellentámadásai mindig is életveszélyesek voltak. Kiemelném és megköszönném a villámgyors és gólerős Horváth Roland teljesítményét, aki tizenhét kapuba találással a liga harmadik legeredményesebb góllövője volt a 2013/14-es idényben. Az együttes gerince megmarad, ezt egy-két fiatal játékossal bővítjük, és az idén is nagy elánnal vágunk neki a pontvadászatnak. Távozási szándékát még senki sem jelentette be, egy életbe lépett szabályzat szerint pedig ettől az idénytől minden klubnak lehet négy, kettős igazolással bíró játékosa — mondta Orcsik.

A pionírok a nyolc csapatból álló Topolyai—Kishegyesi Községi Ligában az ötödik helyet szerezték meg. Mićo Marijić együttesében generációcserére került sor, hiszen a hetedikes és a nyolcadikos fiúk már nem játszhattak ebben a korosztályban, őket a negyedik és az ötödik osztályos fiatal focisták igyekeztek pótolni. A bajnokságot a kishegyesi Egység nyerte a pacséri Bácska előtt, de az Olimpia ötödik helye is szép sikerként könyvelhető el.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..