home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Tizenkét nap, nyolc ország, két vonatjegy, egy testvérpár 3. rész: Dánia
Kecsenovity Erna
2014.10.01.
LXIX. évf. 40. szám
Tizenkét nap, nyolc ország, két vonatjegy, egy testvérpár 3. rész: Dánia

Egy kissé féltem Dániától, mert csak annyit tudtam róla, hogy Európában ott a legboldogabbak az emberek, és hogy alkotmányos monarchia. Nem tudtam azonban, milyenek a vasutak, hogy a lakosság a németen és a dánon kívül beszél-e bármilyen más nyelvet.



Dánia egy nagy — ha nem a legnagyobb — kellemes csalódás volt a túránk során. Az emberek segítőkészek és kedvesek, Egont előreengedték a boltban, mert nagy táskát cipelt magával, a jegyellenőr pedig jó kirándulást kívánt, amikor látta, hogy InterRail jeggyel utazunk. A vonatok tiszták, kényelmesek, meg persze gyorsak.
Az egyik fontos célpontunk Skagen volt. Leginkább az én kedvemért mentünk oda. Dánia északi csücskében található, az ország szélén. Egy kicsi város, de olyan hangulatú, amiért akár már holnap odaköltöznék, ha megtehetném.
Norvégiában a faházak és a hegyek domináltak, Dániában pedig a téglaházak és a síkság, sok erdővel. Skagenben szinte mindegyik ház sárgára van festve. Van egy 1858-ban épült világítótornya, melyet két oldalról tenger vesz körül. Immár kilátóként üzemel, minket is egy kedves öreg bácsi invitált be. Kifizettük a fejenkénti 25 dán koronát (kb. 3,5 eurót), mely nem kevés, de úgy véltük, nem szabad elszalasztanunk egy ilyen élményt.


A kilátás csodálatos volt: az egyik oldalon a város, a másikon a tenger és a távolban horgonyzó hajók. A levegőben érezhető volt a tenger sós illata. A partszakasz a hullámtörők miatt messziről nézve olyan, mintha rojtos volna. Egy újabb képcsokor után még megmártottuk egyszer a lábunkat az átvizesedett homokban, majd visszaindultunk. Vettünk egy igen drága, de annál finomabb kenyeret, és megebédeltünk a helyi parkban. A menü itthoni lekvárból és dán kenyérből állt. Nem egy hétfogásos lakoma, de nekünk éppen elég volt.
Skagenből Aarhusba indultunk, persze vonattal. Fogalmunk sem volt róla, mi vár ott ránk, de el kellett töltenünk a városban öt óra hosszát. Szájtátva léptünk ki a vasútállomásról. Csupa régi épület — mind téglából —, de tökéletesen felújított állapotban, templomok, apró korzók tele emberekkel és üzletekkel. S ez még csak nem is az óváros volt! El is indultunk annak irányába, egy park közepén azonban elért bennünket az eső. Mivel éhesek voltunk, és az esőkabátokat is valahol elő kellett szednünk, behúzódtunk egy több száz éves, fából készült szélmalom alá, majd lakomát csaptunk. Hiába vártuk, hogy elmúljon a rossz idő, erre nem került sor, ezért kibújtunk a fedezékünk alól, és próbáltunk visszasietni a vasútállomásra. 
A védőintézkedések — mint például a zsák a táskán vagy a kapucni a fejen — nem sokat értek, sok mindenünk átázott, így amit csak lehetett, kiterítettük a padokra, ennek pedig a váróteremben ülők nem igazán örültek.
Volt wifi, ezért a testvérem életjelet adott magunkról, elmondta az otthoniaknak, hogy hol vagyunk. Én közben elbóbiskoltam a padon. Csak arra eszméltem fel, hogy Egon rángatja a kezemet, este tizenegy volt, a vonatunk indult Koppenhágába.



Nos, péntek este a nagyvilágban mindenhol szórakoznak az emberek. A dán fővárosban sem volt ez másképp. Ismét hajnali három órakor érkeztünk a pályaudvarra. A hatalmas épületben mindenféle üzlet, helyi bolt és egy McDonald’s kapott helyet. Padból viszont mindössze hatot számoltunk össze, ebből hármon hajléktalanok feküdtek, a maradék háromból az egyiken részegek, a másikon pedig nagy táskával „felfegyverkezett” fiatalok aludtak. Óriási szerencsénk volt, hogy a hatodik éppen akkor szabadult fel, amikor odaértünk, nem is mozdultunk el onnan reggel ötig. Aludni nem mertünk, a rossz idő ugyanis Koppenhágát is elérte, ezért minden bulizó és ittas fiatal a vasútállomásra menekült be.
Ha tehettem volna, felhívtam volna egy tv-stábot, hogy közvetítse az ott történteket. Némelyek énekeltek, egy pár igen nagy hévvel éppen szakított, a McDonald’sba biztonsági őrt kellett állítani, mert túl nagy volt a tömeg, egy helyen pedig részegek ültek körben és üvegeztek.
Mi csak néztünk, mint a moziban.
Fél hatkor már világosodott, úgyhogy kimerészkedtünk a városba. Alig lehetett embereket látni. Az eső sem esett. Megnéztük a híres városházát, mely hatalmas és építészetileg is egyedülálló. Egy kicsit rontott az összképen, hogy az előtte levő tér tele volt szeméttel, de ez is hozzátartozik egy városhoz, és nekünk abban a szerencsében volt részünk, hogy ezt is megtapasztalhattuk.
Fájó szívvel hagytuk ott Dániát, de a vonatunk indult Berlinbe...
(Folytatjuk)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..